Balkányi Nóra

Rovat:

ReklámMédia
Becsült olvasási idő: 1 perc
Öregdiákok szakmáznak egész tavasszal az ELTE Médián

A 11 alkalmas, nyitott kurzusra nem csak jelenlegi médiás hallgatókat várnak, a beszélgetésekre bárki beülhet. Az első, az újságírás szépségeit és nehézségeit boncolgató esemény március 8-án lesz. Több beszélgetésen részt vesz majd a Kreatív is.

Az egyetemisták Hogy leszek, ha nagy leszek? Életkezdés és pályaképek, dilemmák a kreatív gazdaságban néven vehették fel a kurzust, amit Koltai Réka és Hammer Ferenc (a Média és Kommunikáció Tanszék korábbi vezetője) szervez.

Téma lesz, hogy hogyan érdemes újságírást csinálni 2023-ban, de szóba kerül az üzleti kommunikáció és az ügynökségi szektor helyzete is. A beszélgetéseken a meghívottak szabadon számolnak be személyes tapasztalataikról is: milyen nőként egy férfiak által dominált szakmában dolgozni, milyen nehézségekkel találkozhatunk családosként, mik a szabadúszás és a multikatona élet előnyei és hátrányai, hogy van-e időnk kiégni, és milyen is az élet a NER buborékjaiban.

A Kreatív szerkesztőségének volt ELTE médiás tagjai, Hermann Irén, Molnár Zoltán és Balkányi Nóra is részt vesz majd egy-egy beszélgetésen.

Forrás: Brooklyn Nine-Nine

Az első eseményen Király András (444.hu), Molnár Réka (Telex), Zsilák Szilvia (Átlátszó) és Csatári Flóra Dóra (hvg.hu) beszélget arról, hogy mit ajánl az újságíró szakma ma fiatal felnőtt és középkorú szakembereknek. A beszélgetést a rangidős, Vajna Tamás (Qubit) vezeti.

A kurzust a Média Tanszéken, az ELTE BTK-n tartják (Múzeum körút 4., A épület, 47-es – Gombocz Zoltán – terem), szerdánként 16:00 és 18:00 óra között. 

A képek illusztrációk: BoJack Horseman, Brooklyn Nine-Nine