Balkányi Nóra

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
RTL-vezér: Azért jöttünk Magyarországra, hogy Magyarországon is maradjunk
Thomas Rabe, a magyar RTL tulajdonosának, a német Bertelsmann nevű cégnek a vezérigazgatója egy hamburgi rendezvényen nyilatkozott a választások utáni magyar helyzetről.

Az RTL utolsó független televízióként működik az országban, amelyik az ellenzék kampányáról is tudósított. A csatornát nem félemlíthette meg Orbán Viktor és kormánya – mondta el a gazdasági újságírók számára tartott eseményen Thomas Rabe.  A vezérigazgató kiemelte, hogy az itthon 1997 óta építkező RTL magyar leányvállalata az egyedüli olyan országos tévécsatorna, amiben nincs befolyása kormányhoz köthető szereplőnek – írja a 444 a Welt tudósítása nyomán. 

Rabe kiemelte azt is, hogy korábban személyesen is elmondta az újraválasztott Orbán Viktornak: azért jöttek Magyarországra, hogy itt is maradjanak. „Azt hiszem, ezt megértette” – idézi a vezérigazgatót a Welt.

Tőlünk nem mennek el

Nemrég írtunk arról, hogy a Csoport eladta például belga leányvállalatát, de Magyarországról nem terveznek elmenni, mivel itt növekedési lehetőséget látnak. Azt, hogy az RTL Magyarország nyereséges, Rabe friss nyilatkozatában is megerősítette.

Nyitókép: Martin UK Lengemann, Welt