Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a Digital-Media Hungary konferencián tartott előadásában jelentette be azokat a műsorokat, amiket eddig még nem kommunikált a csatorna.
Újdonságok:
LEGO Masters - A műsorban szereplő csapatok kizárólag LEGO kockák felhasználásával építenek különlegesebbnél különlegesebb alkotásokat, próbára teszik ötleteiket, kreativitásukat és precizitásukat. A játékosok hétről hétre új kihívásokat kapnak, melyben lehetőségük nyílik megmutatni fantáziadús terveiket és technikai képességeiket, amiket szakértő zsűri bírál el.
The Traitors - A műsor az RTL Nederland „De Verraders” című műsorán alapszik és már számos országban bizonyított, többek között az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban. A játékban részt vevő versenyző hírességek egy kastélyba költöznek, ahol csapatokban dolgozva teljesítenek egy sor kihívást jelentő küldetést. De a versenyzők közül három titokban áruló, akik megpróbálják megtéveszteni a nyereményhez vezető utat a “hűséges versenyzők” manipulálásával és kizárásával. A hűségesek ugyanakkor csak együtt, az összes áruló száműzésével nyerhetnek, de ha akár csak egy cselszövő is eljut a játék végéig, az övé lesz a teljes nyeremény.
HIP - azaz a High Intellectual Potential (HPI: Haut Potentiel Intellectuel) című francia sorozat magyar verziója. A történet főszereplője Reni, egy háromgyerekes egyedülálló anya, aki 160-as IQ-ja ellenére takarítóként dolgozik. Amikor egy véletlen folytán a rendőrség felismeri a benne rejlő lehetőségeket, állást ajánlanak neki, amit csak úgy fogad el, ha cserébe ők is segítenek neki megfejteni élete legnagyobb rejtélyét.
Best Bid - A műsor, amiben régiségkereskedők licitálnak majd egy-egy antik műtárgyra. A műsorba azok jelentkezését várják, akiknek olyan régiségei vannak, amelyeket pénzzé szeretnének tenni.
Az új formátumok mellett folytatást kap a Mellékhatás, aminek harmadik évada is előkészítés alatt áll már. Emellett hamarosan elkezdődik a Golden Age című magyar fejlesztésű fikciós sorozat forgatása is. A munka a Hypewriter forgatókönyvíró pályázat egyik győztes ötlete alapján indult el. A két idősíkon játszódó történetet a Liza, a rókatündér alkotói álmodták képernyőre, a sorozat vezető alkotója Ujj Mészáros Károly.
Nyitókép: ©2021 FOX Media LLC. CR: Tom Griscom/FOX
