Becsült olvasási idő: 0 perc
Új főszerkesztő-helyettesek az Indexnél

Az Indexnél két új főszerkesztő-helyettest neveztek ki: Dudás Gergőt és Vajda Gábort. Erről Mészáros Zsófi, a portál új főszerkesztője beszélt a Kreatívnak adott interjúban.

Az Indexnél Mészáros Zsófi főszerkesztői kinevezése után megmaradt a három főszerkesztő-helyettesi pozíció – derül ki az új vezetővel készült interjúból, amit a Kreatív októberi száma közöl.

A korábbi helyettesek közül Haszán Zoltán maradt a posztján, mellette a gazdasági rovatvezető Dudás Gergőt, és Vajda Gábor főmunkatársat nevezték ki októbertől. Mészáros Zsófi az interjúban elmondta, hogy a területek jobban le lesznek fedve, mint amikor ő, Tevan Imre és Haszán Zoltán volt a főszerkesztő-helyettes. A korábbi hármas inkább politikaközpontú volt, most azonban a gazdasági és a tech-terület erősebben lesz jelen.