November 3-án veheti át Berlinben a Flying Objects a Red Dot-díját, amit a balatonvilágosi Hedon sörfőzde arculatának és csomagolásának tervezéséért és márkafrissítéséért kapott. A büszke stúdió közleményében azt írja, ez a negyedik Red Dot-díja, a mostanit a Brands & Communication főkategóriában kapta.
Azt írják a közleményben, a Flying Objects és a Hedon együttműködése már egy évtizedes: az akkoriban induló sörmárka a frissen alakult tervezőcsapatot kérte fel az arculata megalkotására. Ekkor született meg a habban fürdő, hedonista sörnyitó figura, ami az arculatfrissítés után is a márka jelképe maradt – írják.
A mostani díj miatt arról írnak, hogy minden egyes Hedon-sörnek egyedi arcot akartak adni, de a Patkós Luca tervezte látványvilág összekapcsolja ezeket. Ilyen kapcsoló elem a „csipkelődő humor és a grafikai egységesség”. A sörfőzde közben folyamatosan változtatta az előállított sörfajtákat, valamint a palackosról áttért a dobozos csomagolásra. Így az új arculatot már a sörösdobozok méretére kellett tervezni.
További Red Dotok: Graphasel, Tausz Gábor Ezra és a Co&Co Designcommunication, Simon Péter Bence, Nutriversum, Orbán Péter & Nagy Dániel
Még augusztusban írtunk róla, hogy Graphasel Design Studio négy Red Dotot is bezsebelt a Furmint Vodka, no meg a Cecei sör csomagolástervezéséért, a Fina imázsvideojáért, valamint az ukrajnai menekülteket segítő Traumaközpont Nonprofit Kft.-nek készített illusztrációkért.
Tausz Gábor Ezra és a Co&Co Designcommunication csapata a Fruccola étteremhálózat megújított arculatáért és designjáért kapott díjat. Szintén korábban írtunk róla, hogy Simon Péter Bence munkája, a Typo Lanterns a Brands and Communication Design szekció Tipográfia kategóriájában kapott Red Dotot.
A Nutriversum termékeinek saját készítésű designját is díjazták a termékdesignok között Health Supplement Packaging alkategóriában. „Dizájn szempontjából a legnagyobb kihívás az volt, hogy hogyan tudunk egy termékcsaládon belül 53 féle terméket megkülönböztetni egymástól úgy, hogy azok mégis egységesek maradjanak. Olyan illusztrációt kellett találnunk, amely elég nagyszámú variációt tesz lehetővé és sokféle termékhez illeszthető” – mondta Fetter Ármin, a Nutriversum marketingvezetője.
Díjat kapott Lakatos Ferenc hadinaplója is, amit a DAW Építész Stúdió adott ki, és Orbán Péter & Nagy Dániel terveztek.
A Red Dot Design Awardot 1954 óta évente rendezik meg, a termék- és ipari formatervezés, a márka- és kommunikációs tervezés, valamint a formatervezési koncepciók területét is felöleli. Az Apex designversengésében is értékes pontokat jelent a Red Dot díja.
(Kiemelt kép forrása: Flying Objects / Hedon)
A cikket utoljára november 7-én frissítettük.
