A termékfejlesztésnek akkor van értelme, ha a kisebbségnek a többségi társadalomtól eltérőek a fogyasztási szokásai. Ebben ma már nincs eltérés a roma és nem roma magyarok között. A fogyasztási szokások különbözősége a szegény és nem szegény magyar állampolgárok eltérő lehetőségeiből adódik, nem etnikai másságuk miatt. A romák nagy része falvakban él, tehát a disztribúciós csatornák kérdése inkább a kistelepülések ellátottságát feszegeti. Az ár sosem tárgya az etnikai marketingnek.

Végül a kommunikáció. Hogy legyenek-e romákat szerepeltető reklámok, a tolerancia kérdése: igen, minél több. Legyenek-e olyan reklámok, melyek csak romákat szólítanak meg? Miért volna ilyen kommunikációra szükség? Eltérnek a romák fogyasztási szokásai az azonos anyagi körülmények között élő nem romákétól? Nem. Kevés kutatás van arról, hogy a romák másképp gondolkodnak-e a márkákról, mások-e a médiahasználati szokásaik. Ezek mind egy irányba mutatnak: a romák számára ugyanazok a márkák vonzóak, ugyanazt nézik és hallgatják, mint a többiek. A fogyasztói csoport méretét illetően: a kutatások 4-7 százalékra becsülik a cigány populáció méretét, jelentős része falvakban él, nincs rendszeres munkából származó jövedelme, tehát csak töredékük olyan fogyasztói státusú, amelyre a hirdetők kommunikációs stratégiát építenek.

Ma még nem láthatjuk, mi történik, ha a romák elindulnak a felzárkózás útján. Elképzelhető, hogy a kialakuló roma középosztályban az etnikai identitás olyan erős lesz, hogy az a fogyasztói magatartásukat is befolyásolja. Akkor kell majd roma marketingen gondolkozni, de ez még legalább 20-25 év.