Kreatív

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
"Nem lett volna hiteles olyan társadalmi célú kampányt készíteni, ami nem foglalkozik a járvánnyal"
A Médiaunió a családok összetartását, az emberek egymást segítő viselkedését, a társadalmi szolidaritását, a legszebb leghumánusabb töréteneteket kereste, néhányból pedig kisfilmet is forgatott - most betekinthetünk a kulisszák mögé!

A Schmidt Mária, Csányi Sándor, Novák Péter, Rudolf Péter és Somody Imre alkotta Kuratórium a 2021-es kampánnyal szeretné elérni, hogy a lakosság felismerje, a koronavírus-járványnak pozitív hozadékai is voltak, mind az egyének életvitelében, mind a sorsközösséget vállaló családok körében. Sokan most értették meg a társadalmi kapcsolatok fontosságát, az idős emberek szükségleteit, az érintés fontosságát, a hétköznapi természetes dolgok, például egy családi ebéd jelentőségét– szerepelt az alapítvány eredeti közleményében, melyet még a felhívás elején juttattak el a Kreatívnak.

A kiválasztott történeket aztán meg is filmesítették, a produkciók hátteréről készült werkfilm most vált elérhetővé.

A  Médiaunió a Kreatívnak eljuttatott közleményében azt írta, a partnereinek együttműködésével az elektronikus, print- és közterületi megjelenések, illetve a járműreklámok összeértéke listaáron meghaladta az 1,25 milliárd forintot, emellett több mint kétszáz cikk és interjú jelent meg a pályázattal kapcsolatban. 

Az idei társadalmi célú kampányt a MOL és az OTP Bank támogatta, szakértő partnerként a Csodalámpa Alapítvány, az Egyszülős Központ, a Férfiak Klubja, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány, az Igazgyöngy Alapítvány, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Otthon Segítünk Alapítvány és a Szülők Háza Alapítvány segítette.

A kampány kreatív és PR-feladatait az eSCom Kommunikációs Ügynökség, a rendszeres médiaszemlét idén is az IMEDIA Kft., a médiatervezést az AdSol Media, a kisfilmek és hanganyagok szerkesztését a Post Edison vállalta.