Piackutatások szakmai előkészítését, lebonyolítását és értékelését bízza a MÁV-Start arra a kutatócégre, amely nyer a feladatokra kiírt tárgyalásos tenderén. A hirdetmény szerint a személyszállító cég több elemzés készítését várja: négy darab utasforgalmi felmérést hatezer fő megszámolásával, 10 darab személyes közvélemény-kutatást legalább ezer fő megkérdezésével, de lesz fókuszcsoportos-, és telefonos-, valamint online-kutatás is.
A MÁV-Start nettó 200 millió forint keretösszeggel számol, ami plusz ötven százalékkal is több lehet, vagyis elképzelhető, hogy a kiválasztott cég akár 300 millió forintot megbízást kap.
A tárgyalásos eljárás határideje december 19-e, az ajánlattételi felhívást január 8-ig küldik el a legfeljebb három jelentkező részére. A nyertes 2010 év végéig dolgozik a MÁV-Starttal.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Több százmilliós kutatási feladat a MÁV-Starttól
A Tenders Electronic Daily-n (TED) hirdette meg a MÁV-Start a piackutatási feladatra szóló közbeszerzési eljárását. A 2010 év végéig szóló megbízás értéke 200-300 millió forint.
