Azokat a leveleket – persze csak amelyek nem elektronikusan érkeztek hozzám –, betűrendes dossziéban, papíralapon viszem. Mi mindennap elég sokáig „építjük a kapitalizmust”. Egy-két éve még haza e-maileztem aznapi dokumentumaimat és leveleimet, ha nem sikerült őket az esti órákig befejeznem. Ahogy egykor a tollat szinte kiváltotta a számítógép, a „pen” helyett jött a pendrive korszaka. Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy este ne egyetlen papírt keresgéljek otthon, hanem mindjárt az összeset.

A pendrive-ot az egyszerűség kedvéért a nyakamba lógatom egy helyes kis zsinórral, hogy mindig meglegyen. Mondhatni: „nyakamba veszem a világot”. De sokszor már erre sincs szükség: elég egy telefonhívás és már bent is vagyok a munkahelyemen. A dolgozószobámban megjelenik a napi „checklist”, amelyet az asszisztensem állít össze, s ha még illendő időben vagyunk, elintézhetek néhány telefonhívást is. Ha nem, majd reggel, a kocsiból, úton befelé…

Egyébként nem kell feltétlenül hazavinni a munkát, van abból otthon is. Ha zwackos dolgom éppen nem maradna, vár a Legyen Ön is Milliomos! szerkesztése, vagy a második kiadásban rövidesen megjelenő angliai riportkönyvem fejezetei.

Mielőtt elhamarkodottan ítélnének, sietek leszögezni, hogy bár szeretem a munkámat, mégsem vagyok „munkaholista”. Szívesen engedem le a kezem és teszem fel a lábam, hogy megnézzünk párommal vagy a gyerekekkel egy jó filmet. Mert ami a munkát illeti, arra egyáltalán nem igaz, hogy mindenütt jó, de a legjobb otthon.