Kreatív

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Minden anya kreatív, ez nem is kérdés, ugye?
Kreatív szakemberként nehéz leállni, hogy folyton ne ötleteken pörögjön az ember agya, és ez a gyermekvállalás után sincs másképp. Egy babával persze egy csapásra megváltozik az élet, de az új ötletek megtalálják a helyüket az új élethelyzetben is.

Ebben az epizódban kreatív anyukákkal, Köllő Killa, kreatív producerrel, az Arany Blende díj megalapítójával, és Giret Fruzsina senior szövegíróval, a Cseppke kisbaba márka és webáruház kitalálójával nézzük meg, hogy a gyerekkel az élet mennyi új megvalósításra váró ötletet tartogat.

A részből továbbá kiderül, hogy Killának mi volt a kedvence az idei Arany Blendén, és mitől igazán jó egy trailer, mi volt az igazi innováció a Cseppke nyálkendő mögött, valamint hogy reklámos anyukaként hogyan lehet egy játszótérről vagy az autóból dolgozni, és olyan vicces helyzetekbe is kerülünk, mint Messi ebben a reklámban, de azért az apákról is szó esik, egy levél erejéig biztos.

Kreatív anyai gondolatok és rengeteg hasznos insight a következő részben is, hallgass bele: