Szeretek a fővárosban élni, de a mai napig nem tudok budapestiként válaszolni a „merre laksz” kérdésre. Továbbra is számtalan dolog köt szülőfalumhoz, Agyagosszergényhez.
Mivel a nap nyolc – de inkább több – órájában social mediával, a legújabb kommunikációs csatornákkal, a legfrissebb trendekkel foglalkozom, elsőre furcsa lehet, hogy a fotózás mellett szabadidőmből a legtöbbet a néphagyományokra, az értékőrzésre és -teremtésre, illetve a néptáncra áldozom.
Bár, ha úgy nézzük, a kettő szinte ugyanaz, folklór-folklór, csak néhány évtized, vagy évszázad eltéréssel.
Ili nénivel. Fotó: Szász Andi
Még egyetemista koromban egy zarándoklat alkalmával barátkoztam össze a helyi Népfőiskola alapítójával, majd rögtön meghívást is kaptam egy szociográfiai kutatásra, amelyről akkor még nem tudtam, mit gondoljak.
Aztán az első élmények után úgy magával ragadott a dolog, hogy a mai napig összesen négy Értékfeltáró Kollégiumban vettem részt (Garam-mente, Kisvárda, Gyergyó és Moson), sőt az egyetem első évét sem fejeztem be, de volt már tudományos publikációm a közös munka révén.
A “kollégium” név nem véletlen: a kutatások alkalmával kétszer egy hétre leköltözünk az adott régióba, ahol először kérdőívezünk, majd hónapokkal később mélyinterjúkkal bővítjük a tudást. Az összegyűjtött adatokból, személyes történetekből, szokásokból és egyéb “értékekből” egy-egy tanulmánykötet készül.
A kutatások segítettek az egyetemen a szakmai gyakorlatom elvégzésében, hiszen a feladatok között az interjúkészítés, fotós és videós dokumentáció és a konferenciákra járás is jelentős szerepet kapott.
Ami pedig ráadás, hogy a Gyergyó-medencétől a Mosoni-sík térségig rengeteg értékkel és értékes emberrel találkoztam. Ezek a történetek azután a saját útjukat járják be: például miután a Mediatorhoz kerültem, kiderült, hogy az egyik kollégám a mosoni térségből származik, és páratlan érzés volt, hogy a legutóbbi kötetből mutathattam meg neki a szülőfalujáról szóló fejezeteket.
Mindeközben aktív tagja vagyok a szülőfalumban működő Népfőiskolának, amelynek alapítóival együtt rengeteg munka áll mögöttünk. Rendezvényszervezés, értékmegőrzés, történelmi témájú kutatások és interjúk készítése, a kulturális élet felpezsdítése egy 900 fős kis faluban.
A fotós, újságírói és gasztrotörténészi mellékszálakat most gyorsan átugorva, a munka után jöjjön is a jól megérdemelt tánc. Vagyis a néptánc. Már alsó tagozatban találkoztam a néptánccal, amit egészen a gimnáziumi évekig gyakoroltam, majd abbahagytam. Aztán az egyetemi éveim alatt jött egy üzenet, „Te hallod, lenne kedved újra táncolni?”, és lett. Egykori táncostársak, akikkel együtt kezdtük az óvodát, és együtt koptattuk az iskola padjait, újra összefogtunk, és az Agyagosszergényi Kiss István Néptáncegyüttes révén egy példaértékűen erős közösséget hoztunk létre.
A néptánccal rengeteg olyan mérföldkövet értünk el, amelyre nem is számítottunk: a faluban fennmaradt eredeti népviseletek alapján az egész csoportnak készült saját viselet, a megyében minden nyáron (is) több alkalommal fellépünk, de idén a határt is átlépjük, hiszen Horvátországba megyünk egy táncfesztiválra.
Imádom azt a pörgést, amit Budapest nyújt, de szinte minden hétvégén hazajárok, hiszen a népfőiskolai tevékenység, a néptánc és nem utolsó sorban a gyerekkori cimborák és a család is „hazahúznak”. Egyszerűbben fogalmazva, hív a szülőfalum.
A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem az alap- és mesterképzést a kommunikáció- és média-tudomány szakon. A reklámipar felé a mesterképzésen fordultam, mert akkor több ilyen tárgyba is belekóstolhattam.
Egyetemi éveim alatt gyakornokoskodtam az Európai Parlamentben és a mai napig alkotó tagja vagyok a Közi Horváth József Népfőiskolának. A Mediatornál kicsit több mint egy éve dolgozom social media managerként. A legizgalmasabb számomra, hogy a kreatív energiáimat minden nap felszabadíthatom, emellett folyamatosan bővítem a tudásomat egy szuper innovatív környezetben.
A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.
