Nem úgy készültem az idei Primavera Sound madridi hétvégéjére, hogy helyben majd egy kríziskommunikációs eset kibontakozását nézhetem végig. 

Primaverára elsősorban a lineup miatt utazik bárki: egy helyen rengeteg izgalmas, vagy ritkán koncertező előadó, jó időben, ideális környezetben – büdzsében, koncepcióban ez a zenei fesztiválok egyik csúcsrendezvénye, amely ugyan produkált már hibákat, de azokon eddig sikerrel túllendült.

Idén az egy ideje már globális léptékben (Portugáliában, Észak- és Dél-Amerikában is van már rendezvényük) gondolkodó Primavera Sound a hagyományos barcelonai fesztivál mellett Madridba is megálmodott egy ikerfesztivált. Az eredeti tervek szerint Barcelonában és Madridban is szinte ugyanaz a fellépősor fogadta volna a fesztiválozókat – hét elején a belvárosok klubjaiban, hétvégén pedig már a fesztivál területén.

Csakhogy a madridi fesztivál fő helyszínének megnyitása előtt fél nappal érkezett a szervezők közleménye arról, hogy a rossz időjárási körülmények miatt a teljes csütörtöki programot törlik. Egy ilyen lépés még kisebb fesztivál esetében is sokkoló lett volna, de az iparág egyik vezető szereplőjétől döbbenetes lépés. 

Klímaváltozás will tear us apart

Mint később kiderült, a hivatalos közlemény némileg hangsúlyt tévesztett (vagy nem akart még nagyobb pánikot kelteni). Mert ugyan volt eső a szóban forgó napon (amire azért németországi, angliai eseményeken edződöttek legyintettek volna), valójában a Madridra júniusban nem jellemző, több hete tartó esőzés miatt a városközponttól 40 kilométerre lévő helyszín (Ciudad del Rock) nem állt készen a nyitásra, annyira elárasztotta a víz és sár a semmi közepén lévő területet. 

Később, a hivatalos záró-sajtótájékoztatón az egyik szervező, Joan Pons is úgy fogalmazott, hogy a Madridban példátlan májusi-júniusi esőzés nehezítette meg a fesztivál területének megépítését. A klímaváltozás tehát szépen beintett a Blur-New Order-Halsey-Turnstile napnak.

Érthető módon utólag a fesztiváligazgató, Almudena Heredero is arra helyezte a hangsúlyt, hogy végül sikerrel túllendültek ezen a nem várt helyzeten, hiszen péntektől már megnyílt a helyszín. De azért nem lehetett nem érezni a bizonytalanságot a fesztiváligazgató hangjában, amikor a jövőről kérdezték. A Primavera régóta szeretett volna Madridban is megjelenni, így a folytatás valószínű, de Heredero szerint a következő napokban a szervezőcsapatnak és a városvezetésnek meg kell vizsgálnia, hogy vajon ez a helyszín (és időpont) lesz-e a legmegfelelőbb a céljaiknak. Meteorológust tudtunkkal nem vontak kérdőre a történtek miatt.

A dilemma a Sziget országából nézve is tanulságos: Barcelonában bejáratott, ikonikus helyszínük van, de a helyi önkormányzattal voltak súrlódásaik a tömeg és a zaj miatt. (Ismerős, nem?) Madridban ilyen problémájuk nem lehet, hiszen a Ciudad del Rock eleve tömegrendezvényekre kitalált, a várostól távol eső, tágas helyszín, ahol nem kell a környéken lakók haragjától tartaniuk. A madridi problémát inkább a tömeg szállítása jelenti: kb. 50 ezer ember mozog taxival, autóval, busszal Madrid és a helyszín között oda-vissza. 

Azt el kell ismerni, hogy az ingyenes buszoztatás flottul ment, de a szervezők szerint ehhez az is kellett, hogy visszavettek az előzetes terveikből. Rájöttek, hogy a mobilitási tervük maximum 50 ezer embert „bír el” egy nap, hiába férne el sokkal több fesztiválozó a helyszínen. 

Szóval a kérdés  nem csak nekik, de az iparágnak is adott: a tömegrendezvények maradjanak a központhoz közel, vállalva a konfliktusokat a várossal és a lakókkal, vagy költözzenek ki elhagyatottabb helyekre, ahol viszont a tömegszállítást kell megoldalniuk.

Előnyt a hátrányból

A csalódott, dühös kommenteket persze nem úszta meg a fesztivál, és a törölt nap a jövő évi eladásaikra is hatással lehet, azért néhány dologgal mégis mentett valamit a helyzeten a szervezőcsapat. Egyrészt a törölt napra összehoztak egy rögtönzött Blur-klubkoncertet a városban, ami a bejutó embereket némileg kompenzálhatta, másrészt voltak más előnyei is madridi kiadásnak.

Az ilyen szintű fesztiválokhoz képest visszafogottabb, 50 ezres maximális látogatószám (a Szigeten 95 ezer a teltház, a barcelonai Primaverán 80 ezer az átlag) miatt például elmaradtak a tömegjelenetek, a pultokhoz, koncertekhez is simán oda lehetett férni, és semmilyen fennakadást nem tapasztaltunk a Madrid és a fesztiválhelyszín közötti szállításban sem. 

Persze a madridi helyszín „csak” egy fesztiválkatlan az épített környezet és a tengerpart miatt jóval látványosabb barcelonai terepnél, de akinek mondjuk az ottani tömeg már sok volt, simán átpártolhat a madridi kiadáshoz, ha bírja a hosszabb hazajutást.

A női kvóta nem hülyeség

A Primavera 2019 óta állítja úgy össze a lineupot, hogy legalább a fellépők fele nő legyen (idén ez egész pontosan úgy jött ki, hogy a fellépők 39 százaléka volt nő, 11 százaléka pedig vegyes felállású vagy genderfluid zenekart takart). Az ilyen típusú kvótázással szemben megértem a kritikát, mondván nem kéne, hogy csak emiatt szerepeljen több női előadó a fesztiválok színpadán. 

De mivel a nemek közötti egyenlőség még elég messzinek tűnik a zeneiparban (Magyarországon meg iszonyú távol vagyunk tőle), azért az mégiscsak imponáló, ha egy ekkora fesztivál majdnem egy teljes napi nagyszínpados programját csak nőknek szenteli. 

A szervezők szerint egyébként nem is annyira nehéz ezt a kvótát tartani, inkább arról van szó, hogy bizonyos döntési helyzetekben egyszerűen hamarabb nyúlnak a női előadók lekötéséhez.

Legjobb márkamegjelenés: öltöztesd fel a fesztiválozókat

A Primavera a helyi, spanyol közönség, és a rengeteg külföldi vendég miatt lokális és globális szinten is remek márkamegjelenési lehetőség, a fesztivál általában ezért négy-öt nagyobb főszponzorral, és tucatnyi kisebb támogatóval dolgozik együtt. A főszponzorok megjelenései nyilván hangsúlyosabbak, ők a színpadok névadói, de nagyobb kitelepülésekkel is ott vannak a helyszínen. 

Ezek között a kitelepülések között aztán persze van, ami mérsékelten innovatív (fotózd le magad menő háttér előtt, és ha megosztod, VIP-jegyet nyersz / ingyen sminkelés / jégkrém az email-címedért cserébe), de van, aki ebbe is több energiát tett. 

A Santander bank például egy konkrét hintázós mini-chillzónát épített, ami a fotókon is jól nézett ki, és még pihentető is lehetett a nem sok rendes ülőhellyel rendelkező területen. A Pull & Bear pedig egy, a Kolorádón látott (onnan ellesett?) hatalmas, napra emlékeztető installációval, és minikoncertekkel csábította a két koncert között szédelgő fesztiválozókat.

A legcélravezetőbb azonban a Pepsi megoldása volt szerintem: a márka arra épített, hogy a Lidl-cipők, Aldi-melegítők posztironikus világában a márkázott mörcsöt szívesen veszik magukra a fesztiválozók. Ezért a Pepsi-pultnál annyi pulcsit osztogattak ki egy játék keretében, hogy a fesztivál második napjára minden tizedik szembejövőn ott virított a logójuk.

De azért van egy együttműködés, amely a jövőben remélhetőleg még jobban jellemzi majd a fesztiválipart: a Primavera a Plenitude-del együttműködve Barcelonában 3, Madridban és Portóban 1-1 olyan színpadot is felállított, amely teljes mértékben megújuló energiával működött.

Jó, ok, de milyen volt a zene?

A Primavera a 12 párhuzamosan futó színpaddal, a déltől egészen másnap hajnal 6-ig tartó, sűrű programjával rendkívüli felhozatallal bír, úgyhogy ide a legtöbben nagyon átgondolt stratégiával és tervekkel készülnek, hogy minden kedvencüket meg tudják nézni. 

Ez aztán menet közben nyilván borulhat, de a fesztivál idén kicsit segített a feszített tempón azzal, hogy néhány koncertet egy belvárosi helyszínre tett a koradélutáni órákra: így aztán itt, egy látványos állomásépületből kialakított óteremben lehetett például elcsípni Laurie Andersont, a Swanst vagy a Borist az esti, már szabadtéri programok előtt.

Ezt a város klubjait, helyszíneit bevonó kultúra tetszik a legjobban nekem a Primaverában.  Ahogy Pons is fogalmazott a sajtó előtt, a fesztivál a vádakkal ellentétben nem öli meg klubkultúrát, sőt. Csak Madridban 12 különböző belvárosi helyre szerveztek fellépéseket, ezzel is közönséget meg presztízst szervezve a kisebb helyeknek, rendes városi fesztivállá növesztve a rendezvényt. 

Tudatos a szervezés abban a tekintetben is, hogy a kinti fesztiválhelyszínen az étkező blokkokban csak helyi éttermek, vendéglátóhelyek kapnak helyet, nagy globális márka kitelepülését ételfronton nem is lehetett látni. Gesztust tesz a rendező város lakóinak a Primavera azzal is, hogy egy ingyenes, bárki által látogatható rendezvényt is csinálnak minden évben: idén a Pet Shop Boys koncertjét lehetett megnézni regisztrációért cserébe bárkinek. Talán leginkább ez, a város helyeit, ízeit bevonó felfogás és elköteleződés az, amit elleshetne itthon is több fesztivál a Primaverától.

Zárásként jöjjön néhány kedvenc fellépőm.

Blur

Damon Albarnék eleve kis klubokban hangolnak a nagy Wembley-visszatérésre, szóval lehetett sejteni, hogy most a párezres, fülledt helyeken vannak igazán ihletett formában. Az ihletett forma abszolút beigazolódott, fülig érő szájjal nyomták le a koncertet (kicsit kinevették a spanyol esőt is), a slágerek mellé meg hagytak teret néhány meglepetésnek is. Szóval igen, ha ilyen lehetett látni az akkor felbukkanó Blurt a kilencvenes évek közepén valamelyik klubban, akkor joggal jutottak el a popzene csúcsára.

Rosalía

Messzebbről néztük, mert erre a koncertre verődött össze egyértelműen a legnagyobb közönség, de egyben ez volt az a koncert, amit messziről is maximálisan lehetett élvezni. 

Végletekig megkoreografált a show, amit úgy tudtak átélhetővé tenni mindenki számára, hogy a táncoló, vagy folyamatos mozgásban lévő Rosalíát és táncosait kézikamera követte és vette végig, így a kivetítőn konkrétan egy élő, átgondolt koncertfelvételt nézhettél a szokásos, statikus felvételek helyett. 

Nem tudom, hányan dolgozhattak a műsoron, de a zongorás leülős résztől, a táncos jeleneteken keresztül a törölköző adagolásáig bezárólag minden mozzanat mögött volt gondolat és koncepció. Imponáló, magával ragadó ez a profizmus és kreativitás.

Alvvays

Szépen, fokozatosan építkező zenekar, amely mostanra a következő indie-líbling lett, teljesen megérdemelten. Három kiváló lemez után érkeztek Madridba, felesleges sallangok nélkül nyomták le a műsort. De a közönség sem igényel többet: pont annyira jók az Alvvays-dalok, hogy nem kell hozzá semmilyen látványos megoldás. Külön jó pont, hogy még Four Tet átállásoknál be-betüremkedő dj-szettje sem zökkentette ki őket.

St. Vincent

Anne Clark a fülledt, glames hetvenes éveket idéző utolsó lemezére, a Daddy’s Home világára építi a műsorát, amit persze a koncert vizualitása vagy a korszak Amerikájára jellemző felszolgálóruhában szaladgáló gitáradogató lány is megtámogat. Nem gondoltam volna, de ebben a soulos zenei világban is nagyon jól működtek a régebbi, feszesebb, kimértebb St. Vincent-számok. Anne Clarknak ráadásul jobban is áll, ez a kevésbé precíz, kócosabb zenei világ.

Jockstrap

A londoni Guildhallban nevelkedő két képzett zenész duója már lemezein is arra épített, hogy a poptörténet legkülönbözőbb sarkaiból összeszedett megoldásokat vegyít klasszikus zenei, na meg néhol már egész paraszt EDM-megoldásokkal. Ha ez így elolvasva, valami „művészgyerekek összekacsintanak egymás között” projektnek tűnne, nem csodálkoznék. De a Succession zenéjére bevonuló duóról élőben még egyértelműbben kiderült, hogy szó sincs túlagyalt projektről: az ő fejükben ez a néhol meglepően éteri, Beach Boys-t vagy Van Dyke Parks-t idéző, felhőtlen játékossággal megspékelt zenét csak azért hozzák létre, hogy erre aztán bárk jól érezhesse magát.

Laurie Anderson

Úgy olvastam, láttam, hogy Laurie Anderson budapesti fellépésén is elsütötte a poént arról, hogyan reagált Yoko Ono Trump megválasztására (fülsüketítő, hosszú ordítással). Ezen felbuzdulva, Laurie Anderson a közönséget is legalább 10 másodperces üvöltésre kérte, amiben benne lehetett a klímakatasztrófa, a dolgok állása vagy csak a saját életünk felett érzett düh/szorongás. 

A Laurie Anderson régebbi dalait újragondoló koncert egy ilyen hosszan elnyújtott szelepkieresztésre hasonlított: a komoly témákat (AI, klíma, közelgő világvége) nagyon finom verbális, zenei poénokkal oldotta az előadó és zenekara. Fura, kevés dologhoz hasonlítható érzés egy koncert közben, amikor egy előadó úgy nyugtat meg, hogy közben az emberiség legrémisztőbb hülyeségeit tárja fel és figurázza ki.

Wednesday

Egy koncert alatt két cégnek is beszólni (a színpad névadójának, az Amazonnak egy dolgozók kizsákmányolása ellenes üzenettel, a Ryanairnek meg az egyik gitárpedál rossz szállítása miatt) szép munka egy zenekartól. A Wednesday pontosan ilyen szemtelen, saját bejáratú univerzumot épít, amiben a lágy country és a néhol fülsüketítő noise rock is megfér egymás mellett. Teljesen jogosan emlegetik őket a következő nagy rockzenekarként.