„Ezután már nem fognak többet nevetni” – nem ez az a mondat, amit fellépőtől hallani szeretnél a Dumaszínházban.
Mégis, Élő Anita, a Válasz Online újságírójának fenti kiszólása jellemzi talán a legjobban a második magyarországi Reporter Slam hangulatát. (A német formátum alapján itthon a Goethe Institut és a Ringier által szervezett első hazai Reporter Slamről itt írtunk korábban.)
Ez egy olyan esemény, ahol egy-egy poén, könnyedebb történet után azért mindig ott lebeg benned a kérdés nézőként: de ez az egész nem tragikus valójában?
Mielőtt mindenki kedvét elvenném az egésztől, azért még gyorsan helyrehozom a kárt: a Reporter Slam minden irónia nélkül felemelő dolog, mert arról mesél nagyon különböző karaktereken keresztül, mi a francért újságíró ma valaki Magyarországon – akár komolyabb traumák vagy törések ellenére is.
Persze van abban azért kockázat, ha színpadra állítanak a Dumaszínházban olyan újságírókat, akik többsége nem gyakorlott ilyen környezetben. De kétlem, hogy bárki vérprofi színpadi jelenlétet várna el a fellépőktől. Sőt, itt az elakadásoknak, nehezebben befejezett mondatoknak van inkább jelentése.
A formátum szerencsére nem csinál titkot abból sem, hogy a szórakoztatva meséléssel, a kulisszák mögötti sztorikkal lényegében az újságírásnak csinál reklámot – amire valljuk be, rá is fér a promó.
Attól is óva intenék mindenkit, hogy az eseményt afféle köldöknézegetős, szakmai eseményként intézze el egy legyintéssel: a Reporter Slam szakmabelieknek és a gondolkodva olvasóknak is izgalmas képet ad arról, mi, hogyan és miért épp úgy kerül be egy cikkbe vagy egy adásba.
Dicsérjen meg téged Gyárfás Tamás
Az este számomra legemlékezetesebb szereplője, Simon Andrea volt, aki az utóbbi években főleg az uszodai erőszakot feltáró interjúival és írásaival árnyalta a Kiss László-ügy óta folyamatosan terítéken lévő témát.
Láthatóan ő irtózott a legjobban a nyilvános szerepléstől az este fellépői közül, emiatt nála gördültek ki a legnehezebben a mondatok. Közben meg pont ettől vált igazán érthetővé, milyen kibeszéletlen, a nyilvánosság számára láthatatlan traumák húzodhatnak egy újságírói karrier mögött.
Az egyik ilyen eset még az athéni olimpián történt, amikor Simon a köztévé stábjában a helyszínen dolgozott. Addigra már ismert riporternek számított a sportolók között, a bizalmukba fogadták, ezért is bízták meg azzal a feladattal, hogy a kinti stáb tagjaként az olimpikonokkal interjúzzon. Ilyen, az olimpiai faluban felvett kisebb interjúnak indult a beszélgetés Risztov Évával is, akiből az felvétel közben kitörtek az érzelmek addigi csalódást keltő szereplése miatt. „Egy hazavágyó, szeretetet igénylő, megfáradt sportoló beszélt hozzám, aki az interjú közben többször is elsírta magát” – mesélte Simon.
Az interjút délelőtt vették fel, Risztov pedig este úszott a legerősebbnek tartott számában, 200 pillangón, ahol végül a szintén csalódást keltő 8. helyen végzett. Simon nem látta élőben Risztov döntőjét, mert máshol volt már dolga, de a telefonjára záporozni kezdtek a gyalázkodó üzenetek vadidegenektől. Mint később kiderült, kontextus nélkül, megrövidítve, éppen csak a döntő előtt adták le az interjút. Így a legtöbb nézőnek az a benyomása lehetett, hogy Risztov lényegében még szipogva állt a rajtkőre.
„Állt a bál. Még Risztov és mestere is engem hibáztatott. Az este során a Magyar Úszó Szövetség akkori elnöke, Gyárfás Tamás is tajtékozva rohant be a szerkesztőségbe, hogy látni akarja a teljes interjút. Miután megnézte, annyit mondott, soha ilyen szerethetőnek nem látta még Risztov Évát.”
Végül Simonnak az athéni volt az első és utolsó olimpiája a helyszínen. Főleg a sportolók felől érkező bizalom miatt azonban folytatta a pályáját, és ma is abban hisz, hogy a sportújságírásban az objektív szemléletet kövesse, még ha ezzel itthon ki is lóg a közegből.
„A sportújságírói körre a legjellemzőbb a bratyizás, az áhitat és a távolságtartás teljes hiánya. Pedig a dolgunk az, hogy objektívek legyünk, mint egy Cooper-teszt.”
A propagandának nincs humora
Az este során Veiszer Alinda az interjúkészítés és az éjszakai műsorkészítés hátteréről sztorizott kellő öniróniával. Az éjszakába száműzött Záróra egykori műsorvezetője (akinek később a Hír TV-n is már a késő esti sávban indult a beszélgetős műsora) például megosztotta a közönséggel, mennyire bízott abban, hogy kulturális műsoraira is rákaphatnak hirdetők.
Könyvkiadók, galériák reklámjait vizionálta, aztán egyszer, a Hír TV-s időszak alatt tényleg fülest kapott, hogy lesz hirdető, amely direkt a műsor elé kérte magát.
„Ember még nem várt úgy reklámblokkot, mint akkor mi. Egyszer csak megjelent a hirdetés, ami egy Valinda-reklám volt. Egyetlenegy szépséghibája volt: altatót reklámozott. Hosszú időbe telt, mire ezt a hirdetést át tudtuk rakatni a műsor utáni blokkba.”
Az is elég tanulságos része volt Veiszer Alinda előadásának, amikor szóba került, milyen banális műsorrészletek kerülhetnek ki később teljesen a kontextusukból. A riporter például szerkesztő kollégáit viccelte meg azzal, hogy Szily Lászlónak azt a kérdést tette fel, „hogyan lehet ilyen átkozottul jóképű”. A virális felvételt (ami valójában nem is került a leadott interjúba) azonban nem értette mindenki, így a kormányközeli sajtó rendszeresen előhúzza ezt a részletet, ha a független sajtót becsmérli.
Hogy a propagandának mennyire nincs humora, azt egy G-nap utáni poén is bizonyítja a riporter szerint. Veiszer a Simicska Lajos tulajdonában lévő Hír TV-nek dolgozott, amikor a tulajdonos hirdetőoszlopos akciójára reagálva kiraktak a műsor Facebook-oldalára egy fotót Simicska feliratait utánzó stílusban, a műsor kezdési időpontját hirdetve. „Napokig egy csomó oldal kérte számon rajtam a dolgot, az viszont már senkit sem érdekelt, amikor kiírtuk, hogy ez egy vicc volt.”
Bayerné neve: Bayerné
A Válasz Online újságírója, Élő Anita a magyar közélet abszurditásából adott ízelítőt, amikor lapja egyik legolvasottabb cikkének utóéletéről mesélt. Az újságíró a vérplazma-bizniszről írt riportot, amelyre reagálva Bayer Zsolt publicisztikájában azt üzente, az ilyen újságírókat börtönbe kellene zárni.
Bayert nem véletlenül izgatta fel ennyire a riport, ugyanis felesége, az Országos Vérellátó Szolgálat vezetője, Bayerné dr. Matusovits Andrea is érintett volt a kétes bizniszben az eladói oldalon.
Az ügyből végül magánvádas per lett, amit az OVSZ vezetője rágalmazás miatt indított, ám a per végén jogerősen is felmentették a Válasz Online-t és Élő Anitát. A per során Bayerné még azt is kifogásolta, hogy a cikkben Bayernéként hivatkoztak rá. Az ítélet szövege itt aztán tényleg már örkényi magaslatokba emelkedett. „A bíróság megállapította, hogy ezt jogszerűen tehettük, és innen idézem a bírósági ítéletet: merthogy ez a neve” – mesélte nevetve Élő Anita.
Újságírók álruhában
A Blikk főleg bűnügyeket feltáró újságírója, Lakat Eszter még a Facebook-előtti időkből hozott történeteket, ahogy szinte magánnyomozóként vadászta terepen az információmorzsákat.
A bűnügyi újságírónak ugyanis nincs sok alapanyaga a száraz rendőrségi közleményeken kívül: egy elfogásról, letartóztatásról, tragédiáról is sokszor csak annyit tud, hol történt. Innen pedig már a terepre érkező újságíró élelmességén és szerencséjén múlik, hogy meg tud-e szólaltatni például egy hozzátartozót.
Így történt ez abban az esetben is, amikor Lakat Eszter fülest kapott a fodrászánál ülve arról, hogy elkapták a móri mészárlás elkövetőit Tatabányán.
Fotós kollégájával egyből autóba ültek, és ahogy minden rendes bűnügyi újságíró, ők is a helyi kocsmákban kezdték az információk felgöngyölítését, ahol némi focis sztorizásnak köszönhetően megszerezték az elkövető nevét. A név azonban nem sokat segített, mert ennél általánosabb nem is lehetett volna: találj meg egy Nagy Lászlót egy 80 ezres városban.
Innen a helyi iskolák tablóképei felé vették az irányt az összes Nagy Lászlót kutatva, a kifotózott képeket pedig a helyieknek mutogatták. Reménytelennek tűnt a helyzet, már a fotós is otthagyta volna ez egészet, amikor aztán egy lakótelepen teljesen véletlenül leszólították az elkövető szomszédját.
Innen már megszülethetett az anyag, igaz, a letartóztatott férfi feleségének eszén nem járt túl a Blikk stábja. Nagy László felesége egy festéküzletben dolgozott, ahova Lakat Eszter és kollégája is melós ruhában érkezett, hátha inkognitóban többet kiszednek belőle valamit. Amikor aztán a férjéről faggatták volna, a nő azonnal kidobta őket az üzletből. „De legalább be tudtuk azonosítani az elkövetőt, és anyagunk is lett az útból, ami néha reménytelennek látszott” – jellemezte a terepmunka hullámvölgyeit a Blikk újságírója.
