Molnár Zoltán

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 2 perc
Bazi nagy rejtély, honnan jöttek milliárdok a kormányközeli propagandához

A CÖF és a Megafon is súlyos pénzeket kapott olyan adományokból, amiknek feladója beazonosíthatatlan.

Magyarország legnagyobb eléréseket produkáló influenszerei közé tartoznak a kormány üzeneteit felerősítő Megafon emberei is, ami azzal is magyarázható, hogy óriási pénzekkel gazdálkodik a szervezet. E pénzek forrása azonban nem minden esetben átlátható a 24.hu adatbányászata szerint.

A lap arról ír, több milliárd forint érkezett rejtélyes forrásokból a kormányközeli civil szervezetekhez, így a Megafon mellett a Civil Összefogás Fórumhoz is (CÖF). Márpedig e szervezetek üzenetei ellepték a választások környékén (néha azóta is) a plakáthelyeket és a közösségi oldalakat. Ennek persze törvényi oka is van, a jogszabályok megengedik a hasonló civil szervezeteknek a politikai kampányolást, az elszámolásnak pedig nem kell túl részletesnek lennie.

A CÖF-hoz 2010 óta kétmilliárd forint körüli, beazonosíthatatlan hátterű magánadomány folyt be (az állami cégeké mellett).

A Megafon azzal a jogszabályi változással járt jól, hogy már nem kell elkülöníteni az adományt és a támogatást. A kormányközeli influenszerekkel operáló Megafon 6 milliárd forint rejtélyes hátterű támogatást kapott eddig, pedig csak 2020 elején indult el. 

Annyit közölt korábban a Megafon, hogy közpénzt nem kapnak, csak jobboldali üzletemberek támogatják őket.

Kapcsolódik ide Filep Dávid személye, aki A kopasz oszt címen maga is kiosztja rendszeresen az ellenzéket, egyszemélyes saját cége, az idén nyáron végelszámolás alá került Aktuális Média pedig szintén kapott átláthatatlan hátterű támogatásokat. A választások előtti mini Feri-videókat is készítő Aktuális Média két év alatt közel 700 millió forintot kapott, nem tudni, kiktől.

Megemlíti még a cikk a Budapest Beszél Facebook-oldalt, ami a jelenlegi városvezetés elleni propagandát fejt ki. Nem tudni, ki áll az oldal mögött, mindenesetre 2021-es indulása óta 81 millió forintért hirdetett a Facebookon. Mindezeket az összegeket összeadva 8,273 milliárd forint az az összeg, ami beazonosíthatatlan forrásból érkezett a kormány mellett kampányoló civilekhez. Így összességében a Fidesz üzeneteit felerősítő civilekkel együtt a kormánypártok nagyságrendekkel több forrásból gazdálkodtak, mint az ellenzék, ötből négy plakáthely az ő üzeneteikkel volt tele a kampány során.

A kérdéses szervezetek (CÖF, Megafon) egyébként nem válaszoltak a 24.hu megkeresésére.

(Kiemel kép: Megafon / Facebook)