hzs

Rovat:

Verseny
Becsült olvasási idő: 2 perc
Fenntarthatóságért is járt díj Cannes-ban, az elismert ügynökségek azonban olajvállalatokkal is kapcsolatban állnak

A környezetvédelemmel is foglalkozó DeSmog szerint visszás, hogy az idei Cannes Lions fesztiválon a Sustainable Development Goals kategóriában díjazott ügynökségek egy része a legnagyobb környezetszennyezőkkel is partneri viszonyban áll.

A DeSmog arra hívta fel a figyelmet, hogy a 71. Cannes Lions fesztiválon a Sustainable Development Goals (fenntartható fejlődési célok) kategóriában olyan cégek vehettek át elismerést, amelyek közben olajválalatokkal is munkakapcsolatban állnak.

Ahogy arról mi is írtunk, a kategória nagydíját, a Grand Prix-t a Publicis Conseil érdemelte ki a kategóriában, akik a Renault-nak készült kampányukban kölcsönautó programot hirdettek olyan francia munkásoknak, akik a tömegközlekedési infrastruktúra hiánya miatt nem jutnak hozzá állásokhoz. A nemzetközi hálózat, a Publicis Groupe-hoz tartozó francia Publicis Conseil például 2015 óta dolgozik a francia energetikai céggel, az Energie-vel, akik a DeSmog kutatása szerint a világ hatodik legnagyobb olajvállalatával, a TotalEnergies-zal dolgozott együtt korábban.

De ott van a világ egyik legnagyobb PR-ügynöksége is, az Edelman, akik ugyanebben a kategóriában aranyat nyertek a Move to -15 kampányért, melynek célja az volt, hogy megmutassa: a fagyasztott ételek szállítása közben fenntartott -17 fokot hogyan lehetne két fokkal feljebb tornázni annak érdekében, hogy áramot spóroljunk meg.

Az Edelman eközben most újította meg a PR-munkákra írt szerződését a Shell-lel, de a Clean Creatives (egy környezettudatosság és fenntarthatóságért küzdő kampánycsapat) kutatása szerint további üzleti kapcsolatokban áll a Chevron és Sasol olajvállalatokkal.

További aranydíjakat vihettek haza fenntarthatósági törekvésekre irányuló kampányaikért az AKQA és az Ogilvy Columbia ügynökségek, akik a WPP ernyője alá tartoznak. Míg az AKQA a Saudi Aramcóval, az Ogilvy a BP-vel, a Shellel és a Chevronnal ápolja régre visszanyúló munkakapcsolatát.

Az Ogilvy továbbá Grand Prix-t nyert a Print & Publishing kategóriában egy Coca-Colának készített kampánnyal. A Coca-Cola jelenleg a világ legnagyobb műanyag mennyiséget kibocsátó cége.

A DeSmog oknyomozó hírportált újságírók 2006-ban alapították azzal a céllal, hogy rávilágítsanak a reklámipar visszaéléseire a környezetvédelemmel kapcsolatban. Még áprilisban írtak arról – és ezt átvettük mi is –, hogy a Clean Creatives a Föld Napja alkalmából ezer reklámügynökséget győzött meg arról, hogy ne dolgozzanak együtt a jövőben olajvállalatokkal. A szervezet fennállásának három éve alatt számtalan alkalommal hívta fel a figyelmet a nagy olajvállalatok kommunikációjára és reklámkampányaira, azon belül is arra, hogy ezek a nagyvállalatok hogyan próbálják árnyalni a nyilvánosságban róluk kialakult képet az ügynökségek munkáin keresztül. 

Mi is beszámoltunk arról, hogy a világ hat legnagyobb reklám- és PR cégének igazgatóságinak tagjai hogyan kötődnek ezekhez az olajvállalatokhoz, a Clean Creatives többek közt e jelenség ellen is küzd, karöltve az ügynökségekkel, akik áprilisban fogadalmat tettek a „Big Oil" ellen.

Borítókép: Recycle Me reklám