Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata öt részfeladatból álló rendezvényszervezésre szóló tendert hirdetett a Közbeszerzési Értesítőben. A megbízás összesen 16 részfeladatot foglal magában, ezekért külön-külön is lehet indulni.
A kiíró a vármegyei helyi identitást és kapcsolatokat erősítő programok és rendezvények szervezését tűzte ki célul. Ehhez olyan szórakoztató, oktató és hasznos időtöltést szolgáló eseményeket képzeltek el, amelyek minden generáció számára kulturális élményt nyújtanak.
1. rész: Pálinka Rally - Miskolc
Tervezett létszám: 120-180 fő (60 db versenyző autó két-három fő utassal).
Az előzetes tervek szerint a vármegye önkormányzatának épülete előtt rajtolnak a párosok, és a megyében kb. 10 helyszínt, települést érintenek a várhatóan 200 km-es táv megtételével. A verseny során ügyességi feladatok lesznek, amelyek a pálinkával, az autózással, a helyismerettel és a gasztronómiával függnek össze.
2. rész: Megyenap kerti partija - Miskolc
A helyi polgármestereket, civil szervezetek vezetőit és vállalkozóit a Megyenap konferenciáját követően kerti partira várják. Ennek a kétszáz fős fogadásnak a feladatait hirdették meg.
3. r.ész: Kétezer fős rendezvény - Miskolc
Az eljárás hirdetményéből: "A rendezvény célja a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élők helyi identitásának növelése, a megyei közösség építése, a közösségi élmény lehetőségének megvalósítása. A közösség építése érdekében
szervezzük ezt az eseményt, mely lehetőséget teremt a térség gasztronómiai hagyományainak bemutatására, továbbá a térség élelmiszeripari és gasztronómiai kisvállalkozói számára gazdasági lehetőséget biztosít. (…) A lehatárolt területen egy vásári forgatag szellemiségű rendezvényt tervezünk, melyet kellemes zenék és
fellépők színesítenek.(…) Terveink szerint elsődlegesen B.-A.-Z. vármegyei, illetve innen származó, a vármegyéhez köthető művészeknek, énekeseknek, együtteseknek kívánunk fellépési lehetőséget biztosítani."
4. rész: Megyei Értéktár kiállítás,kézműves vásár szervezés - Miskolc
A kétezer fős eseményt szintén vásári forgatagként képzelik el, a megye kézműveseit mutatják be.
5. rész: Bodrogparti gasztrovásár és főzőverseny - Sárospatak
A közösségépítő eseményt 980 fősre tervezik, célja az identitásnövelés, ezúttal is vásáriforgatag-hangulatot és a vármegyéhez kötődő fellépőket képzeltek el.
6. rész: Bükki gomba nap - Bükkszentkereszt
Itt kétezer fővel számolnak, és a többi terv az előző ponttal megegyezik.
7. rész: St. Vencel napi bor- és családi nap - Tállya
Évszázados hagyomány Tállyán, hogy a szeptember 28-hoz közelebb eső vasárnap tartja a római katolikus egyház a Szent Vencel-napi búcsút, adózva ezzel a szőlők, szüretelők és borászok védőszentjének. A közösségépítő programot kétezer fősre tervezik, szellemisége a fentiekhez hasonló.
8. rész: Rock Fest - Mezőkövesd
A 980 fős eseményről így írnak a hirdetményben: "A lehatárolt területen egy rock fesztivál és motoros szellemiségű rendezvényt tervezünk, melyet rock zenék és fellépők színesítenek. A rendezvény célcsoportja elsősorban a vármegyében élő motoros közösség, valamint a motorsport iránt érdeklődők. Fő célkitűzés a biztonságos közlekedésre való figyelemfelhívás és ismeretátadás játékos és
ügyességi feladatokon keresztül."
9. rész: Bodrogközi vadászfesztivál és vadászkiállítás - Cigánd
A 980 fős rendezvény célja: "a Bodrogköz, mint vadászterület bemutatása, valamint a vadászélmény megfelelő szintű promotálása a nem vadászok körében. A fesztivál
a természet, a vadászati kultúra és a vadgasztronómia szerelmeseinek találkozója lesz, mely kiváló lehetőséget ad a vadhús, mint konyhai alapanyag népszerűsítésére, széles körű felhasználási területeinek megismertetésére, ezzel együtt az erdőben, a vadban és vadászatban rejlő lehetőségek bemutatására, a bodrogközi tájegység vadállományának bemutatása."
10. rész: Élethelyzetek akadémiája - Szikszó, Sajóbábony, Mezőkövesd, Bükkaranyos, Szerencs, Pálháza, Abaújszántó, Szrimabesnyő
Az év második negyedévében helyszínenként egy-egy alkalommal hatvanfős programot terveznek: “A programok interaktív jelleggel, ismert és népszerű lélektani szakemberek, pszichológusok részvételével kerülnek megszervezésre, és mindennapjainkat meghatározó témákat, esetleg problémákat járnak körül.” Az előadásokon olyan témákat érinthetnek, mint például párkapcsolat, tudatos jelenlét, kiégés, időmenedzsment, önelfogadás, függőségek.
11. rész: Kertmozi vidéken - Hernádnémeti, Művelőd, Bükkábrány, Bükkszentkereszt, Dédestapolcsány, Mezőcsát, Szögliget, Szikszó, Parasznya
“A település lakossága a csillagos ég alatt nézhet meg filmeket." A programhoz mozis büfé is lesz üdítővel és popcornnal, de ennek biztosítása nem lesz az ajánlattevő feladata.
12. rész: Megyei majális - Mezőkövesd
Idén májusban ezer fő részvételére számítanak. A kiírás szerint "népi elemekkel tarkított programok, helyi művészek bemutatkozása, valamint modernebb, a fiatalokat is célzó események megvalósítása" lesz a feladat.
13. rész: Megyei Diákpiknik - Sárospatak
A helyi és környékbeli közép- és felsőfokú oktatásban tanulók számára szervezik, ezer főre számítanak. Lesz zene, piknik food show, slam poetry.
14. rész: Nagy Várfoglaló - Boldogkőváralja
Hat alkalom, alkalmanként ötven fővel. A vármegyei általános iskolások számára szervezett egésznapos osztálykirándulás Boldogkő várába, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a vár történetével, a korabeli mesterségekkel, lovagi fegyverzettel és gasztronómiával.
Ennél a résznél izgalmas a szükséges eszközök listáját is megemlíteni: egy teljes garnitúra, XIV. századi lovagi öltözék, egy egykezes, kézbe vehető lovagi kard,
egy másfél kezes, kézbe vehető lovagi kard, egy egykezes, kézbe vehető csatabárd, egy láncos és egy tollas buzogány, egy nehézpáncélos sisak, egy láncfátyol, egy láncing, egy mellvért.
15. rész: Aktív időskor program - Alsózsolcai Közösségi Ház, Parasznyai Művelődési Központ, Taktaharkányi Művelődési Ház, Sárospatak A Művelődés Háza, Rudabánya Gvadányi József Művelődési Ház, Tolcsva Könyvtár
A megyében élő 60 év felettiek szükségleteinek megfelelően tudományos
ismeretterjesztő interaktív előadásokat terveznek. A főbb témakörök: az öregkor kihívásaira adandó válaszok; aktivitás megőrzése, egészségvédelem; igénybe vehető segítségek, szolgáltatások; generációk egymás közt; gasztronómia.
16. rész: Bontakozz ki! - díjátadó gála, Ózd, Digitális erőmű
A fiataloknak meghirdetett kreatív, innovációs alkotóverseny díjátadója ötven főre.
Február 20-ig várják a pályázatokat, az elbírálásnál az ajánlati ár szerepel nagy súllyal.
