Incze Kinga

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 4 perc
What is in the air? Tér és idő a London-Budapest tengelyen
Incze Kinga vendégírása.

Sorozatunkban Incze Kinga, a Whitereport cross-médiapiaci adatbázis alapítója osztja meg velünk benyomásait, amelyeket a Budapest és London közötti ingázás során tesz. A szövegben foglaltak az ő szakmai véleményét tükrözik. Ez a tizenkettedik rész, az első erre olvasható

Két év kihagyás után újra jelentkezem itt, a Kreatívon. 

2020 februárjában voltam Londonban (beszámolóm itt olvasható: Kreatív Online - Siri figyel, mondj valami intelligenset! (kreativ.hu)) - két év kellett ahhoz, hogy viszontlássam a várost post-Brexit, post-COVID állapotában. 

Az volt eredetileg a legnagyobb kérdés számomra, vajon folytatható-e minden onnan, ahol abbamaradt két évvel ezelőtt. Aztán rájöttem, ennek a kérdésnek semmi értelme. Hiszen az élet ment tovább – így amikor két év elteltével ismét brit földre léptem most 2022 márciusában, már nem az EU egy másik országába jöttem; a COVID-19 járvány átrendezte a munka- és piaci viszonyokat Nagy-Britanniában is; az emberek egy része még mindig maszkot viselt és a tömeg sem volt akkora mint korábban; az orosz-ukrán háború első heteiben a londoni utcák digitális billboardjain is Zelenszkij volt fókuszban… Egyébként is, a Mediaspace.global platformunk 2020 májusi indulása óta nem hogy megszakadtak a korábbi londoni kapcsolataim, de több száz új szakmabelit ismertem meg online. Új partnereket, ügyfeleket találtunk, miért is kellett volna visszamenni időben a térbeli visszatérés miatt?

Aztán persze ott vannak az elmúlt két év történései: amellett, hogy a brit reklám- és médiapiac is mozgásban van, a COVID-járvány elindulása óta a britek kidolgoztak egy Digital Markets Unit nevű új intézményt, amely a kinti médiahatóság (Ofcom), a versenyhatóság (CMA) és az adathatóság (ICO) közös, a digitális piacra szakosodott szerve kíván lenni. Parlament előtt a világ első Online Safety Billjének nevezett új törvény, küzd a piac – az IAB Europe – a Transparency and Content Frameworkkel és elindult a Marketers for an Open Web (újabb nevén Movement for an Open Web) mozgalom, hogy csak egy pár fontos dolgot említsek. 

Látogatásom egyik célja az volt, hogy a globális online Mediaspace.global-sessionök mellett és a budapesti személyes Leadership Club eventek után elindítsuk a Leadership CLub Londont, szintén fizikai eseményként. Ez szakmailag is remekül sikerült (összegző riport jön nemsoká, addig is itt található róla highlight videó). Mégis a legnagyobb élmény az volt, hogy élőben találkoztam olyanokkal, akikkel online ismerkedtünk meg... és leszámítva a magasságukat, amit képtelenség képernyőn keresztül megbecsülni, mindenki olyan volt, mint online.

2022. márciusában elindult a Mediaspace.global Leadership Club London. A kerekasztalbeszélgetés piaci és hatósági vezetők részvételével zajlott a londoni The Royal Society of Arts Sisley termében. A képen balra mellettem Hamish Sandison, brit cégünk, a Whitereport Global Limited elnöke, jobbra Henry Smith, Assistant Director, Remedies, Business and Financial Analysis at Competition and Markets Authority

 

2022. március 8-án a The Women in Programmatic Network nonprofit szervezet első nőnapját, amelynek board membereként aktív szervezője is voltam,  egy 200 fős fizikai eventtel ünnepeltük. Ennek kapcsán aztán a londoni post-COVID irodai életbe is belecsöppentem. A szigorú COVID-szabályok egy része és az állandó tesztelés ugyanis sok cégnél továbbra is megmaradt az erőteljes remote working mellett, így a rendezvénynek helyet adó Taboola londoni irodájában is elvárás volt, hogy aznapi negatív PCR-tesztről hivatalos hatósági e-mail bemutatásával engedtek csak be mindenkit (a szervezőket, ott dolgozókat is). Ebből nekem az aznapi, a PCR-teszt és a hatósági email-visszaigazolás is jelentős kihívásnak tűnt, de a gyakorlott londoni kollegák segítségével – és némi szerencsével, hogy nem lett pozitív a tesztem – végül részese lehettem az eseménynek.

A The Women in Programmatic Network első nőnapi eventjének társszervezőjeként Londonban 2022. márciusában a Taboola irodájában

Az eventre három kiemelkedő női vezetőt hívtunk meg előadóként: az első brit női pilótát, Jo Saltert, a You Coach You című könyv szerzőjét és a Guardian kiadóigazgatóját, aki egyúttal a Women of Colour Global Network alapítójaként is megosztott élményeket és tapasztalatokat. Az inspiráló előadók mellett egy élmény volt a The Women in Programmatic Network tagjaival végre élőben is találkozni… a legüdítőbb azonban a férfi résztvevők nagy aránya volt számomra, biztatásként azt illetően, hogy sokan ki akarják venni részüket a változásból.

So, what’s in the air? Nehéz röviden összegezni. Tér és idő összefolyik számomra ebben a hibrid világban, ahol hamarabb ismerek meg szakembereket és kezdünk együttműködni online, aztán az együttműködés révén már olyan mintha ismerném az illetőt, anélkül, hogy valaha is találkoztunk volna személyesen… de az biztos, hogy a dolgok továbbra is pörögnek Londonban, és óriási élmény volt 2 év járvány és social distancing után úgy visszatérni, hogy többen vártak mint valaha.