Szujó Zoltán egykori Telesport főszerkesztő, aki a Forma-1 kommentátoraként is hosszú ideig tevékenykedett az M4 Sportnál, 2019-ben hagyta el a köztévét.
A közmédia akkor azt mondta ők váltak meg a Forma-1-es kommentátortól. Szujó pedig azt állította, nem politikai, hanem emberi és szakmai okai vannak a távozásának és, hogy ő maga adta be felmondását. Az MTVA szerződésszegésre hivatkozva bontotta fel a műsorvezető cégével kötött kontraktust.
Az esetről, annak hátteréről és kontextusáról Szujó keveset beszélt a későbbiekben, most azonban vallott, többek között arról, hogy az eset után Gundel-Takács Gábor tanácsára maradt csendben – írja a hvg.hu.
Szujó a beszélgetés során elmondta, úgy gondolja, hogy második köztévés időszakának szebb évei, azaz 2015 után elkezdtek eltünedezni az emberek a csapatból. Állítása szerint az MTVA „nemtelen dolgokra hivatkozva” lehetetlenített el és rúgott ki embereket, aminek az lett a következménye, hogy több kollégájával összefogva nyílt levélben fordultak főnökeikhez: figyelmeztették őket, hogy a további elbocsájtások a minőség rovására mennek majd.
Szujó a műsorban vallott személyes dolgairól is: például arról, hogy krónikus fáradtsága és idegi kimerültsége, illetve az MTVA felől érkező szakmai melléfogások összejátszása mikor és miért kulminálódott a feletesseinek írt felmondó sms-ben.
Szujó távozása után két volt kollégája hívta fel, ekkor tanácsolta neki Gundel-Takács Gábor, hogy inkább maradjon csendben, mert ha a nyilvánosságban beszél majd erről a szakításról, akkor óhatatlanul átpolitizálódik a történet.
Szujó elismerte, hogy akkoriban úgy gondolta, távozása után nem lesz műsor, de gyorsan rá kellett jönnie arra, hogy senki sem követi, nem vállalnak vele szolidaritást a kollégák, mert mint mondja: „ők mind családos emberek, felelősséggel tartoznak a családjaikért, el kell őket tartaniuk”
Borítókép: MTI / Kovács Attila
