George Lois, a reklámszakma utcai harcosa
George Lois az öntörvényű, impulzív reklámos-típus tökéletes megtestesítője, aki szerint a reklám mérgés gáz: „marja a szemet, összezavarja az idegrendszert, és teljesen kiüti az embert.” A még ma is élő Lois kampányaiban szerette a szabályszegést, így lett Tommy Hilfigerből húsz nap alatt olyan híres brand, mint a Calvin Klein.
William Bernbach és a kreatívforradalom
Tisztelte a vásárlók szellemi képességeit, megmutatta, hogy miért lehet jó másodiknak lenni, hitt az igazság erejében, olyan márkákat futtatott fel, mint a Volkswagen, az Avis, a Levy’s, nem mellesleg ő volt a DDB-ből a „B”.
Az eredetiség a legveszélyesebb kifejezés a reklámban
Reklámtörténeti Arcképcsarnok címmel új sorozat indul a Kreatívon, melyben a reklámipar legendás alakjait mutatjuk be. Az első részben Rosser Reevest ismerhetjük meg, aki kitalálta az M&M's csokigolyó legendás szlogenjét, és megalkotta a USP fogalmát.
A magyar reklám története: 1988-1995
A magyar reklám rendszerváltásának éveiben, a Mahir után a Coca-Cola vörösre akarta festeni az országot, abból is lehetett account, aki kicsit tudott angolul beszélni és késsel-villával enni, írógépet nem lehetett kapni és olcsó buli volt Dél-Afrikában reklámfilmet forgatni. A magyar reklám 1988-tól 1995-ig.
Újraálmodják a reklámot
Re:Kreatív néven reklámversenyt hirdet a Google. A verseny egy, a Google már létező projektjéhez kapcsolódik: a felnőttkorba lépett online display hirdetések megújulását szeretnék elérni Re:brief című kezdeményezésükkel.
Az elmúlt 20 év legjobb reklámjai - II. rész
Jubilál a Kreatív, ezért összegyűjtjük az elmúlt bő két évtized szerintünk legjobb reklámjait. A döntést részben az olvasókra bízzuk. Íme a második széria.
