Kreatív
Becsült olvasási idő: 2 perc
Kis Hajni rendezte a Telekom karácsonyi filmjét
Az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozzák. Kampánybejelentő.
EZ EGY KAMPÁNYBEJELENTŐ, AMELYET NEM A KREATÍV SZERKESZTŐSÉGE, HANEM A KAMPÁNY KÉSZÍTŐI ÍRTAK. IDE KATTINTVA KÜLDHETSZ TE IS SAJÁTOT!
A STÁBLISTA ÉS A KAMPÁNY BEJELENTKEZÉS UTÁN OLVASHATÓ.

Kampánycél

Idén karácsonykor a Telekom, mint törődő márka, túllép a reklám hagyományos értelemben vett keretein, és a médiaerejét felhasználva egy „nagyobb jót” tűz a zászlójára: inspirálni szeretné az embereket, hogy forduljanak egymás felé, és törődjenek egymással.

Kreatív koncepció

A Telekom legfőbb vállalása, hogy a digitális világ lehetőségei adta előrelépésben segítséget és inspirációt nyújt az embereknek. De egy ilyen különleges évben, mint amilyen 2022 volt, ennél is többet akar tenni.

„A minket körülvevő világ nap mint nap soha nem látott kihívások elé állítja az embereket, és ez sokakat megvisel lelkileg. Számos dolog megkérdőjeleződött, amit mindeddig természetesnek vettünk. Ezért az idei év olyan kampányért kiáltott, ami továbbmegy egy lépéssel, és olyan valódi hatást vált ki az emberekből, ami arra készteti őket, hogy forduljanak egymás felé, és figyeljenek jobban egymásra. Mert együtt sikerrel állhatunk helyt ezekben a bizonytalan időkben is. Mindez nemcsak a hazai márkánk törekvése, hanem a Telekom egységes, összeurópai vállalása is egyben.” – mesélte a kampány kontextusáról Szabó Béla, a Telekom márka- és kommunikációs igazgatója.

„Napjainkban különösen fontos, hogy senkit se hagyjunk magára a gondjaival és a negatív gondolataival, ezt pedig egy igazán egyszerű és egyértelmű eszközzel keltettük életre: arra inspiráljuk az embereket, hogy tegyenek fel egymásnak minél gyakrabban és minél őszintébben egy pofonegyszerű kérdést, azt, hogy Hogy vagy?”   –  mondta el a kampány gondolatiságáról Balogh Zsolt, a DDB Budapest executive kreatívigazgatója.

„Ahogy az a karácsonyi kampányoknál szinte már nézői elvárás, a központi elemünk egy játékfilmes igényességgel készített film, amit igyekeztünk a reklámos kliséktől a lehető legmesszebbre vinni és sokkal inkább egyedire hangszerelni. Ezt tükrözi egyebek mellett az ünnepi szezonban megszokottnál jóval realistább miliő, vagy éppen a főhős karaktere is.” – tette hozzá Kovács András Péter, a Telekom szegmenskommunikációs-vezetője.

Érdekesség, behind the scenes

A történet életre keltésére a Telekom és a DDB Kis Hajninak, a reklámkészítésben még újnak számító, ám sokszorosan díjnyertes, fiatal rendezőnek szavazott bizalmat, akinek – mondhatni - védjegye a nem túlidealizált közegben játszódó cselekmény, valamint az érzékeny emberábrázolást központba helyező történetmesélés.

A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ. KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!