8,7 millió olasz szavazott február végén az Öt Csillag Mozgalom nevű pártra, ami a választásokon 25,5 százalékot ért. Ez nagyon sok, főleg, hogy a 2010-ben alakult pártnak ez volt az első parlamenti megmérettetése. És különösen sok azért, mert a mozgalom vezetője egy tévéből ismert humorista, aki blogjáról szervezte meg a pártot.

A 64 éves Beppe Grillo kerek feje, kócos ősz lobonca és szakálla messziről mutatja: ez egy idétlen ember. Mégis, olaszok milliói akarták rábízni az adósságtól fuldokló ország vezetését. Most úgy tűnik, hogy nélküle aligha lehet többséget szerezni az olasz parlamentben, igaz, ebben közvetlenül nem is akar segíteni: előre megmondta, hogy senkivel sem lép koalícióra. Az előre hozott választásra játszik, ami még a nagykoalíciót is kikényszerítheti az egymást gyűlölő bal- és jobboldalból, mert a riválisok attól félnek, hogy a következő kört meg is nyerhetné. Egy tévébohóc.

Galéria: Cikk[127597] galériaGrillo politikai nézetei egyszerre zöldek, EU-ellenesek és elitellenesek. A korrupt politikusokat ostorozó műsorai miatt a 80-as évek végén és a 90-es évek elején is kitiltották az állami tévécsatornákból. Pártját a neten hozta össze, a jelölteket a tagság online szavazáson választhatta meg. Ő maga nem indulhatott, mert egy autóbalesetben három ember halálát okozta, ezért nincs erkölcsi bizonyítványa. Így a parlamenten kívülről irányítja majd frakcióját.

Grillo nyilván sokakat vonzott „mindenki hülye, de én tiszta vagyok” üzeneteivel. Amikor 1994-ben a semmiből fél év alatt vezette győzelemre Silvio Berlusconi a Forza Italiát, a recept kicsit hasonló volt. Berlusconi a focis áthallással tudott a korrupciós botrányoktól fuldokló szocialisták és kereszténydemokraták mellett harmadik, tiszta erőként tündökölni. Mostanra már ő a politikai korrupció szimbóluma. Grillo most a viccelődéssel hozza a kívülről jött ember figuráját, csakhogy ő nem a dúsgazdag, elegáns üzletember, hanem a gyűrött és gúnyos bohóc képében teszi ezt. Amit a 90-es években még a csillogással lehetett eladni, azt az üzenetet ő most a plebejus esetlenséggel árulta sikeresen. Ránézésre hiába nagyon különbözőek, még egy dologban nagyon hasonlítanak: a megfelelő médium ügyes használatában. Berlusconi úgy robbant be az olasz politikába, hogy övé volt az első országosan elérhető magántévé-hálózat. Grillo pedig az első olasz politikus, aki lényegében csak az internetre épített. A pártot is úgy alapította, hogy 1,1 millió lájkolóját kezdte beszervezni a Facebookon.

Grillo egyik fontos kampányeszköze a blogja, a másik pedig a nagy, utcai, fesztiválhangulatú megmozdulások. Első nagy, utcai performanszát még 2007-ben szervezte: akkor kétmillió embert vitt az utcára, az általa hirdetetett V-napon. A V itt azt jelentette, hogy vaffanculo, ami magyarul annyit tesz, mint „baszd meg”. A megmozduláson a korrupcióval vádolt politikusokat állította pellengérre.

A nagy tömegtüntetések 2013-as kampányában is kulcsfontosságúak voltak. Római kampányzáró rendezvényén tízezrek előtt üvöltötte, hogy a „a politikusok kiárusították az egész országot”, és élvezte, ahogy a tömeg azt skandálja, hogy „tolvajok, tolvajok”. A 77 városon átmenő, stand up comedynek és politikai műsornak is beillő rendezvénysorozata a Cunami-turné nevet kapta, és egy lakókocsival csinálta végig. Tavaly pedig a szicíliai tartományi választásnak úgy állt neki, hogy átúszott a csizma hegyéről a szigetre.

Követelései nem túl bonyolultak: napi 4 óra munka, ingyen internet mindenkinek és ingyenes tablet minden iskolásnak, például.

Grillo kampánya Obama tavaly őszi mentelésére is hasonlított: az internet és az utca volt a két fő terepe. A technológia és a személyes élmény volt segítségére, és mással nem is foglalkozott. Tévévitára például egyáltalán nem ment el, és ettől eltiltotta jelöltjeit is.

A kívülről érkező, minden ismert ideológiai rendszert tagadó figura könnyen a válságos idők fontos szereplője lehet. Csakhogy ez sokszor az erőszakos radikalizmussal kötődött össze, mint például Görögországban történt ez az elmúlt választáson. Azzal, hogy a bolondozás lett a harmadik út, egy puhább csatornába lehetett terelni az elégedetlen indulatot. Hogy így is sikerülhetett, az pedig erősen köszönhető a remekül megválasztott kampánystratégiának: a világhálónak és az utcának.