Balkányi Nóra

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 6 perc
Egy hét alatt rendezte sorait a kormánymédia, miután a 444 robbantotta a Novák Katalin lemondásához vezető botrányt

A köztársasági elnök, Novák Katalin és a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit szombaton lemondott. A 444 cikke utáni rövid időszak alaposan megmozgatta a rendszer robosztus médiagépezetét és a független sajtó szerepének fontosságára is rámutatott. A hétvégi események kreatív- és médiaipari szempontból releváns történéseiről írtunk.

A médiatérben magukkal az eseményekkel párhuzamosan zajlik az események értelmezéséért folytatott verseny. A kormány által irányított kommunikációs front sokféle csatornáján keresztül próbálja – általában igen sikeresen – kézben tartani, mit kell gondolnia az ország Fideszre szavazó részének a történtekről. 

A mostani ügyre először a hallgatás, majd hamar az álhírezés/mosdatás, később a felelősséghárítás és a rendszer kreativitásáról tanúskodó gyurcsányozás lett a válasz. 

A Fidesz kommunikációjának lényege sokszor nagyon egyszerű üzenetek agyonismételt áttolása. Az, hogy K. Endre csupán bűnrészes, amúgy tisztességes tanár(!)ember (tehát a baloldali dollármédia pedofilozása álhír), nem elég erőteljes. A rendszernek nem egészen egy hétre volt szüksége ahhoz, hogy – a szokásos közvélemény kutatások és mérések mellett – megtalálja a megfelelő irányt. 

Eszerint:

Minderre metaszinten a független sajtó is rendszeresen reagál. Orbán Viktor miniszterelnök február 8-i bejelentkezése előtt egy nappal a Telex például arról írt, eleinte hogyan hallgatott a 444 értesüléseiről a köz- és a kormánypárti média, majd hogyan váltottak át az említett álhírezésbe.

Novák Katalin köztársasági elnök 2024. február 10-én bejelenti lemondását.

A fakenews-ozás réginek számító, ám sikeresen használt propaganda eszköze a rendszernek. Semmiképp nem orbánista találmány, itt van például ez a Donald Trump vs. CNN-klasszikus 2017-ből. A politikai ellenfél lehazugozása a közösségi média sajátosságaival együtt könnyen teremti meg azokat a párhuzamos valóságokat, amikkel szemben régóta figyelmeztetnek médiaelemzők. Arról, hogy az álhírezés hogyan segíti az autoriter rendszereket, még a Washington Post putyini propagandát elemző anyagát is ajánljuk 2022-ből. 

Amikor például Bayer Zsolt-publicisztika sejtet köztársasági elnöki lemondást

Novák lemondása után, február 11-én a Telex elcsípte, hogyan kereste a megfelelő irányt a pártmédia: Novák lemondása előtt nem sokkal megjelent egy önmosdató poszt a K. Endrének tulajdonított Facebook-oldalon, ezt az írást átvette a Vadhajtások és a Mediaworks több lapja is, de Novák lemondása után a cikkeket törölték: a mosdatás már nem volt megfelelő irány. A 444 szintén február 11-én hozott erős példát arra, hogyan indult be a kormányzati kommunikáció egységesítése a lemondások után: Mráz Ágoston Sámuel, a kormányközeli Nézőpont Intézet vezetője a köztévében épp ugyanazt mondta körülbelül ugyanakkor, amit Kocsis Máté posztolt ki saját Facebook-oldalán.

A Fidesz kiemelt kommunikációs csatornájának, a milliárdos költségekkel működő influenszeristállónak, a Megafonnak a már irányba állt reakcióit is feldolgozta több lap. A videókat nagyobb összegekkel is hirdetik: a Telex cikke szerint vasárnap az Ad Library alapján 200-250 ezer forint közötti zónában voltak a videók számlái, tehát egy nap alatt közel egymillió forintot vitt el a disztribúció, 

a cikkünk írásakor elérhető adatok pedig már 300-350 ezer forintos költési zónába helyeznek megafonos videókat (például Szarvas Szilveszter, Bohár Dániel, Déri Stefi).

A Telex hétfő kora este arról is írt, hogy az Index saját anyagát módosította: utólag törölt Rogán Antal számára kellemetlen részeket Magyar Péter, Varga Judit volt férjének nyilatkozataival kapcsolatban.

A független média kormányzati kommunikációt figyelőt anyagai mellett érdekes még, milyen ritmusban enegedték ki Bayer Zsolt vezető kormányzati publicista anyagait a Magyar Nemzetben. Az első írás február 10-én reggel, a lemondás előtt jelent meg, különösebb visszhang nélkül. Itt már végigdübörög a fent vázolt narratíva: Nováknak felelősséget kell vállalnia, a baloldal pedofil. Miután a lemondás megtörtént, Bayer levonta a már ismerős következtetést: mi beismerjük a hibáinkat, Novákban és Vargában több tartás van, mint a teljes baloldalban – amelyik amúgy Gyurcsány (és pedofil).

Balásy Gyulának három-hatszoros túlárazás

A Partizán gyorsan reagált, február 11-én vasárnap este élőben kérdezte a botrány legismertebb mellékszereplőjévé váló Magyar Pétert. A lemondásokat követően Magyar a Facebookon posztolt arról, hogy maga is elhagyja állami pozícióit, majd komoly kritikát fogalmazott meg a rendszerrel szemben. A Partizán anyaga megdöntötte a csatorna összes addigi nézettségi rekordját: alig fél nap alatt több mint 500 ezren látták az interjút (a megtekintés hétfő délután már több, mint 770 ezres).

Sok más mellett szóba került, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként Magyar visszautasította Balásy Gyula cégét:

„Van egy nagy 100-200 milliárdos állami kommunikációs tender, amit minden évben kiírnak és mindig megnyeri egy cég, és akkor az összes állami cégnek ezzel az egy céggel kell szerződnie. Kvázi közbeszerzés, csak egy közbeszerzés van és ettől minden cég ugyanazzal szerződik, és a Diákhitel is ezzel szerződött. Egyrészt nem voltunk megelégedve a minőséggel, másrészt azt gondoltam, hogy amit számláznak nekünk, az a piaci ár sokszorosa.”

Balásynak a Lounge-csoporttal és a New Land Media Kft-vel az ügynökségi listákat is erősen torzító állami megrendelései jól ismertek, belülről viszont szinte soha senki nem nyilatkozik kritikusan ezekről a megállapodásokról.

Még néhány erős mondat a Magyar-interjúból:

  • „Biztos vagyok benne, hogy a Sándor Palota egyeztetett a Rogán féle kommunikációs művekkel és azt a tanácsot kapták, hogy hallgassanak, mert a botrány majd elül, vagy történik valami. Majd ugye nem történt semmi, és előálltak out of the blue az alaptörvény módosításával és azzal ugye egyértelműen rátolták.”
  • „Borzasztó nagy hatalma van Rogán Antalnak, ez tény és való, és azt gondolom, hogy magyar szempontból talán példátlan hatalma van.”
  • Arra a kérdésre, hogy kit sejt, mint felbujtó: „Ez nem feltételezés, ez nyilvánvalóan, ezt mindenki tudja, és ezzel nem árulok el nagy titkot, hogy Rogán Antal irányítja a kormányzati kommunikációt és az ő emberei. Ilyen szinten ez biztos, hogy Rogán Antal volt.”
  • Tilos-e beszélni a Telexel: „Nem tudom, hogy tilos-e, de akkor az volt a mondás, hogy ne nyilatkozz.”

Negyedik ág

A közösségi finanszírozást, a Kör-tagság előnyeivel járó modellt támogatva a 444 gyorsan és okosan épített arra, hogy elsőként írták meg a Novák és Varga lemondásához vezető hírt. 

Ilyen gyorsan ekkora következménnyel járó cikk példa nélküli a médiát szoros fogásban tartó rendszerben. 

A köztársasági elnöki lemondás miatt hasonló volt a Schmitt Pál esete, amit a hvg.hu-n írt meg György Miklós. Fontos viszont, hogy maga a téma is erősen különbözik, illetve akkor még 2012-ben jártunk, a rendszer és a propagandahálózat messze nem volt ilyen betonbiztos.

A 444 Novák és Varga bejelentései után nem sokkal, múlt szombaton tett ki videós anyagot saját munkájáról. A beszélgetés bemutatja, hogyan dolgozott a szerkesztőség Kaufmann Balázs cikkének megjelenése és a lemondás közötti napokban. Plankó Gergő Kaufmann Balázs mellett Haszán Zoltánnal és Rényi Pál Dániellel beszélt.

Nyolc sűrű nap
 

  • Február 2-án pénteken délelőtt megjelent Kaufmann Balázs cikke a 444-en „Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak” címmel
  • A cikk arról számolt be, hogy Novák tavaly áprilisban, a pápa látogatásának ürügyén Budaházy György mellett megkegyelmezett K. Endrének is, a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekményekben volt bűntársa az intézmény korábbi vezetőjének (akit az ügy részletes háttere érdekel, a Telex például vasárnap délelőttig pontról pontra összefoglalta az eseményeket)
  • A kormány pár napig hallgatott, Novák Katalin eleinte védekezett
  • Orbán Viktor miniszterelnök február 8-án, csütörtökön szólalt meg Facebook reelben, ahol a felelősséget egyértelműen hárította
  • Novák pénteken még Katarban tartózkodott hivatalos programján, vasárnapi feladatait viszont már lemondta: szombaton hazautazott és délután Youtube-csatornáján bejelentette lemondását
  • Nem sokkal később, szombat délután Varga Judit Facebookon megjelent posztjával követte (Varga még tavaly júliusban mondott le igazságügyi miniszterként, de a közelgő európai parlamenti választáson ő lett volna a Fidesz-KDNP listavezetője)

A cikket frissítettük, 2024. 02. 12., 20:45.

A cikk készülésében közreműködött: Papp Olivér

Képek: Partizán Youtube-oldala, ATV Magyarország Youtube-oldala, Adobe Stock / Kreatív