A „Mindent vagy semmit!” tévés vetélkedő az amerikai Jeopardy licencén alapult, de ne lepődjön meg senki, ha a magyar változat csak nyomokban emlékeztetett az eredetire. Vágó István, a vetélkedő műsorvezetője erről Az első influenszerek című, Youtube-on és az AMC Mikrón futó műsorban mesélt.
Az akkori TV2 tulajdonosai fizették a jogdíjat a licencért, de az eredeti formátumtól eltérő megoldásokat rejtegetniük kellett, mivel azokra nem kaptak engedélyt.
“Remélem, már nem büntethető a dolog, de akkor készítettünk havonta egy műsort a licencadónak, ami sosem került adásba, és azt úgy csináltuk meg, ahogy ők előírták, egyébként pedig csináltuk a sorozatot úgy, ahogy én akartam. A kettő között pedig szinte alig volt átfedés” - magyarázta Vágó a műsorban.
Arról is mesélt, hogyha a jogtulajdonos képviselője Magyarországon járt, és eljött a stúdióba a felvételekre, akkor rögtön átálltak az elvárt formátumra élesben. Az amerikai megfigyelő budapesti látogatásokar arra is ügyeltek, hogy tévében se láthassa a magyar produkciót, ilyenkor valamilyen esti programot szerveztek neki.
Visszanézve azért inkább úgy tűnik, a jogtulajdonosok csak jótékonyan szemet hunytak a nyilvánvaló változtatások felett. Tolvaly Ferenc, aki a műsort gyártó MTM nevű cég társtulajdonos vezérigazgatója, a Blikknek azt mondta: “Amikor kint voltam New Yorkban a licenctulajdonosoknál, csak annyit mondtak, hogy vegyük úgy, mi azt nem láttuk. Magyarul: hallgatólagosan beleegyeztek a változtatásokba.”
