Becsült olvasási idő: 2 perc
Zselicség, női témák és kávézó anyóka D. Tóth Kriszta Kultúrterrorjában

Újraélesztettük a Kreatív kulturális ajánlóját. D. Tóth Krisztával, a Wmn.hu alapító-főszerkesztőjével indítunk.

Film

A szerdai gyerek

Horváth Lili első nagyjátékfilmje Karlovy Vary-ban Kristályglóbuszt nyert, és nekem ez fontosabb visszajelzés volt, mint a honi enyhén fanyalgó kritikák. Hála az égnek. Nagyon sajnáltam volna, ha kihagyom ezt az érzékeny filmet, amely nagyon fontos témákat feszeget.

Színdarab

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Megint egy női téma, nem tehetek róla, nem tudok ellenállni az erős nőalakoknak. Márpedig Péterfy-Novák Éva önmagáról formázott, a gyermekét egy orvos hibájából idejekorán elvesztő, bántalmazott főhőse erősebb bármelyik férfiismerősömnél. Nemcsak a regény kötelező, hanem a színdarab is, a zseni Tenki Rékával a főszerepben, az Orlai és a Füge produkciója.

Tévéműsor

“Internet tévé” is lehet? Mert akkor rendkívül önző módon azt mondom: Elviszlek magammal, a WMN YouTube-csatornáján. Két hónapja csinálom, és én forgatást ennyire még életemben nem élveztem. Ez látszik is az eredményen. Pedig semmi különös nem történik, csak két ember beszélget egy autóban, miközben eljutnak A-ból B-be a (többnyire) budapesti közlekedésben. Náraytól Kulkán át Kormos Anettig csupa olyan embert ültetek az anyósülésre, akik tényleg érdekelnek. A tévés görcsöket pedig elengedtem.

Rádióműsor

Amióta megszűnt a Rádió Café, bajban vagyok… jobb híján reggelente a Talpra magyart hallgatjuk a Petőfin. Buda Marcit nagyon kedvelem, mint embert és szakmailag is, ami kárpótol azért, hogy a zenék minimum felétől a falra mászom.

Kiállítás

Ludwig Goes Pop – Ludwig Múzeum

Igazi csemegék és kevésbé ismert nevek, egy nagyon jól kitalált tárlaton. Bátran mehetsz családdal is, a mi tízévesünk például nagyon élvezte. Andy Warhol Silver clouds installációjától alig lehetett elcsalogatni.

Étterem

Alessio, II. Pasaréti út

Régi kedvenc, sosem csalódom bennük. Minden alkalommal, amikor az anyósom megérkezik Angliából, a gyerek megölelése után az az első kérdése, hogy mikor megyünk sütőtökös tortellinit enni.

Kávé

Hosszan, tejjel, kevés tejhabbal, cukor nélkül. A kedvenc kertes kávézónkban, ahol ugyan sokat kell rá várni, de a bejárat előtti padon egy környékbeli anyóka szokott bóbiskolni.

Újság

Napilapokat már csakis a neten olvasok. A magazin örök szerelem, de sajnos ma már igazi ünnepszámba megy, ha van időm kiolvasni egy nyomtatott képeslapot. Leginkább utazás közben, repülőn van rá esélyem… de akkor mindent bele: Vanity Fair, Forbes, National Geographic, Éva…

Kirándulás

Zselicség

Megint hazabeszélek. Somogyi lány vagyok, és imádom az ottani erdőt. Tele vadakkal és vadászházakkal, csodálatos kirándulóhelyekkel. Egyáltalán nem vadászom (sőt), de a hangulat egy ilyen lakban, az erdő mélyén, a barátaiddal, a teljes csendben… utánozhatatlan.

Program

Kutya, mező, metsző hideg, napsütés. Vagy: hiphop tánc, heti kétszer, egy mára baráti társasággá érett csapattal. Mindkettő teljes lazulás.