Hosszú idő után az Online Video Audio Award (OVA) díjátadóját már élőben rendezhettük meg, így a Mazel Tovban színpadra szólíthattuk a podcastokat, videókat és márkázott tartalmakat díjazó versenyünkön legjobban értékelt munkák készítőit.
Az OVA kisebb kihagyás után, megújult formában tért vissza idén. Az átalakított és bővített kategóriarendszerrel szándékunk szerint a hazai podcast- és videós mezőny kiemelkedő alkotásait is értékeltük, mint ahogy az OVA hagyományainak megfelelően a márkázott videós tartalmakat is ezen a versenyen ismertük el.
A Podcastok és az Online videó és filmek főkategóriákban a kiírás szerint jelölteket (maximum ötöt) emelt ki a zsűri, majd a jelöltek közül választott győztest. Néhány kategóriában szigorúbb volt a zsűri, így előfordult, hogy nem született díjazott egy kategóriában. A Márkázott videós tartalmak főkategóriában a reklámversenyeken megszokott bronz, ezüst és arany minősítéseket használtuk. A zsűri emellett két pályázót is különdíjjal jutalmazott, a verseny főtámogatójaként pedig az LG egy 300 ezer forint értékű monitorral jutalmazott egy munkát a Márkázott videós tartalmak főkategóriában.
Fotógalériánk az eseményről és a győztesekről:
Az OVA zsűrije:
A zsűri elnöke:
Szabó Zoltán, marketing és kommunikációs igazgató, RTL Magyarország
A zsűri további tagjai:
Csényi Kati, tulajdonos, producer, CydFilms
Horváth Gergely, rádiós műsorvezető, podcaster, kreatív producer
Juhász Dóra, PR vezető, Müpa
Orémus Eszter, IT termékekért felelős marketing manager, LG Electronics
Varga Attila Sixx, online főszerkesztő, Network4
Bicsérdi Ádám, szerkesztő, Kreatív
Az OVA 2021-es kiírásának díjazottjai:
PODCASTOK
KÖZÉLETI, GAZDASÁGI TÉMÁJÚ PODCASTOK
Jelöltek:
- Láncreakció – a Clementine data science podcastja
Nevező: Meraki Marketing - MAGENTA podcast
Nevező: Betone Studio, Társnevező: Magyar Telekom - Re-Business podcast
Nevező: Betone Studio
A zsűri ebben a kategóriában nem hirdetett győztest.
SZÓRAKOZTATÓ VAGY HOBBI/ÉLETMÓD TÉMÁJÚ PODCASTOK
Jelöltek:
- Felhők felett – a Bátor Tábor podcastja
Nevező: Bátor Tábor - Lapozz! podcast
Nevező: Betone Studio - Szépségnapló Liluval
Nevező: ROSSMANN Magyarország
A kategória nyertese: Felhők felett – a Bátor Tábor podcastja
INTERJÚ
Jelöltek:
- After Sajó Dáviddal Podcast
Nevező: Universal Music Hungary - Felforgatók podcast
Nevező: Betone Studio
A kategória nyertese: After Sajó Dáviddal
TEMATIKUS SOROZAT
Jelöltek:
- Egyszer lent podcast
Nevező: Betone Studio - Karantén-sziget / Jóreménység-sziget sorozat
Nevező: Ljasuk Dimitry - Kortárs felbeszélések podcast
Nevező: Betone Studio - Ziccer – Kapásból a léc alá
Nevező: 24.hu
A kategória nyertese: Egyszer lent
AZ ÉV PODCASTMŰHELYE
Jelöltek:
- Betone Studio
- Showcast Media Podcast család
- ZsebRádió
A kategória nyertese: Betone Studio
ONLINE VIDEÓK ÉS FILMEK
KÖZÉLETI, GAZDASÁGI TÉMÁJÚ VIDEÓK
Jelöltek:
- Hogyan tovább?
Nevező: Nosalty - Magyarország Kedvenc Híradója
Nevező: Compact TV - Warming! Warming!
- Nevező: ABSTRCT
A kategória nyertese: Warming! Warming!
SZÓRAKOZTATÓ, ÉLETMÓD TÉMÁJÚ VIDEÓK
Jelöltek:
- [ASMR] #SERCEGŐ – Zöldséges Stir fry recept
Nevező: Nosalty - Kidoblak valahol
Nevező: Compact TV - Monológ
Nevező: Compact TV, társnevező: Katona József Színház - Open Music Channel
- Subkult
Nevező: Compact TV
A kategória nyertese: Monológ
INTERJÚ, PORTRÉ
Jelöltek:
- Bige: "Orbán már döntött az ügyemről" | Interjú a háziőrizetben lévő milliárdossal
Nevező: Partizán - Stereochrome
Nevező: Compact TV
A kategória nyertese: Stereochrome
ONLINE BEMUTATOTT, 20 PERCNÉL HOSSZABB VIDEÓ/DOKUMENTUMFILM
Jelöltek:
- A Tisza nevében
Nevező: Ljasuk Dimitry - Hülye fiatalság | Az SZFE elfoglalásának egy története
Nevező: Partizán - Katz Dávid kálváriája Nyugat-Afrikában
Nevező: 24.hu - Rablópártok - pótmagánvád
Nevező: Partizán - SZENNYHULLÁM | Magyar punkmozaik ’78-84
Nevező: Partizán
A kategória nyertese: SZENNYHULLÁM | Magyar punkmozaik ’78-84
AZ ÉV VIDEÓS MŰHELYE
Jelölt és egyben a kategória díjazottja: Compact TV
MÁRKÁZOTT VIDEÓS TARTALMAK
SOCIAL MÁRKAVIDEÓK
Ezüst:
Kézzel írott levelek Lackfi Jánossal
Nevező: DOT Creative
MÁRKÁZOTT SOROZAT, RÖVIDFILM
Bronz:
- A MOL Mester-M Díj 2020 portréfilmjei
Nevező: Igen Média - Ha én 18 leszek...
Nevező: Plazmaszolgálat
Ezüst:
- Alaplé
Nevező: Compact TV, társnevező: Nosalty
Arany:
- CIB Bank: Idősek Online
Nevező: Uniomedia Communications, társnevező: CIB Bank
KÜLÖNDÍJAK
Az év közéleti műhelye: Partizán
Az év gyerekpodcastje: ZsebRádió
A verseny főtámogatójaként az LG a Márkázott tartalmak kategóriában egy különdíjast is kiválasztott a mezőnyből. A kiválasztott pályázat 1 db LG 34WN780 típusú Ergo monitort vihet haza. A monitor különlegessége az ergonomikus kialakítás és az ultraszéles kijelző, amin garantáltan kényelmes és hatékony lesz a munkavégzés.
