M.K.

Rovat:

Popkult
Becsült olvasási idő: 3 perc
Úristen, ezzel okozunk dallamtapadást: a ValMar és Szikora számát játszották a legtöbbször a rádiók

Az NMHH szerint 12 ezerszer hangzott el tavaly az Úristen című szám. 

Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat vizsgálta 2022-ben a médiaszolgáltatók adatai alapján.

 Az NMHH elemzése 152 rádió önbevalláson alapuló műsortükrét dolgozta fel különböző változók alapján. Az elsődleges adattisztítást követően néhány rádió lemorzsolódott az összesítésből, 152 adó esetében azonban sikeres volt az adatgyűjtés, így egy 22,7 millió soros adattábla állt elő.

A teljes kínálatban a legtöbbet játszott zenekarnak a Wellhello számított, amelynek dalai átlagosan hatévesek voltak. Majdnem négyszer annyiszor hallhattuk a zenekart, mint a huszadik helyezett Soulwave-et. A népszerű művészek között feltűntek olyanok, akik csak néhány éve adták ki a számaikat, de megjelentek főként az előző évezredben tevékenykedők, így a Republic zenekar és a Mária Rádió által sokat játszott Szentpéteri Csilla is. A külföldi művészek közül egy albán származású amerikai énekesnő volt a legnépszerűbb: Ava Max. Friss, átlagosan egyéves dalokat hallhatott tőle a közönség. A második helyezett Ed Sheeran, a háromszoros Grammy-díjas angol énekes volt.

A top20 külföldi zeneszám között csupán négy 2020-as található, a többi mind frissebb. A legnépszerűbb számot - a dal címe ABCDEFU - Gayle énekelte és 11 ezernél is többször volt hallható a magyar kereskedelmi, közösségi, de még a közszolgálati rádiókban is.

Az NMHH megállapítja, hogy a hálózatos szolgáltatók ugyanazt a zenészt részesítik előnyben, így a Karc FM az Edda Műveket és az LGT-t, a Magyar Katolikus Rádió Kövi Szabolcsot és a The Crossoverst, a Mária Rádió a Gáspár Károly Triót, Győrfi Albertet és Szentpéteri Csillát, a Best FM a Kowalsky meg a Vegát, a Szent István Rádiók a Magyar Állami Operaház Kórusát, a Rádió 1 pedig a Wellhellot. Rúzsa Magdi, a harmadik legtöbbször játszott magyar művész számos, egymástól független rádió kínálatában is előszeretettel szerepelt 2022-ben.

A 2022-ben hallható szerzemények negyede (23,3 százaléka) két évnél, fele (52, százalék) pedig hét évnél fiatalabb volt. Tavaly elsősorban 2021-ben megjelent zenéket (13,4 százalék) játszottak a rádiók, melyek több mint fele (54,9 százalék) külföldi volt.

Az adatbázisban található „legidősebb” zene 72 éves, 1949-es kiadású, a legfiatalabb pedig 2022-es. A 152 rádiónál 10,46 év volt az átlagos életkor (külföldi: 11,56, magyar: 9,44). A legrégibb zenéket a Rock FM biztosította (29,2 év), rajta kívül a Dankó Rádión (23,3), a Retro Rádión (23), a Rádió Antritton (21,2) és a budapesti Karc FM-en (21,1) szóltak átlagosan húsz évnél idősebb slágerek.

Egy év alatt 103 évnyi adás

A rádiók összesen 103 évnyi adást sugároztak 2022. január 1-től december 31-ig (nem minden csatorna sugároz 24 órában). Egy nap hanganyaga körülbelül 900 Megabyte-nak felel meg rádiós műsorok esetén. 
A jegyzőkönyvek által használt műsorkategóriák közül a két legjelentősebb a zene és a műsorszám. A zene kategória 48 évet tenne ki, míg a műsorszám 49 évet. Ezen kívül még hallható volt két év ajánló és egy év reklám. Ha az összes szignált egymás mellé vágnánk, több mint egy éven és két hónapon keresztül hallgathatnánk őket.