M.K.

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Veri Peri színű címketerveket várt a Vylyan Pincészet, a MOME hallgatója nyerte meg a Bogyólé pályázatot
25 ezer palackra kerül rá a nyertes címke.

A Vylyan Pincészet idén tizennyolcadik alkalommal hirdette meg művészi címkepályázatát, amit a Bogyólé, vagyis az évjárat első vörösbora számára ír ki a jövő grafikusművészeinek.

Idén 12 művészeti intézmény aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, illetve alumni hallgatói vettek részt a pályázaton. A pincészet az év Pantone színének választott Very Peri színt adta meg a csavarzár színéül, vagyis a pályázóknak ehhez illeszkedő címkét kellett tervezniük, és kikötés volt, hogy a Very Peri szín a címkében is köszönjön vissza.

A szakmai zsűri 194 pályamű közül választotta ki a dobogós címkéket. A szavazás a korábbi évekhez hasonlóan egy online szelekcióval kezdődött, amit a TOP50-nek ítélt címkék megmérettetése követett. A Vylyan Pincészet a pályázatban részt vevő intézmények képviselőivel közösen választotta ki a győztest.

A díjazottak

1. helyezett: Murin Dóra (MOME)

Murin Dóra nyertes pályamunkája 25 ezer palackra kerü rá


2. helyezett: Babarczy Myriam (METU)
3. helyezett: Pataki Lili (METU)
Közönségdíj: Hajdu Boróka (Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem)

A címkepályázat nyertese, Murin Dóra így nyilatkozott a művéről, és a címke mögött rejlő inspirációról: „A Bogyólé esetében szinte rögtön volt elképzelésem a végeredményről. Szőlőföldeket nézegettem, amiknek a ritmikussága, mozgalmassága és játékossága nagyon megihletett. A sávok áramlása vezeti a szemünket a feliratok irányába, amit a bogyóval együtt a lemenő nap inspirált. A 2022-es év színe, a Very Peri volt a kiindulópont a palettámban, ehhez válogattam a többi színt, amikkel egy friss és üde összhatást szerettem volna elérni. Címnek a Színes szőlőföldeket választottam, ami szépen alliterál és dallamos hangzása miatt jól passzol a képi világhoz.”

A pályázat TOP 50 pályaművéből összeállított kiállítás november 6-ig megtekinthető a MOME Ground területén.