Az utóbbi években Banglades a második legnagyobb ruhaipari exportőrévé vált, Kína után. A két ország méretéből fakadóan képzelhetjük, hogy ha Kína az első helyen áll, akkor a jóval kisebb Bangladesben milyen szinten foroghat a nemzetgazdaság sorsa a ruhaipar teljesítményétől, ugyanis az ország éves exportjának túlnyomó többségét (pontosan 85 százalékát) adja a textilek külföldön való értékesítése. Több mint négyezer ruhagyár működik az országban, ahol közel négymillió, többségében nő dolgozik nap mint nap.
Az, hogy eddig eljutottunk, annak köszönhető, hogy az elmúlt harminc évben a globális nyugat közel- és távol keleti országokba költöztette ruháinak gyártását a profit hajszolása érdekében. Ennek az eredménye a mai helyzet például Bangladesben: a minimálbér jelen pillanatban 74 ezer magyar forint körül mozog, a munkakörülmények pedig sokszor siralmasak.
Erre a kialakult helyzetre kívánja felhívni a figyelmet a hamburgi székhelyű cipőmárka az Ekn. Egy figyelemfelhívó kampány keretében ugyanis összefogtak a bangladesi származású Rokaiya Ahmed Purnával, egy helyi dizájnerrel, hogy együtt megmutathassák, a globális szerepleosztás gond nélkül megfordítható.
Közösen megalkották az első olyan cipőt, amit egy bangladesi tervezett meg, és Európában gyártanak le, pontosabban Portugáliában. Ez azért nagy szó, mert sem a nyugati országokban, sem Bangladesben nincs a köztudatban, hogy az ország kreatív elméi nem csak abban jók, hogy legyártsák a nagy fast fashion márkák ruhadarabjait, hanem abban is, hogy saját ötleteket valósítsanak meg. Ebben vállalt partneri szerepet az Ekn, akik 2012 óta gyártanak állati eredetű anyagoktól mentes, organikus pamutból készülő cipőket, mindeközben figyelve arra is, hogy a terméket elkészítő munkások fair módon legyenek kezelve, mind anyagilag, mind a munkakörülmények szempontjából.
A közösen megalkotott cipőt Kamthalára keresztelték (Banglades nemzeti gyümölcse), és a célja pedig az, hogy együtt ráébredjünk: a jó ötletek a világ minden táján jelen vannak, csak meg kell őket keresni.
A német Ekn márka a szintén német Accenture Song kreatív ügynökséget bízta meg a kampány megalkotásával, akik A-tól Z-ig megtervezték az összes dizájnelemet, csomagolást, és persze a reklámanyagokat.
A kampány eredményeként a cég eladásai 300 százalékkal nőttek meg, a közösségi médiában pedig több mint 140 millióan reagáltak valamilyen formában az emberek. A cipőből és a kampányból befolyó összegek pedig jó helyre mennek: olyan bangladesi projekteket támogatnak belőle, amik kreatív fiatalok előrelépését és munkáját segíti a következő szintre emelni.
(Fotó: ekn footwear/Youtube)
