Amikor ezt írom, lélekben még egy másik kontinensen járok. Meg a csomagjaim is, vagyis nagyon remélem, hogy már legalább elindultak utánam Magyarországra. Néhány napja értem haza Afrikából, több mint két hónap után. 

De kezdem ott, hogy igyekszem minden egyes nap töltőre tenni magam, ez pedig sokféleképp történhet. Lehet ez egy kiadós alvás, egy kis gazolás a veteményesben - soha véget nem érő történet, ahol nem lehet cél a tökéletesség -, egy koncert vagy egy kiadós bambulás a SUP-om fedélzetén. De néha ez nem elég, időnként el kell mennem valahová messzire. Olyan helyre, ahol minden alapvetően más, ahol az első pillanattól fogva azt érzem, egy filmbe kerültem, ahol fallal elkerített mesterséges utazási katalógus-élmények helyett színek, szagok, ízek, zajok, poros és sáros utcák, történetek vannak. (És lehetőleg jó meleg és valamilyen tenger, vagy óceán.)

Alig több, mint 20 éves voltam, amikor először utaztam így – családlátogatáson jártam Tanzániában – és azóta mindig azt akarom tudni, hogy mi történik egy adott úti cél esetén a nagyon is nem steril valóságban. Halpiacok, eldugott thaiföldi szentélyek, apró falvak a dzsungelben, moha köderdők fatörzsein – mindent látni akarok. 

Pedig egyáltalán nem vagyok bevállalós hippi utazó, aki egy szál hátizsákkal vég neki a világnak, másik kontinensre nem egyedül megyek, nem kóstolok meg mindent, és sikítok, ha a fürdőben látok egy hajguminál nagyobb rovart. Fokozatosan tágítom a komfortzónám, és tágítja maga az utazás is. 

Nem tudósítok a közösségi médiában, mert nem akarok azzal foglalkozni, hogy hogyan mutatnám meg, amit épp látok, ami éppen történik, és nem vagyok fotós. Ezek az én élményeim, amiket örökre magammal viszek, és fejben előveszek egy nehezebb napon. Nem lehet átadni őket, mert a képek mellett ott vannak a hangok, az illatok, vagy éppen szagok, a hangulat, az érzések. 

Hogy milyen labneh-t enni a sivatagban, levegő után kapkodni a Teide csúcsa alatt (nekem nem kell az a felvonó, hát persze), átpréselni magam sisakban egy barlang szűk járatán, eltévedni Isztambul utcáin, belemenni (sűrűn káromkodva) egy hideg finnországi tóba. Ezernyi apró történet, ami egy képben kimerevítve már valami teljesen más. (Meg sok helyen egyszerűen nincs internet, vagy spórolnom kell vele.)

Most sok ezer légi és szárazföldi kilométeren vagyok túl, újra Tanzániában jártam. Volt 12 órás buszút hangos helyi popzenével, szafariautó mellett szunnyadó oroszláncsalád, szűnni nem akaró eső, lehetetlenül mesés napfelkelte, voltam esküvőn, tanultam heteken át törzsi táncot, gyalogoltam kilométereket a parton apály idején, de sokszor csak néztem az óceánt. 

Egy ilyen út persze nemcsak arról szól, hogy az ember a függőágyban lóg. Belül sok minden történik, végtelen távolságba kerülnek az otthon hagyott dolgok, egy részük a first world problem kategóriába fokozódik le. Kapcsolódási pontokat kell találni egy új kultúrához, egy új jelenhez. 

Mivel ilyen hosszú nyaralás még szabadúszóként sem megoldható munka nélkül, vittem a laptopom, és dolgoztam kintről. Ami néha plusz logisztikát igényel, ha az áram és a megbízható wifi nem alap. Ha nincs áram, de le kell adnod a határidős melót, kimész az utcára, keresel egy motorost, aki elvisz egy generátorral rendelkező hotelbe (bodaboda), keresel egy konnektort, kérsz egy kávét, kizárod az élettel és a generátor zúgásával járó zajt, és dolgozol. 

A nap megy  tovább. Afrika - és persze minden utazás - megtanít arra, hogy elfogadd, hogy most ez van, és nem fog minden azonnal megoldódni, megtanít, hogy elengedd a kontrollt, de lépj, amikor lehet, mert nem biztos, hogy fél óra múlva megteheted. 

Egy ilyen hosszabb út után egy kicsit más emberré válok, és másképp látom a világot. Az idő cseppfolyósabb lesz, a problémák átkereteződnek, a halogatás eltűnik. 

Amikor pedig a fizikai helyváltoztatás nem megoldható, akkor fejben teszem meg mindezt. Fantasy és new weird jöhet minden mennyiségben, persze sci-fi is, Neil Gaimantől Marie Lun át Moskát Anitáig. A lényeg, hogy eltűnjek egy másik világba egy kicsit. 
 

A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.