Balkányi Nóra

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Korábbi Mediaworks-vezető kerül a Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány élére
A hvg.hu ír arról, hogy az elnök Palkovics László leváltása és a korábbi főigazgató – Bertáné Bényi Krisztina – lefokozása után megérkezett Szabó László.

A Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány tavaly nyár óta működik, miközben az intézmény fizikailag továbbra sem létezik (hogy ez így is maradjon, arról még helyi nészavazás is lehet). A hvg.hu cikke szerint az ötödik Orbán-kormány átszervezései hoztak új főigazgatót. Az eddigi vezető, Palkovics László a Technológiai és Ipari Minisztériumot irányítja, a Fudan-ügy pedig Csák János miniszterhez, a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz került. 

A bíróság mostanra jegyezte be a Fudan-alapítvány megváltozott tisztségeit: a kuratóriumi elnök így Palkovics helyett Csák lesz, Szabó László pedig Kovácsovics Istvánt váltja, aki Kína-ügyi tanácsadókén dolgozott Palkovics alatt. Szabó főigazgatói posztja mellett maradt Bertáné is, csak már helyetteseként. Az alapítvány működtetése a hvg.hu cikke szerint 2021 végéig 55 millió forintba került.

Miért ismerős Szabó László neve?

Szabó tavaly ősszel azért távozott Mediaworkstől, mert nem teljesítette azokat a célokat cég lapjainál, amiket elvártak volna tőle. Dacára a 2020-ban a cégcsoportba öntött rengeteg állami hirdetői pénznek, a Mediaworks lapjait nem olvasták elegen és a fiatalok között sem lettek elég népszerűek. Szabót akkor pharmainnovációs kormánybiztosnak nevezték ki, helyét egyik helyettese, Kálmán Erika vette át. Később kiderült, a Mediaworkstől további hat felsővezető távozott ezzel párhuzamosan.

„A 444 szerint Szabónak, és a  felsővezetésnek Rogán Antal hivatalából, a Miniszterelnöki Kabinetirodából üzenték meg, hogy távozniuk kell. »Szabó nem észlelte a jelzést, így aztán Rogánnak személyesen kellett odatelefonálnia, hogy pakoljon, mert nagyon várják az ITM-nél«”

– írtuk akkor a 444 alapján Szabó leválásáról.

Szabóról korábban a hvg360 is írt: kiderült, hogy a kormányzati lélegeztetőgép-bizniszből szakító egyik cég hátterében ott van a feleségének testvére is.

Kép: Wikipedia