A 2019-ben indult vállalkozás „célja a fogyatékossággal élő emberek munkaerőpiaci versenyképességének növelése, mivel óriási a szakadék aközött, amit a piac elvár, és amire a szegregált oktatás, állami ellátás felkészíti őket” – írja közleményében a Skilly. A rebranding folyamat tavaly indult házon belül, idén csatlakozott az Explicit és a Publicis.
„Az új márkanév az angol skill szóból ered, mely egyszerre jelent ügyességet, jártasságot, képességet és szakértelmet. A Skilly e területek fejlesztésén dolgozik: ingyenesen nyújt képzéseket és karrierfejlesztést fogyatékossággal élő emberek számára, ezzel párhuzamosan céges partnereinél pedig a munkahelyi inklúziót támogatja széles eszköztárával” – írja az új név hátteréről a vállalkozás.
Az új névhez a logót az Explicit Design Studio készítette, akik szerették volna előmozdítani a társadalmi vállalkozás ügyét. „Az új logo megalkotásakor elsődleges volt a márkaértékek megjelenítése: megbízható, motiváló, játékosan következetes, profi és aktív” – mondja Kátay Hunor, az Explicit Design Studio vezetője. „Az Y-ban megjelenő emberi alak motivációt és magabiztosságot kifejező mozdulattal kommunikálja a befogadó felé az üzenetet, s egyben meg is hív a társadalmi változásokat célzó közösségbe.”
A fogyatékossággal élő emberek az oktatási rendszerből kikerülve egy légüres térben találják magukat, ahol nincs olyan támogató rendszer körülöttük, ami segít nekik összekapcsolódni a nyílt munkaerőpiaccal. Ezért jött létre a Skilly Karrier Akadémia, ami az új arculatban vizuálisan újrafogalmazott almárkaként jelenik meg – ennek kialakításában működött közre a Publicis Groupe Hungary. A Publicis emellett további kreatív asseteket is tervezett a Skilly számára a marketingkommunikáció és a social média aktivitások támogatására.
A megújult arculattal a szervezet új honlapján is lehet találkozni. A skillyjobs.org oldalon várják a fogyatékossággal élő álláskeresők és partnercégek jelentkezését is. A webdesignt Oravecz Lizanka, autizmus tapasztalati szakértő, gyógypedagógus, informatikus készítette.
„Ha van szándék, nyitottság és akadálymentes munkakörnyezet, akkor a megváltozott munkaképességű kollégák is ugyanolyan jól tudnak teljesíteni, mint mindenki más, és a csapat teljes értékű tagjaként tudnak hozzájárulni a vállalati sikerekhez”
– mondja Pásztor Sára, a Skilly alapító-ügyvezetője. A Skilly vizuális világa ezt az üzenetet szeretné közvetíteni.
