Olyan újság, amelyet a politikai mező valamennyi játékosa és szimpatizánsa kézbe vesz, amelybe megtiszteltetés írni, és amely módszereiben nagyon tudatosan és határozottan megkülönbözteti magát a bulvártól.

Mondhatjuk, hogy az idézett lapok évszázados múlttal rendelkeznek, és nem hordozzák a pártállami korszak örökségét, amellyel itthon meg kellett küzdenie szinte minden napilapnak. (Már amelyik megmaradt). De ez sem egészen igaz. Sajnos éppen egyes korábbi komolyabb lapok lettek pártközeliek.

A Magyar Hírlap tulajdonostól tulajdonosig vetődik és változik, míg a Népszabadság sokszor úgy igyekszik újabb olvasókat szerezni, hogy az jelentős színvonalromlással jár.

De vajon születhetett-e volna új lap a rendszerváltás után? A spanyol El País fél évvel Franco halála után indult útjára, és mára Európa egyik legnívósabb napilapja lett. Igaz, piaca óriási, nemcsak Spanyolország, hanem Latin-Amerika is vevő rá. Lengyelországban Adam Michnik Gazeta Wyborza című lapja 1989-es születésétől fogva piacvezető és nívós napilap. (Igaz, a lengyel piac is négyszerese a magyarnak.)

Hogy miért oly sok a bulvárlap itthon, annak van magyarázata, és különösebb baj sincs vele. De hogy mellettük nincs presztízses újság – és ez Európában szinte kivételes –, azt nagyon fájlalom. Nem termelne nagyobb veszteséget, mint egy elfogult és támogatásra szoruló pártlap, és segíthetne a szétszakadt szavazók egyesítésében, vagyis pár év múlva még szerény nyereséget is termelhetne. Szép vállalkozás lehetne.

Sietni kellene a megindításával. Még 10-15 év, s már nagyon kevesen lesznek, akik még tudják, mi a valódi újságírás.