(A cikket két részletben közöltük, a második részt a slágerzenére vagy valamilyen tipográfiai megoldásra épülő előzetesekkel erre találjátok.)
Mit akar eladni és kinek? Mindig ezt a kérdést teszem fel magamnak, hogyha megnézek egy filmelőzetest. Sok trailer esetében nem evidens, hogy tudunk felelni rá, viszont, hogyha létezik pontosan körülhatárolt válasz, az azt jelenti, hogy van legalább egy gondolat, mi több, előfordulhat, hogy kommunikációs stratégia is mögötte.
A “mit” kérdésére lehet a válasz többek között egy műfaj, egy vagy több sztár, a legsikeresebb előzetesek pedig erős érzelmeket ígérnek: izgalmat, szerelmet, meghatottságot vagy másfél óra felhőtlen vidámságot.
A nemzetközi trailer díjak esetében az a jó, hogy kizárólag olyan előzetessel találkozunk, ahol ezt a kérdést nagyon profin körbejárták az alkotók, díjat azok a munkák kapnak, amik ezen és természetesen a technikai precizitáson túl is tudnak különlegességet mutatni.
Szóval azon túl, hogy van egy letisztult üzenete, a sound designja zenei élményt nyújt és a vágás is tökéletesen precíz, kell lennie olyan ötletnek benne, ami meg tud jelenni a képben, a vágásban és a hangban is összefüggően.
1986-ban adtak át először trailer díjat a Key Arts Awards-on, amit 2017 óta Clio Entertainment Awardsnak hívnak. November 15-én tartották meg a ma már több száz díjból és hatalmas zsűriből álló díjátadó rendezvényt. A felfoghatatlanul sok médium és kategória közül kiválasztottam a mozifilm trailer és teaser, sorozat trailer és teaser médiumokat, és megnéztem milyen tendenciákat mutatnak a díjazottak 2022-ben.
Trailer vagy teaser?
Összefoglaló néven mindkettőt előzetesként fogom hívni, hiszen ugyanaz a céljuk: hogy felkeltsék a nézők érdeklődését egy adott film vagy sorozat iránt. Mivel felismerhető a különbség a két forma között, ezért természetesen ezeket a terminusokat is használom.
A teaser általában rövidebb és többnyire szabadabb tartalmilag, míg a trailer hosszabb és kötöttebb. A trailer feladata röviden felvázolni a film vagy sorozat alaphelyzetét, bemutatni a karaktereket esetleg a színészeket is.
A teaserekkel megengedőbbek a forgalmazók és gyártók, általában ezek azért születnek meg, hogy valamit átadjanak az alkotás hangulatából, sztárjaiból a nézőknek, és felvillanyozzák őket a film iránt, sőt mostanában már leginkább a trailer iránt, ami néhány héttel a teaser után szokott a nyilvánosság elé kerülni.
Kitűnő példa a teaser kísérletező mivoltára az 1899 című Netflixes sorozat egyik legelső teasere, ami arany és ezüst díjat is nyert a Clión, és amit magyar trailer vágó, Bozsik Ádám készített. (Ennek keletkezéséről bővebben is írtunk korábban) A kreatív ötlet szerint egy morze kódos üzenet ritmusára vágott össze képeket a filmből. A morze üzenet az volt, hogy melyik napon kerül nyilvánosságra a trailer. A teaser célközönsége meglehetősen szűk: az alkotók korábbi sorozatának rajongói, a platform a social media, legfőképpen a Reddit és a Twitter. Az előbbin egy óra alatt megfejtették a morze üzenetet.
A trailernek sokkal többet kell megmutatni az alkotásból magából, általában elvárás, hogy legyen egy klasszikusabb szerkezete, ami felvezeti a történetet, 1-1,5 perc körül mutat valami nagyon látványosat/izgalmasat, bemutatja a színészeket és a legvégén üzeni, hogy mi a cím és mikor, milyen felületen lesz látható az alkotás.
Ez a kötöttség az oka annak, hogy az esetek nagy részében a teaserek érdekesebbek, kreatívabbak és bátrabbak, mint a trailerek.
Itt van például a Mátrix:Feltámadások teasere, ami arany díjat nyert, a trailere pedig “csak” bronzot. A teaser kreatív megoldása, hogy vizuálisan összeveti a jeleneteket az első Mátrix-filmmel, miközben az abban lévő “déja-vu” jelenetre és jelentésére reflektál.
Az ötlet több szinten is működik, hiszen maga a film tartalmilag is megidézi, hasonlítja magát az első részhez, miközben a “déja-vu”-nek külön funkciója van a történetben. Ugyanakkor a teaser azzal az ötlettel, hogy képileg összeveti az új filmet, az első résszel, a korábbi rajongókat célozza meg.
A trailerben ezzel szemben annyi a fő kreatív ötlet, hogy a film egyik zenéjét, a Jefferson Airplane White Rabbit című dalát használja fel és arra építi nemcsak zeneileg, hanem tartalmilag is, hiszen tablettákról és hatásairól van szó a zenében. Emellett természetesen lenyűgöző a vágás is, de hát az alap egy ilyen díj esetében.
Tiktakoló trailerek
Az biztosan látszik, hogy nincs vége az ütemes ritmusra vágott előzeteseknek, sőt ez a trend sajnos még csak lejtmenetben sincs.
Az az eszköz, ami néhány éve még zseniálisan hatásos volt, hiszen nemcsak a vágást és a ritmust szervezi egy trailerben, hanem segít fókuszált állapotba is kerülni a nézőnek, lassan kezd elcsépelt lenni.
Amikor a sokadik ilyet nézzük, akkor egyszerűen csak ugyanolyannak hat mindegyik, pont azt a hatását veszíti el, ami jól működött, amíg ritkán láttuk: strukturálta az előzetest tartalmilag, az ütemes kattogás állandó feszültséget, így némi adrenalinlöketet adott a nézőnek, aki ezáltal olyan hangulatba került, hogy kiemelkedően tudott figyelni abban az 1-2 percben.
Ahhoz, hogy díjat nyerjen egy előzetes, egy ilyen nemzetközi mezőnyben a megszólaló kopogás, kattogás vagy hasonló ütem nem lehet öncélú, tehát vagy a képből/történetből vagy a tartalmilag is nagyon releváns zenéből kell jönnie.
Jó példa a Tick Tick Boom című film teasere, hiszen ott végig magára a címre utal az óra tiktakolása, és magában a narrációban is folyamatosan a tiktakolásra és az órára hallunk reflexiókat. Külön öröm, hogy nem egy elcsépelt trailerzenét, sőt semmilyen zenét nem hallunk alatta, hanem a filmklipekből eredő sound design ad a tiktakolással egy izgalmas, impresszív hangulatot.
Örömteli, hogy ezt a trendet már több trailer is humorral kezeli, vagy valamilyen csavart visz bele. A humorra példa A menü című horrorvígjáték előzetese, amiben Ralph Fiennes karaktere tapsol olykor ijesztőeket a legváratlanabb pillanatokban, mintha a készítők kiszólnának a nézőnek, hogy igen, ismerik ezt a divatos trailerhangot, de nem tartják szükségesnek erre építeni az egész előzetest.
Vagy ott van a Sundown című film előzetese, ami a film nagyon lassú ritmusához igazítja a teasert, nincs benne zene, viszont folyamatosan de mégis visszafogottan visszhangzik benne egy csengő, amitől kicsit beáll ezeknek a típusú előzeteseknek a sorába, viszont minden mással kilóg belőle.
A gyors vágások, amiket egy jellegzetes ütemes hanghatás kísér vagy inkább vált ki, enyhe feszültségben tartják a nézőt. Ez a hangeffekt mikro adrenalinlöketeket ad, amitől egyfajta felfokozott állapotba kerül a befogadó és ezért jobban tud figyelni.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy a gyors vágások hatása hosszútávú. Ha nincs valami, amivel érzelmileg is el tud köteleződni a néző, akkor a vizuális érdekesség hatása abban a pillanatban meg is szűnik, ahogy a filmklip véget ért.
Volt már kutatás arra vonatkozóan, hogy milyen hatással vannak egy-egy film nézettségére az előzetesekben az audiovizuális effektek. Ez a felmérés arra a meglepő eredményre jutott, hogy igazából semmilyen hatással nincsenek rá.
Ahhoz, hogy az embereket érdekelje a film a trailer alapján, érzelmileg nagyon mélyen meg kell érinteni őket ebben a rövid időben.
Ahhoz, hogy a gyors ütemre vágott előzeteseknek hosszabb távú hatása legyen a nézőkre, további technikák szükségesek. Az elmúlt években két eszköz emelkedik ki, amit erre használnak a trailerkészítők: az egyik a régi slágerzene, a másik az érzelmes monológ.
A narrátor, aki ott se volt
Felfelé ívelő trend az előzetesekben az álnarrátor szerepe: nem narrátorról van szó, hanem egyik szereplő szövegéről, ami viszont úgy működik a trailer egészében vagy egy részében, mintha mesélő lenne.
A trailertörténet intradiegetikus narrációnak nevez egy hasonló jelenséget. Már 1947-ben, A kötél című Hitchcock-film előzetesében feltűnik egy pillanatra egy kommentátor, akiről néhány másodperc után derül ki, hogy valójában egy szereplő.
Az elmúlt közel száz évben a narrátor szerepe az előzetesekben folyamatosan változik. Először konferansziéként jelent meg egy függöny előtt, és mesélt a filmről, aztán a képből eltűnt, a hangja megmaradt, majd visszajöttek a némafilmekből ismert title cardok, vagyis feliratinzertek, amik irányították a figyelmet és szinte teljesen eltűnt az extradigetikus (nem a jelenetek helyszínén elhangzó hang) kommentár. Aztán ismét megjelent, az ötvenes években a fent említett kis csavarral.
Ebből a hagyományból eredhet az utóbbi évek trendje, ami a Clio Entertainment Awardson most is feltűnik, ha a díjazott trailereket nézzük. De 10-15 évenként változik az, hogy éppen mi a divat az előzetesekben a figyelem irányításában. Feliratinzertek, a filmből összevágott beszédrészek, vagy másnéven bite-ok, illetve egy külső kommentár - ezek váltakoznak rapszodikusan, de mindig egy kis újító csavarral.
Az utóbbi években úgy tűnik az a trend, hogy egy szereplő hangját halljuk, viszont az monológszerűen beszél: úgy van összevágva a hangja filmből, hogy annak íve egyetlen téma köré vagy egy letisztult történetté álljon össze.
Két nagydíjas előzetes volt idén a Clión, az egyik az Ozark című Netflixes sorozat teasere (Ozark S4 Reverse Recap), a másik Mike Tyson életéről szóló minisorozat, a Mike trailere, ami a Who am I? címet viseli. Mindkettőben nagyon erős monológot hallunk az egyik szereplőtől.
Az Ozark teaserben a főszereplő az emberi döntésekről és következményeiről beszél, miközben egyes jelenetek (egy baleset is) a sorozatból visszafelé játszódnak le a szemünk előtt.
A Tenet című film óta nem teljesen ismeretlen a nézők számára, hogy egy visszafelé pörgetett jelenetből próbálják kitalálni a normális időrendet. Zene egyáltalán nincs, a tervezett sound design, vagyis a képek eredeti hangja és a kommentár együtt adnak ki egyfajta ritmusélményt. És akkor óriási betűkkel megjelenik a felirat: No ending is reached by accident. Van benne egy csavar is, hiszen a képen balesetet (angolul a véletlennel egy szó) látunk visszajátszva, de utalhat a storyline-ra vagy a forgatókönyvírók munkájára is: Egy vég sem a véletlen műve.
Ez a teaser esszenciálisan mutatja meg azt, hogy mennyire hatásos tud lenni ha egyszerre eredeti az ötlet, magas szintű a szövegírás és precíz a vágás meg a sound design. Minden összetevő ugyanolyan fontos, és úgy is tud ütni, hogy nincs benne ütős zene. A célközönségét ennek a teasernek azok alkotják, akik ismerik a sorozatot, és pontosan tudják, mire utalnak azok az üzenetek, amelyek a döntések és következményeik tematikáját járják körbe.
Szintén a narrációs technikát eredetien használó darab a Pam and Tommy című sorozat teasere. Úgy vázolja fel és mutatja be a karaktereket, mintha épp egy videószalagot tekerne ide-oda. Narrátora is van ennek a videószalagnak, egy kis csavarral - valójában a filmből vett dialógus adja a narrációt.
A videószalagos megvalósítás nemcsak a a trailerben érdekes, az egész sorozat egy videószalag nyilvánosságra kerülése miatti bonyodalmakról szól. Ettől az ötletes prezentálástól az amúgy teljesen hagyományos trailerzene is hatásosabb lesz.
Ez a típusú narráció vagy monológ jellegű kommentár kezdi kiszorítani azt, amikor sok sok párbeszédből rakja össze a trailervágó az előzetes teljes dialógusát. Részben az lehet az oka, hogy az évről évre egyre gyorsuló vágások miatt szükség van arra, hogy a nézőt vezesse valami állandó és összefüggőnek tűnő vezérhang.
