Kreatív
Becsült olvasási idő: 4 perc
Wossala Rozina a rántott disznósajtért mobillal fizetett
Ez is szerepel az OTP négyévszakos, főleg pr-fókuszú kampányában.
EZ EGY KAMPÁNYBEJELENTŐ, AMELYET NEM A KREATÍV SZERKESZTŐSÉGE, HANEM A KAMPÁNY KÉSZÍTŐI ÍRTAK. IDE KATTINTVA KÜLDHETSZ TE IS SAJÁTOT!
A STÁBLISTA ÉS A KAMPÁNY BEJELENTKEZÉS UTÁN OLVASHATÓ.

Mikortól meddig fut a kampány, milyen felületeken

A kommunikációs hatás minél hatékonyabb kiaknázása érdekében integrált kampányt kiviteleztünk. A kommunikáció 2022 márciusában indult és egész évben, egészen december végéig tart. Az aktivitások szezonálisak, a megjelenéseket klasszikus, organikus és fizetett együttműködések teszik ki, online és social felületeken.

Kampánycél

Magyarországon az OTP Bank elérhetővé tette ügyfelei számára az Apple Pay szolgáltatást, célunk az Apple Payre történő regisztrációk növelése, valamint az elektronikus fizetési megoldásaik népszerűsítése.

A kampány fő üzenete

Az OTP Bank megoldásaival a mobilfizetés kényelmes, biztonságos, a kártya digitalizációja pedig néhány egyszerű lépésben elvégezhető.

Kreatívkoncepció

A pr-vezérelt kampány érdekessége, hogy szezonálisan, különböző aspektusokból közelíti meg témát. Ennek köszönhetően a mondanivaló a legtöbbek számára érdekessé válhat, hiszen a kampány kidolgozásánál ügyeltünk arra, hogy évszakonként más-más módon szólítsuk meg a célcsoportot – azaz elsődlegesen az Apple telefonnal rendelkezőket, továbbá minden 18-49 év közötti digitálisan affinis ügyfelünket –, így reményeink szerint legalább egyszer mindenki találkozik a fő üzenetünkkel 2022 során. Az aktivitásokkal a következő témát támasztjuk alá: az OTP Bank megoldásaival a mobilfizetés kényelmes, biztonságos és a kártya digitalizációja pár egyszerű lépésben elvégezhető .

  • Tavasszal azt térképeztük fel, hogy milyen érzéseket vált ki belőlünk, ha megváratnak bennünket a fizetésnél, sorban állásnál, és nem élvezhetjük az új eszközök élményét. 
  • Nyáron a fesztiválok és a majális köré építettük fel a kampányt, és annak járunk utána, hogy a fiatalok mekkora arányban élnek a digitális megoldások nyújtotta lehetőségekkel. 
  • Az ősz beköszöntével az éttermi fizetési szokások felé evezünk, és annak járunk utána, hogy milyen arányban oszlik meg a készpénzzel és kártyával fizetők aránya, illetve ez miben befolyásolja a borravaló adást. 
  • Végül télen a sorban állás pszichológiáját vesszük górcső alá egy pszichológus segítségével.

A stáblistáért és kampányért regisztrálj ingyenesen vagy lépj be a már meglévő fiókoddal!

A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ. KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!