Bicsérdi-Fülöp Ádám

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Szőke Gábor Miklós „egy alkotásba sűrítette az Erős Pista-életérzést”
Az erő esszenciája című alkotást a hetényegyházi üzemnél helyezik majd el.

A Magyar Nemzeti Bank megbízása mellett az Univernek is készített szobrot Szőke Gábor Miklós. Az Univer új, 7,5 milliárd forint értékű fejlesztésből megvalósuló hetényegyházi üzeménél helyezik majd el a szobrot, amit előtte még a művész csepeli műhelyében mutattak be. 

Szőke Gábor Miklóst a közlemény szerint arra kérték fel, hogy „sűrítse egy alkotásba az Erős Pista életérzés lényegét.” A alkotás az „Az erő esszenciája” nevet kapta.

„Az Erős Pista igazi hungarikum, a márka annyira fontos része a mindennapjainknak, mint az amerikaiaknak a kóla. Miért is ne lehetne ezt művészeti aspektusból megfogalmazni? Számomra a köztéri szobrászat egy remek kifejezőeszköz arra, hogy formába öntsük a dolgok lényegét és viszonyunkat bizonyos hétköznapi tárgyakkal, amelyek körülvesznek bennünket. Én az Erős Pistában az erő esszenciáját kerestem, amelyet a magyar csípős paprika dúsan tekeredő ereiben találtam meg, ezért lett a szobrom címe »Az erő esszenciája«” – mondta el az alkotó a szobor művészeti koncepciójáról.

A rozsdamentes acélból készült szobrot még az idén végső helyére, az új Univer üzem előkertjébe szállítják.