Kreatív

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 3 perc
Való világ-botrány, hajléktalanság és kriminalizált Mikulás
Néhány szóban így foglalható össze az elmúlt hét, de ha ennél részletesebben olvasnál a hét fontosabb eseményeiről, akkor ajánljuk összefoglaló cikkünket. Heti brief.

Hétfőn tartották az Epica élő zsűrizését Londonban, ahol szakújságírók választották ki az aranyat kapó pályamunkák közül a fődíjat érdemlő alkotásokat. A zsűriben ott volt a Kreatív főszerkesztője, Hermann Irén, aki a csütörtök este bejelentett díjakról készített összeállítást. A versenyen német, norvég, indiai, amerikai, kanadai és brazil Grand Prix-k is születtek. Magyar vonatkozású eredmény a Wavemaker Empty Tables kampánya, amely bronzot érdemelt ki, míg a magyar kötődésű #flutwein (Seven.One és White Rabbit) három ezüstöt hozott el.

Idén az Epicára 3099 pályamű érkezett, ez valamivel kevesebb, mint az előző évben volt, de a verseny szervezői idén nem fogadtak be orosz pályázatokat.

Londonnál maradva, a  King's Cross pályaudvarnál egy hajléktalant ábrázoló négyméteres szobor volt kint a héten: ő Alex, akit a Crisis nevű jótékonysági szervezet az adam&eveDDB reklámügynökséggel és Sophie de Oliveria Barata művésznővel közösen álmodott meg. A szoborral az volt a céljuk, hogy az emberek ne menjenek el a hajléktalanság problémája mellett, hiszen a gazdasági helyzet miatt az otthonukat elvesztők száma jövőre drasztikusan emelkedni fog. 

Médiás híreink közül kiemeljük Bicsérdi-Fülöp Ádám Júzerszkanderét, amely a novemberi adatok alapján elemezete a hírolvasási szokásokat. A legfőbb jellemző az Index és a Telex közöttt meccs volt, bár a teljes lakosságban az Origo dominálta a napi versenyt az olvasók számát tekintve. A vizsgált hírszájtok között azonban nagyon szembetűnő a különbség abban, mennyi időt töltenek velük átlagosan az olvasók.

A Való világot botrány lengte körül, miután az egykori villalakó, Osváth Zsolt youtuber a csatorna streamingszolgáltatását promózta volna, de felmondta a szerződését az RTL-lel a VV11-ben történt erőszak miatt. Az RTL Magyarország szerda reggel így reagált: ,,A Való Világgal nem célunk az erőszak bármilyen formáját népszerűsíteni. Ellenkezőleg: a műsor készítői az erőszak minden formáját, így a verbális erőszakot is elítélik.

A közvélekedéssel ellentétben azonban a villában zajló eseményekre nincs teljes ráhatása a műsor készítőinek. A műsor és a műsorsugárzás jellege miatt a szereplők viselkedését, a villában történt eseményeket valós időben a műsor készítői nem tudják befolyásolni.” Az RTL azt közölte, hogy megtanítják a villalakóknak az asszertív kommunikáció alapjait

Fontos karrierhír is érkezett a héten, négy év után, december 31-én távozik a Vodafone vezérigazgatói posztjáról Nick Read. Helyére az igazgatótanács átmenetileg Margherita Della Valle pénzügyi igazgatót jelölte ki. Elemzői vélemények szerint Nick Read távozásának oka, hogy az igazgatóság elégedetlen volt teljesítményével.

Pénteken adta hírül a brit Campaign a Havas csoport példaértékű kezdeményezését, amely az Egyesült Királyságban élő munkavállalóit érinti: a frissen szülővé vált munkatársaknak fél év fizetett szabadságot biztosít, anyáknak és apáknak egyaránt, ha legalább három éve dolgoznak az ügynökségi csoportnál.

És nem mehetünk el a decemberi ünnepek mellett szó nélkül, ezért is készítette el Szajki-Vörös Adél december 6-ra a gazdagon illusztrált részletes cikkét arról, hogy az eltelt évtizedek során a kommunikációs ipar hogyan bánt (el) a jóságos Mikulással. Hiszen kriminalizálták, cigit dugtak a szájába és ki is nevették. Olvassátok el, megéri még Mikulás napja után is.

A Mikulás és a karácsonyi a Coca-Colához erősen kötődik, ezért nem meglepő, hogy a vállalat az adventi időszakra időzítette nagy újdonságát: a Prime Video kínálatában és a Youtube-on megjelenő minisorozat indulásáról számolt be. Bár mindegyik film más kontinensen játszódik, fő üzenetük azonos: a karácsony rendkívüli erejét mutatják meg, ami egyaránt képes valós és varázslatos emberi kapcsolatokat létrehozni.

Ha szeretitek az édes karácsonyi hangulatot, és van fél órátok, akkor cikkünkben megnézhetitek a három epizódot.

Zárásként Győri Zsófi véleménycikkét is ajánljuk, ő Benedek Ágotának hálás, akinek első kötete után a második, Állva maszturbálok című könyvéért hálás. Hogy miért az, írásából kiderül, a kisgyerekes harmincas anyák biztos több ponton egyet fognak vele érteni.