Jogerős: jövőre tényleg nem kell reklámadót fizetni
Ismét felfüggesztették ezt az adónemet – derül ki a Magyar Közlönyből.
Jövőre sem kell reklámadót fizetni
Az MRSZ kezdeményezése nyomán döntött így a kormány.
A reklámadó törlése után csökkenti árait a JCDecaux
Az eddig továbbhárított költséget már nem számolja fel a közterületi médiacég.
Megduplázná a reklámadót a kormány
Közel duplájára emelheti a reklámadót Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kedden beadott, és a Parlament oldalán megtalálható javaslat szerint az adó mértéke az eddigi 5,3 százalékról 9 százalékra emelkedhet, ráadásul az idei év közepétől. Amit viszont eddig befizettek a cégek reklámadó címszó alatt, visszamenőleg visszajárna.
Elkaszálta a reklámadót az Európai Bizottság
A magyarországi reklámadó sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak - írta közleményében az Európai Bizottság pénteken. Azoknak a vállalkozásoknak ugyanis, amelyeknek a reklám közzétételéből származó nettó árbevétele nem éri a 100 millió forintot nem kell reklámadót fizetni. A bizottság kimondta, hogy a 2015-ös, uniós nyomásra történő módosítás jó irányba mutat, azonban nem teljesen oszlatta el az aggályokat.
Nagyon aggályos a Google-adó
Az Országgyűlés a napokban fogadta el az adótörvények módosítási csomagját, amelynek része volt a reklámadó módosítása is. Eszerint a magyarországi tevékenységet folytató, de külföldön adózó cégek, illetve a reklámközzétételi nyilatkozatot elmulasztók komoly bírsággal sújthatók. Azonban Horváth Katalin ügyvéd szerint a törvénynek nem lesz alkalmas arra, hogy elérje a célját.
Elfogadta a parlament a Google-adót
Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány jövő évre javasolt adócsomagját, amelynek része a reklámadótörvény módosítása is.
Reklámadó 2016! A Facebook és a Google nagyon megszívhatja
Több jogcímen is megadóztatná a reklámadótörvény módosításáról szóló törvényjavaslat a nemzetközi cégeket, illetve azokat, akik nem adtak a hirdetőknek közzétételi nyilatkozatot. Egy-egy céget akár 1 milliárd forintra is meg lehetne ez alapján büntetni, az adóbevallást a korábbi években elmulasztó cégeket pedig az adott évre vonatkozóan 3 milliárd forint bírsággal lehet sújtani.
