Honnan indult a Sávlekötő ötlete, és mikor kezdtetek el együtt dolgozni rajta?

Babaitisz Jorgosz: Még a régi Színház- és Filmművészeti Egyetemen sodort minket össze a szél, ahol volt egy csodálatos tanárunk, Koós György tévérendező. Nála kaptunk egy feladatot, műsort kellett fejlesztenünk.

Nekem már volt egy koncepcióm, hogy milyen jó lenne sávokra szétszedni zenéket, ami a laikusok számára is érthető. Csapatba verbuválódtunk hárman, összedobtuk, amink van, és el is készült a koncepciónk. 

Láttuk, hogy mind kreatív producerei leszünk a műsornak, Anna lesz a szerkesztő, főszerkesztő, Máté a rendező, producer, én pedig a kreatív döntésekben és műsorvezetői poszton veszek majd részt a műsorban. 

Az epizódok nézése közben az volt az érzésem, hogy kicsit talkshow is, kicsit podcast is a Sávlekötő. Kicsit szakmázós is, kicsit szórakoztató is. Tudatos koncepció volt a műfajkeverés, vagy menet közben alakult, formálódott a formátum ilyenné?

Márky Anna: Igen, már az első perctől tudatos volt. Nem szeretjük annyira, ha podcastnak hívják a műsort, de ez csak azért van így, mert nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a Sávlekötő vizuálisan is élvezhető legyen. 

Összeültünk, és ától cettig kitaláltunk mindent, aztán nyilván az közben formálódott, hogy hogyan lehet finomítani az egyes részeken. De az, hogy tartalmilag egy színes dolgot szeretnénk, ami nemcsak beszélgetés, hanem az előadóra szabott műsor, aminek minden eleme összehangoltan egymásra épül és egy koherens dolgot ad ki, már az első perctől kezdve megvolt bennünk. 

Mindenképp szerettünk volna játékokat, kreatív dolgokat is, és nem csak azért, mert Jorgosz amúgy nagyon jó ebben és minket is jól elszórakoztat a házibulikon. Azt gondoltuk tartalomkészítőként és fogyasztóként is, hogy ami ennyire sokszínű, az érdekes.

Gabnay Máté: Szerintem sok mindenben nem voltunk tudatosak, főleg így egy év után visszanézve, de abban biztosan, hogy mindenképpen szerettünk volna kitűnni a Youtube-on képileg, tartalmilag és koncepcionálisan is, hogy ne egy beszélgetés legyen, ahol jön valaki és negyven percig dumálunk vele, hanem minél több minden történjen. 

Sávokat szétszedni egy zenében és azokról beszélni egy zenésszel persze eleve hozzáadott érték egy puszta interjúhoz képest, de úgy gondoltuk, hogy kell más is hozzá, mert ez így egy rétegműsor. 

A legelején még úgy számolgattunk, hogy egy epizód körülbelül harmincezer embert ér majd el. A gyengébben teljesítő epizódok tényleg ennyit érnek el, de azért nagyon büszkék vagyunk arra, hogy van kétszázezer fölötti nézőszámú rész is.

Nekem az egyik kedvenc példám, hogy egy nagymama elmesélte, hogy ő miattunk ismeri a Carson Coma-t, mert rátalált a Sávlekötőre, még az első adásra.

Voltak konkrét hazai vagy külföldi előképetek a Sávlekötőhöz? 

B. J.: A Petőfi Rádió nagy megújulásakor elindult a Kultúrfitnesz című műsor, amiben a külföldi slágerek újraalkotásáráról szóló Dr. ZeneHouse nagyon inspirált. 

Ugyanígy a Genius amerikai Youtube-csatorna műsora is, amiben ellátogatnak egy adott sláger produceréhez, aki megmutatja, hogy hogyan épült fel az általa szerzett zene. Bár ez a műsor náluk sokkal belemenősebb, mi érthetőbben beszélünk, hogy egy laikus is megértse, hogy az adott zene hogyan épül fel, hogyan készül. 

Jelzi a műsor népszerűségét vagy sikerét, hogy kik vállalják el a szereplést az idő előrehaladtával? 

M. A.: A második évad óta érezni, hogy ismert, kedvelt a Sávlekötő, ezt tapasztalom, amikor elhívunk valakit a műsorba.

Van egy intimitása a műsornak, érezhetően máshogy vannak jelen a Sávlekötőben a zenészek, mint sok más interjúban. Szerintetek miért van ez így?

M. A.: Szerintem ez több mindenből adódik. Az egyik oka Jorgosz, aki nemcsak műsorvezető, hanem zenész is. Sok sztorit ismer, átélte a turnébuszozást, a koncerteket, ismeri az alkotói válságot. 

A másik meg az, hogy örülnek annak, hogy nem bulvárkérdéseket kapnak, hanem az alkotói folyamataikról, a szenvedélyükről beszélhetnek. 

G. M.: Nagyon kevés olyan előadó volt, aki a felvételekre nem úgy jött be, hogy Úristen, mennyien vagytok? 

Maga a stáb létszáma is megüti őket, mert kb. 20-25-en vagyunk a felvételeken, ami  egy Youtube-műsorhoz képest viszonylag nagy szám. Szerintem azt érzik, hogy ez a műsor fontos, hiszen sok ember lelkes munkája van benne. Ráadásul a stúdiónk is meghitt hangulatú, szempont volt, hogy ez egy otthonos, Jorgi nappaliját idéző hely legyen.

B. J.: Egyébként elég sok újhullámos előadó jön hozzánk, olyanok, akik az elmúlt években tűntek fel, és nem szerepelnek tévékben, nem fordulnak meg gyakran háromnál több kamerás produkcióban. Sokuknak új ez a környezet, és feladatunk, hogy ők is komfortosnak érezhessék magukat, hiszen nagyon intim témákról esik szó.

A Sávlekötő elég nagyszabású gyártást igényel. Eleve így kezdtétek, vagy mostanra nőtte ki magát a műsor?

G. M.: Magán a felvételen vagyunk a legtöbben. Bár hetente vagy kéthetente tesszük ki az epizódokat, egyszerre vesszük fel az adásokat. Ebben hasonlítunk a tévés gyártásokra. Mivel egy felvétel során négy-öt adás készül, szükség van például ugyanennyi szerkesztőre, hogy mindegyik azonos minőségű legyen. 

M. A.: A pilotnál az akkori osztálytársaink alkották a stáb keménymagját, és ez a mai napig így van. Már az első perctől kezdve voltak külsős csapattagok is. A helyszínen a gyártásvezetőtől kezdve a hangmérnökön át, az operatőröktől a fodrászig sok mindenki van velünk.

De van például külön csapat, amely csak a social tartalomra koncentrál. Mi már a legelején abban gondolkodtunk, hogy az nem elég, hogy felrakjuk a Youtube-ra a részeket, hanem erős social jelenlét legyen körülötte.

Tulajdonképpen más platformra gyártotok tartalmat, de abszolút tévében gondolkodtok, akár formátumról, akár a gyártásról beszélünk. Ez nyilván a költségvetést is megdobja. Kezdőként hogyan találtok mindehhez szponzorációt?

G. M.: Igen, ezt jól látod, minden, ami a produkció finanszírozási, gyártási részét illeti, inkább a tévés nagyságrendekre hasonlít. Ez még nyilván nem összehasonlítható a nagy showműsorok költségvetésével, de azért az átlagos Youtube-produkció költségvetésének a sokszorosa. 

Amikor ebbe belevágtunk, akkor azt éreztük, hogy megéri növelni a nagyságrendet, és így kitűnni a Youtube-tartalomgyártók közül. Hiszen így a hirdetőknek is egy kvázi új platformot, új minőséget tudunk nyújtani: ha egy hirdető nem a tévében szeretne hirdetni, de nem is az influenszerek vagy az átlag-youtuberek közegét szeretné célozni, hanem egy köztes réteget akar megszólítani, arra mi tökéletesek vagyunk. 

Például szpotmegjelenésre nálunk is van lehetőség, akár adás közben, akár adás elején, illetve termékmegjelenítésre is nagyon nyitottak vagyunk.  

A márkák esetében is ugyanarra törekszünk, mint a vendégeknél: olyanokkal tudunk a legjobban együttműködni, akiknek az üzenetét meg tudjuk jeleníteni a műsorban, akinek a célcsoportja pont az, akiket mi érünk el. 

Kerülgetjük már egy ideje, hogy igazából a műsor Jorgosz személyére és az ő műsorvezetésére is épül. Mikor elindult a zenei karriered, akkor egyből jött a járvány, amikor elkezdted a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, akkor pedig az említett modellváltás. Elkészült volna a Sávlekötő ezek nélkül a nehézségek nélkül is? 

B. J.: Szerintem létrejött volna, de kellettek ezek a tényezők ahhoz, hogy akkor, abban az időben ennyire intenzíven együtt tudjunk dolgozni, mert amikor a pilotot csináltuk, az tényleg egy egyhónapos valóságshow volt a Mester utcában, ahol a kreatív bázis és a kellékraktár van.

Egyébként az, hogy szeretek többféle dolgot csinálni, végigkísért az elmúlt években. Persze sokkal nehezebb feladat az egyensúlyozás, hogy elégedett legyek azzal, amit beleteszek a dolgokba, illetve azzal, amit utána kiengedek a kezemből. 

G. M.: A hármunk életében is érdekes összefüggés a műsor készítése, mármint az, hogy miért pont most, miért pont így. Nem mondom, hogy nem csináltuk volna, ha nincs a koronavírus és modellváltás, de azért az nagyon megedzett minket, hogy ilyen kríziseken kellett átmenni az egyetemi évek alatt. 

Bennünk volt az is, hogy csak azért is megcsináljuk és megmutatjuk, hogy mit tanultunk, mit tudunk, mit szeretnénk megvalósítani. 

M. A.: Nem tudom, hogy ha nincs a pandémia, az egyetemi botrány, akkor ennyire iskolán kívüli projektnek kezeltük volna-e a Sávlekötőt. Talán ha egy klasszikus hároméves képzésen belül dolgozunk rajta, és éjjel-nappal bent vagyunk az SZFE Szentkirályi utcai stúdiójában, akkor sem biztos, hogy eljut oda a Sávlekötő, ahol most tart. 

Az, hogy a Youtube-ra készítettétek el a Sávlekötőt, egyébként egy protest dolog is? Hiszen ezen a platformon szabadon dolgozhattok, amit már az egyetemen nem tehettetek meg a modellváltás után, vagy a generációtoknak már evidens, hogy a Youtube-ra megy a tévé helyett?

M. A.: Biztos erre is mindhárman máshogy válaszolnánk, de azért szerintem egyetértünk, hogy műsorkészítés szempontjából igen ritka a levegő, hogy hogyan és milyen keretek között alkothat ma valaki. Nyilván a netre készülő tartalom a legszabadabb, akkor is, ha itt is vannak megkötések, például a szponzorációkkal is, és hogy hogyan akarsz nézettséget generálni. 

Ha a klasszikusabb tévés irányt választjuk, éveket kellett volna várnunk arra, hogy kipróbálhassuk a rendezést, a főszerkesztést vagy a műsorvezetést. Ez nem feltétlen jó vagy rossz, egyszerűen csak türelmetlenebbek voltunk, meg akartuk mutatni magunkat.

A szabadság mind a hármunknak kulcsfogalom, vagy azért, mert nincs belőle sok, vagy azért, mert egyszerűen így gondolkodunk.

G. M.: Évente sok szakembert termelnek ki az egyetemek és főiskolák, akik előtt általában két út van: vagy elmennek egy kereskedelmi tévéhez szerkesztőnek, ahol egy multihoz hasonlóan évekig robotolnak, hogy egy műsorral kapcsolatban kreatív döntéshozói pozícióba kerüljenek, vagy a képzés során elsajátított skilljeiket teljesen más területen hasznosítják. 

Aki például kisgyerek kora óta műsorvezető akar lenni, évekig vár, hogy egyáltalán említésre méltó műsort kapjon.

B. J.: Évek óta nem volt olyan arc, aki tényleg azáltal lett ismert, hogy ő műsorvezető akart lenni és az lett. A legtöbben úgy lesznek azok, hogy eleve népszerűek, celebekké váltak vagy az online térben, vagy valamelyik valóságshowban. 

M. A.: Egy kicsit az influenszer, véleményvezér vonal megy most. Aki amúgy is nézett, vagy szórakoztató és követik sokan, vezessen ő műsort, aztán majd beletanul a műsorvezetésbe. 

G. M.: Ha valakinek van egy műsorötlete, vagy közölnivalója egy formátumon keresztül – és ugye mi ilyenek voltunk és vagyunk – akkor mit csináljon? Menjen el a tévéhez meg a Netflixhez? 

Fogalmunk sem volt, hogy mi hogy működik, meg hogy lehet bejutni ezekre a helyekre, még ha a kapcsolatrendszer meg is volt valamennyire az egyetem miatt. Igazából még most sem látjuk, hogy ez nagyban hogyan kivitelezhető, azért döntöttünk úgy, hogy Youtube legyen, és sokan mások is ezért döntenek a Youtube mellett. 

Kipróbálnátok magatokat más platformon, vinnétek műsorötletet tévéhez is, ha lenne rá lehetőségetek?

M. A.: Ezt mindig a tartalom fogja megszabni, mert volt olyan ötlet is, ami egyébként a HBO MAX-on, a Netflixen vagy a Viasaton jobban működne.  

Most novemberben indult el a harmadik évadotok, de mivel viszonylag kicsi a hazai zeneipar, mi a további tervetek a műsorral, meddig szeretnétek folytatni? Meddig tart ki a formátum?

M: A.: Szűkül a hazai paletta, de az előadók is időről időre megújulnak és tudnak újat mondani. Mindig vannak új arcok, feltörekvők. Gondolkodtunk abban, hogy kihagyunk egy kicsit, nemcsak Jorgi megjelenő lemeze miatt, de azért is, hogy történjen valami a szakmában, ami miatt megint izgalmas műsort készíteni. 

Jövőre tervezünk újabb évadokat, hiszen a Sávlekötő még csak most vetette meg igazán a lábát. És van is még előadó, akiről mi nagyon szeretnénk adást készíteni.

Dolgozunk a folytatáson, és azon, hogy minél több hazai gyártású, minőségi, közszolgálati feladatot betöltő, de szórakoztató tartalom legyen. Egyelőre a Youtube-on, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.