Győri Zsófia

Rovat:

MagazinReklám
Becsült olvasási idő: 9 perc
Megtartotta első helyét az Uniomedia, a Telekomot a Mastercard előzte a PR Toplista élén

Mautner Zsófi őstermelőket influenszál, villanyleó a Gellértben, Pumped Gabo gatyója. Uniomedia, Lounge, Noguchi. Mastercard, telkók, Profession. Ez csak pár kifejezés, amivel össze lehet foglalni a legfrissebb Apex PR Toplistát, és amiket a továbbiakban ki is fejtünk részletesen.

A cikk eredetileg a Kreatív februári számában jelent meg.

Kilencedik alkalommal állítjuk össze az elmúlt év verseny-eredményei alapján a PR Toplistát, és kilencedjére húzza be az első helyet az Uniomedia, hozva magával a megbízói lista első helyezettjét is. Ám, hogy máris egy óriási csavarral induljon a cikk: 

a 2022-es Apex-összesítésben nem a Telekom lett az év legsikeresebb megrendelője, hanem a Mastercard. 

Arra, hogy milyen emlékezetes kampányaik voltak, később kitérünk. A lényeg, hogy a két Uniomedia-ügyfél közül ez alkalommal a pénzintézet volt sikeresebb, ami azért nagy szó, mert az ügynökség és a Telekom 2018 óta kéz a kézben uralták a PR Toplista csúcsát.

De mielőtt mélyebben belemegyünk abba, milyen mozgások voltak az ügyféloldali listán, először nézzük,mely ügynökségek teljesítettek a legsikeresebben az elmúlt évben! 

Apex 2023

A PR-lista a PR-ügynökségeké! 

Tavaly már örvendeztünk egy sort azon, hogy a PR-ügynökségek visszafoglalták a listájukat, és ez most sincs másként. Bár már sokszor megírtuk: fontos megemlíteni, hogy a koronavírus-járvány mennyire érdekes hatással bírt a public relations szektorra, nevezetesen, hogy ismét középpontba helyezte azt, és megerősítette a pozícióját. 

Míg 2020 előtt sokan aggódtak, hogy a PR akár el is tűnhet, beleolvadhat a reklámügynökségekbe és/vagy az integrált ügynökségek tengerébe, jelenleg ez a veszély nem fenyegeti. Újra menő PR-ozni és PR-ügynökségnek lenni, ami persze annak is köszönhető, hogy ezek az ügynökségek is rengeteget adaptálódtak az elmúlt évek során, erősítették a kevésbé látható (employer branding, kríziskommunikáció) portfólióikat, amelyek mostanra szépen beértek.

A friss lista első négy helyén ismét kifejezetten PR-fókuszú ügynökségek állnak: Uniomedia, Lounge Group, Noguchiés a Next9 Communications. A Lounge egymás után másodszor foglalja el a dobogó második fokát, a Noguchi pedig évek óta stabilan a Toplista élvonalában van (tavaly negyedikek voltak). A Next9 helye pedig azért különösen szép, mert öt helyet sikerült előreugraniuk a tavalyi kilencedikhez képest.

A Publicis régi ismerősként tért vissza a listára, utoljára a 2019-es összeállításban bukkantak fel. A mostani szép eredményük (ötödik hely) egyébként főleg a CSR-kampányaiknak köszönhető. A HRKomm és a DoingGood versenyekenis jó pár díjat elhoztak az esélyegyenlőségi, jótékonysági projektjeikkel. Szintén a HRKomm versenyen elért sikereinek köszönheti a lista szereplést a Brandfizz Employer Branding. A cég második éve szerepel a Toplistán, 2021-ben hatodikok, 2022-ben pedig nyolcadikok lettek. A Positive Adamsky is régi motoros a rangsorban, előző alkalommal ötödikek, most hatodikak lettek.

És, ahogy az lenni szokott, pár újonc is feltűnt az összesítésben. Egyből egy hetedik hellyel indított a Bold Ideas, akik a Vodafone-nal közös kampányaikkal értek el szép sikereket. Ugyancsak először szerepel a listán a Dot Creative. Az integrált ügynökség főleg a CMA versenyen szerepelt jól. A Lemon&Lime kommunikációs ügynökség pedig a Gellért Szálló búcsúztatójára készített annyira emlékezetes PR-akciót, hogy az meg is ért egy megosztott tizenegyedik helyet a VMLY&R-ral. Utóbbi egyébként nem tekinthető klasszikus értelemben újoncnak, 2015-ben ugyanis egyszer már szerepeltek a Toplistán, igaz akkor még Young&Rubicam néven. 

Apex 2023

Megbízói mozgások

Ahogy azt már fent említettük, a legizgalmasabb változás az ügyféllistán a Telekom második helye és a Mastercard elsősége. Ezen kívül inkább apróbb változások láthatóak a rangsor első felében: a Jófogás 2021-ben második, 2022-ben harmadik lett, a Yettel pedig ugyan nevet váltott, de a negyedik helyét megtartotta. Az ötödik helyen álló CIB viszont három helyet javított az egy évvel korábbi eredményéhez képest, amit többek között a 2021-es év egyik egyszerűségében legötletesebb kampányának köszönhetnek, de erről majd kicsit később. 

Szintén régi szereplő a Vodafone, ami egy helyet javított, és így hetedikről hatodikra jött fel, valamint a Szerencsejáték Zrt., ami pedig két helyet rontott, így ez alkalommal a kilencedik lett a listán. A maradék három helyet pedig olyan cégek vitték el, akik a korábbi listára nem kerültek fel: a Magyar Posta (hetedik hely), a Profession.hu (nyolcadik hely) és a tizedik helyen álló MVM.

És akkor lássuk a kampányokat!

Szépek persze ezek a számok, de keveset érnek úgy, ha nem tudjuk, mik állnak mögöttük. Persze nem fogjuk most fel-sorolni az összes győztes kampányt, de igyekszünk minden ügynökségtől és megbízótól (sok esetben párban) felidézni egy-egy emlékezetesebb projektet.

AZ EMBERI OLDAL A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ EMBEREKÉRT
Megbízó: Profession.hu
Ügynökség: Noguchi

Nem célunk most itt értékelni a kampányokat, szóval nem olyan sorrendben írunk róluk, hogy melyiket tarjuk jobbnak a másiknál, de azért adja magát, hogy a Kreatív PR-versenyének segítségével vágjunk bele, és így evidens, hogy az Év PR-megoldása cím nyertesével kezdjük. A Profession és a Noguchi közös projektje (melyben a Friendly is társpályázó volt), nemcsak a magyar zsűrinél talált be, hanem egy Stevie-ezüstöt is ért. 

A kampány során az ismert munkaközvetítő oldal azon funkciójára irányították a figyelmet, hogy a Professionön keresztül megváltozott munkaképességű emberek és őket alkalmazó cégek is egymásra tudnak találni. Ráadásul azzal, hogy a hirdetések feladását jelképes összegűvé tették a munkáltatók számára, kifejezetten támogatják az ilyen irányú kapcsolatokat munkavállalók és cégek között. 

Ha pedig már a Noguchinál tartunk: a Yettel(enorral) közös munkáikról is érdemes említést tenni, hiszen a telkó cég rebranding kampánya mind az ügyfélnek, mind az ügynökségnek hozott pontokat a listákon. A névváltás bevezetésének pedig egyik legemlékezetesebb eleme az volt, hogy a Noguchi segítségével a Yettel milyen gyorsan és ügyesen szállt fel a mémvonatra, amit a mindenféle szóvicceknek alapot adó új név indított el.

AZ EMBERI OLDAL A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ EMBEREKÉRT

HA A SZERETVE HASZNÁLT TÁRGYAK MESÉLNI TUDNÁNAK!
Megbízó: Jófogás 
Ügynökség: Lounge Group

A Prizmán az Év megbízója címet megnyerő Jófogás évek óta gyártja a versenyeken (is) sikeres kampányokat a Lounge-zsal. Olyannyira, hogy a Prizmán elért közös sikerük mögött is több díjazott projekt áll az elmúlt évből. Dehogy csak egyet említsünk ezek közül: a legjópofább talán az volt, aminek részeként híres emberek relikviáit állították ki Budapest-szerte villamosmegállókban. 

Így az utazóközönség egyetlen utazás során elzarándokolhatott Dragomán György mozsarától Mautner Zsófi családi szakácskönyvén keresztül Pumped Gabo legendás piros rövidgatyójához. És mielőtt továbbmegyünk, egy rövid kitérő az MVM és aLounge Group közös munkájáról: a két cég a Future Talks rendezvénynek köszönhetően gyűjtögette a listapontokat.

HA A SZERETVE HASZNÁLT TÁRGYAK MESÉLNI TUDNÁNAK!

KÉSZPÉNZMENTES ZÓNA
Megbízó: Mastercard Magyarország
Ügynökség: Uniomedia Communications

Ha pedig már említettük Mautner Zsófit, akkor ő legyen az átkötő a következő kampányhoz! Az Apex-ügyféllistán első helyet szerző Mastercard megbízásából az ügynökségi listát vezető Uniomedia készített kampányt, mely középpontjában kis- és középvállalkozók bankkártyaterminál-használatát igyekeztek serkenteni. Ennek része volt a Digitális piac nevű akció is, aminek során élelmiszeripari őstermelőket ösztönöztek arra, hogy a piacokra is vigyék magukkal a terminálokat. A siker érdekében az őstermelők számára hiteles influenszereket, többek között Mautnert is bevetették. 

Egy másik emlékezetes és erősen digitális kampány az Uniomediától a Telekom számára készített Digitális osztály volt, aminek során középiskolások számára Petőfi Sándor-filtert készítettek, hogy ezzel segítsenek élvezetesebbé tenni az irodalomtanulást a gyerekek és az oktatóik számára. És személyes tapasztalat: miután beszélgettem pár,tinédzser gyerekkel rendelkező ismerőssel, igen, tényleg találkoztak a filterrel a gyerekeik telefonján vagy a beszámolóikban arról, hogy „mi volt ma az iskolában”.

KÉSZPÉNZMENTES ZÓNA

PIKU MESÉS ÉLETE
Megbízó: Nestlé Science
Ügynökség: Next9 Communications

A Next9 is több kampánynak köszönheti az előkelő helyezést a listán. Ezek közé tartozik a Nestlé számára készített Piku-projekt, ami cuki neve és megvalósítása ellenére egynagyon komoly veleszületett anyagcserezavarra (PKU) hívja fel a figyelmet. A kampány során az érintett gyerekek örömére megalkottak egy Piku plüsst, valamint egy mesekönyvet arról, hogyan lehet a betegséget kordában tartó szigorú diétával teljes és örömteli életet élni. A kampány mind külföldön, mind Magyarországon kedvező fogadtatást kapott a versenyeken.

PIKU MESÉS ÉLETE

LOSTOGRAPHY: AZ ELVESZETT ÓRA
Megbízó: Samsung Magyarország
Ügynökség: Publicis Groupe Hungary

Habár nem ez volt az elmúlt évben az ügynökség legsikeresebb projektje, mégis annyira izgalma sötlet, hogy egyértelmű volt ennek a kiemelése. A Samsung Galaxy népszerűsítésére készült az a kampány, amely során arra kértek fel magyar film-és fotóművészeket, hogy örökítsék meg a nyári időszámításra átállás éjszakáján elveszett egy órát.

LOSTOGRAPHY: AZ ELVESZETT ÓRA

CICAHÁZ PROJEKT
Megbízó: Delivery Hero Hungary Kft. – Foodpanda
Ügynökség: Positive Adamsky

Az elmúlt időszak két jelentős márkanévváltást hozott:egyrészt Yettel lett a Telenorból, valamint Foodpandaa NetPincérből. Ez utóbbi azzal is együtt járt, hogy az egykori NetPincéres szállítódobozok hulladékká váltak. A cégés a nekik segítő ügynökség azonban egy jobb ötlettel álltak elő ahelyett, hogy szeméttelepekre száműzték volnaezeket. A hőt jól tartó futártáskákból állatmenhelyek számára készítettek macskaotthonokat, amelyekben a cicák kiválóan tudnak ejtőzni a hűvösebb időjárásban is. Hogyan hozz össze egy cuki állatos CSR-projektet úgy, hogy az állatok nem vágnak a profilodba? Hát, így!

CICAHÁZ PROJEKT

VODAFONE EB KAMPÁNYOK
Megbízó: Vodafone Magyarország
Ügynökség: Bold Ideas

A Bold Ideas és a Vodafone közös munkájából nehéz lenne egyetlen kampányt kiemelni, főleg azért, mert a versenysikereiket a kívülről kevéssé látható projektjeikkel, az employer branding aktivitásaikkal érték el. De mivel a felsorolás elején azt a kérdést tettük fel, hogy mi kellett ahhoz, hogy 2022-ben valaki bekerüljön a PR Toplista első 10 helyébe, így ebben az esetben a válasz: jó toborzó kampányok. Ebben pedig az ügynökség és az ügyfele annyira kiválóan működtek együtt, hogy a HRKomm versenyt egyenesen letarolták két arany, két ezüst és egy bronz díjjal.

VODAFONE X BOLD

KNORR-BREMSE OKOS KAMIONOK TECH MEETUP
Megbízó: Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Research and Development Institute 
Ügynökség: Brandfizz Employer Branding

Szintén az employer brandingben elért sikerei miatt szerepel a listán a Brandfizz, ami kifejezetten a toborzás területére szakosodott, így több eredményes Eb-kampánnyal került be a top 10-be. Ezek közül volt az egyik a Knorr-Bremse számára készített okos kamionok tech meetup, amia HRKomm zsűrijétől a legeredetibb esemény kategória arany díját kapta.

KNORR-BREMSE OKOS KAMIONOK TECH MEETUP

BAZSKA X TIPPMIXPRO – DIGITÁLIS KOSÁRESŐ
Megbízó: Szerencsejáték Zrt.
Ügynökség: Dot Creative

A magát digitális megoldásokban erős ügynökségként definiáló Dot Creative nem csoda, hogy pont a CMA és Infuversenyeken ért el jelentősebb sikereket. Főleg a Magyar Postának és a Szerencsejáték Zrt.-nek készítettek díjnyertes kampányokat. Utóbbinak például a Bazska x Tippmixprót, ami Influn és CMA-n is pontszerző lett. A kampányban a focitól eltérő sportfogadást, ebben az esetben a kosárlabda-tippelgetést népszerűsítették egy, a témában hitelesinfluenszer segítségével. De említést érdemel az MPL Adventi Kalendárium kampány,már csak azért is, mert nem pont a Magyar Postátó lvárna az ember díjazott Facebook-központú marketingkampányt, a videós csomagpont-nyitogatós projekt azonban mégis ezt hozta a megbízónak és az ügynökségnek.

BAZSKA X TIPPMIXPRO – DIGITÁLIS KOSÁRESŐ

GELLÉRT GRAND FINALE
Megbízó: Danubius Hotels 
Ügynökség: Lemon&Lime

Nem túlzás azt mondani, hogy az év leglátványosabb PR-akciója volt a Gellért Hotel búcsúztatója, aminek során egyesével kapcsolták le a lámpákat a fürdő termeiben. Az esemény a maga eleganciájával és grandiózusságával abszolút illett a legendás hotelhez, és igazi különlegesség volt az is, hogy nem egy ügyfélszerzést vagy a közös jövőt ünnepelte a megmozdulás, hanem így búcsúzott a szállójától a hotelt 2022 decemberéig üzemeltető Danubius Hotels. A villanykapcsolást egyébként más búcsúprogramok, mint épületbejárás és retró vacsoraest előzték meg.

GELLÉRT GRAND FINALE

CIB BABAALTATÓ PLAYLIST
Megbízó: CIB Bank
Ügynökség: Ogilvy

A grandiózus hotel búcsúztatás tökéletes ellenpontja a CIB és az Ogilvy közös projektje, ami épp azért emlékezetes,mert annyira hihetetlenül egyszerű, mégis hibátlan árukapcsolás és ötlet egyben. Itt ugyanis semmi másról nincs szó, mint arról, hogy készítettek egy babaaltató playlistet többek között például porszívó-és mosógéphangból, hogy ezzel segítsék a végkimerülésben lévő fiatal szülőket, és persze promózzák a bank által nyújtott babaváró hitelszolgáltatást. Mint valaki, aki heteken keresztül nyomatta éjszakánként Youtube-ról a 10 órás porszívózást, elfogultság nélkül tudom mondani, hogy hiánypótló a babaaltatóplaylist.

CIB BABAALTATÓ PLAYLIST

Megjegyzés: Sajnálatos módon az idei Apex-rangsorba két hiba csúszott, ezért a Pr-ügynökségi és  Design Toplistát javítottuk, itt a cikkben már a jó táblákat lehet látni. A hibáért a felelősséget vállaljuk és elnézést kérünk érte! Helyezést senkitől nem vettünk el, de két cég a változás miatt pluszban került fel a rangsorokra.