Kreatív: Pontosan hogyan készült a Futni mentem plakátja?

Frank Rizzo: A végleges plakát egyelőre még pont úgy készült, mint a legtöbb korábbi plakátom, a plakátfotózáson készített agyagból dolgoztam. Ez esetben inkább az előélet volt érdekes. Az elmúlt 1-2 évben már rendszeresen használok AI-t a munkáimhoz, de mindig az utómunkában, viszont most először használtam úgy, hogy a tervezés során a színészekhez nagyon hasonlító modelleket generáltam, akiket beleállítottam egy kompozícióba, ahogy már a végleges plakátot szeretném látni. Utána mutattam meg Palinak, aki ez alapján lefotózta a színészeket tökéletesen ugyanúgy.

Hogyan utasítottad a programot?

Frank Rizzo: A színészekről gyűjtöttem egy rakás referenciafotót, amelyekből megalkottam a rájuk nagyon emlékeztető karaktereket, akikkel utána bármit lehetett kezdeni. Egy promptban megadható ugyanaz az instrukció, amit a valódi fotózáson is átadhatok a színésznek, fotósnak, stábnak, azaz, hogy milyen ruhában, frizurával, milyen testtartásban és arckifejezéssel, milyen világításban generálja az alakokat. Korábban órákig, akár napokig tartott stockból bányászni kb-hasonló arcokat. Ez már a múlté, sőt éppen e fotózás után találtam olyan AI-t, ami úgy generálja a színészeket, hogy nagyon nehéz megállapítani, valódi-e a fotó vagy mesterséges. Ez bár nekik ijesztő lehet, de nekem óriási segítség, hogy a plakátfotózás előtt szinte véglegesként láthatom a tervemet.

Akkor a következő magyar filmhez már Nánási fotóművészete sem szükséges? Sőt feleslegessé válik a műtermi fotózás műfaja?

Frank Rizzo: Nagyon fejlett az AI, de a nüanszokat valószínűleg még sokáig vagy egyáltalán nem fogja tudni megcsinálni a mesterséges intelligencia. Azt végre tudta hajtani, hogy valaki szembe fusson velem, és mosolyogjon, vagy fáradt legyen, és milyen testtartásban fusson, vagy az olyan egyszerű kéréseket, hogy sárga pólóban vagy kékben, de azt, hogy a fejét húsz fokkal jobbra fordítsa, és milyen irányba nézzen, netán valamilyen komplexebb érzelmet jelenítsen meg, még csak nagyon sokadszorra érti. Így ennek a módszernek is megvan ugyanaz az idegölő folyamata, mint korábban a stockoldalak böngészésének. Ha még az ötvenedik promptmódosításnál sem érti, mit szeretnék, akkor azért bevillan, hogy nyugi, ezt majd a fotózáson megoldjuk. Ezért kell a fotóművész, és persze a hús-vér színész, szerintem még jó ideig, de könnyen lehet, hogy mindig is így marad.

Van egy olyan illúzióm, hogy az átható emberi tekintetet nem tudja megteremteni a gép. Tévedek?

Frank Rizzo: Igen. Azt már tökéletesen meg tudja csinálni. Bár az én tapasztalatom szinte állandóan az, hogy addig azért sokat kell tanítani. Az egyszerű promptok alapján készül AI-képeken ezért vannak az alakok sokszor háttal, vagy úgy, hogy az arcuk alig látható. Inkább a bőr reprodukcióját látom problémásnak, bár már vannak jó megoldások. De nem adok pár hónapnál többet, hogy ezt is tökéletesen imitálja az AI.

Ez mennyire ijesztő folyamat egy professzionális fotósnak?

Nánási Pál: Nem ijedtem meg, mert én is már egy éve használom a munkámban a mesterséges intelligenciát. Mivel a fotózás a szakmám, és az életem múlik rajta, tudnom kell, hogy mivel állok szemben. Egyébként nekem is fantasztikus grafikai segítséget nyújt. Közben pontosan tudom, hogy meg vannak számlálva a napjaink. De azért a grafikusok munkáját is némileg veszélyezteti. Be kell látnunk, hogy ez a fejlődés része, van, ami elmúlik, mint az MP3 vagy a bakelit. 

Közben látjuk, hogy a bakelitnek újra hype-ja van, ahogy a butamobil is egyre menőbb a fiatal generációknál. Lehetséges, hogy minél közelebb merészkedik a totális digi- és automatizáció, annál nagyobb igény lesz az analógra?  

Nánási Pál: Pont most hozott ki a Pentax egy vadonatúj filmes, analóg fényképezőgépet. Álló formátumú, nagyon különleges a film és az anyag. Van egy izgalma annak, ahogy kémiai úton jönnek létre a képek, ami a mai fiatalok számára jelenthet újdonságot, érdekességet, mert ők abban szocializálódnak, hogy a kép digitális. De azért lássuk be, igazán széles felhasználása egy ilyen gépnek nincs, mert nagy százalékban egyszerűbb a digitálissal dolgozni.  Az AI-jal is ez a helyzet, a reklámszakmát piszkosul jól kiszolgálja már most is, és készülhet egy csomó olyan produkció, ami korábban nem készült. Vagy úgy készült el, hogy idejött egy nagyszámú stáb, fölépítettük a díszletet, tesztfotóztam, castingoltunk, ruhát és sminket próbáltunk. Egy csomó előzetes meló és elköltött forint, amiből emberek éltek, az ma nincs. Nem lesz, nem történik meg, mert egy prompttal meg lehet oldani. Ez egy félelmetes dolog, de erről szól a történelmünk. Budapesten lovak jártak, de tele volt a város lócitrommal, megoldhatatlan problémának tűnt. Aztán kitalálták a négykerekű autót, ami büdös és belefulladunk a szmogba. Jöttek az elektromos autók, de most meg kiderül, hogy az akkumulátorral nem tudunk mit kezdeni.  

Mindegyik hozott azért könnyebbséget az életünkbe. Az AI a ti munkátoknak mit ad?

Nánási Pál: Ez iszonyú nagy segítség nekem mint fotósnak, akinek valamit reprodukálnia kell. Eddig is moodboardokból meg skiccekből dolgoztunk, és az, hogy Frank ezt egy prompttal megoldja, nem csupán nekem könnyíti meg a munkámat, de a sminkesnek, a stylistnak és a színészeknek is.  

Ez időben is mérhető? 

Nánási Pál: Igen, ezzel a plakátfotózással is elég gyorsan végeztünk. Az egyik tehetséges színésznő kettő perc alatt levette, hogy ja, ezt kell csinálni, amit mutat a prompt? Hát az kész van, és már be is állt. 

Frank Rizzo: Igen, a színészek odaálltak a fénybe, ránéztek a monitoron a tervemre: úgy álljak, úgy nézzek? Oké. Rögtön reprodukálták, amit én az AI-jal létrehoztam. Aztán a hét színész retusálása is elkészült pár óra alatt. Korábban napokig pepecseltem vele. Örültem, hogy milyen szép lett valakinek az arca, aztán felkeltem másnap, nem tetszett az eredmény, kezdtem újra. A szemem kifolyt a sok pixelszintű maszatolástól. Most egy AI-alapú retusálószoftverben csak húzgálom a csuszkákat, és tökéletesen megoldja helyettem két perc alatt. 

A színészeknek vagy a stábtagoknak nem volt rossz érzésük azzal kapcsolatban, hogy lassacskán tökéletesen helyettesíthetők AI-jal? 

Nánási Pál: A film és a videó az, amit már 100 százalékosan meg lehet csinálni mesterséges intelligenciával. Elképzelhető, hogy gondolkodnak azon, hogy vajon az a sok-sok iskolában eltöltött év megérte-e. De ha más nem, a személyiségfejlődésüknek biztosan.

Frank Rizzo: Én azért vagyok lelkes ezzel kapcsolatban - és lehet, hogy egyedül vagyok vele -, mert pont az ellenkező oldalról nézem, mint Pali. Amikor kezdtem, de még évekkel ezelőtt is, egészen más volt a gondolkodás, hogy mikor kell egy plakátot elkészíteni a forgatáshoz képest. Rég leforgatták a filmet, megvágták, már közeledett a premier, amikor valakinek eszébe jutott, hogy plakát is kellene hozzá. Akkor jöttem én, és a kérdés: miből dolgozhatok? A válasz általában az volt, hogy vegyek ki a kész filmből valamit, mert nagyon ritkán volt pénz plakátfotózásra. A probléma mindig ugyanaz volt, ha találtam is használható képet: mivel a film képei fekvőben vannak komponálva, ezért épp le volt vágva a színész füle, vagy de jó lenne, ha meglenne az alakja derékig. A képek nyomtatásra alkalmatlanságáról már ne is beszéljünk. Állandóan trükközni kellett, és ami még rosszabb, az alapanyag nagyon meghatározta azt, hogy milyen koncepcióban gondolkodhatok. Ezek az akadályok ma már nincsenek. Nem is feltétlenül azért, mert közben kialakult egy normális igény, és most már általában a forgatás közben el kell kezdeni a plakátot tervezni és a fotózást lebonyolítani, hanem azért mert, ha még sincs pénz plakátfotózásra, és marad az, hogy a film képeiből kell dolgozni, már nem probléma, ha valakinek hiányzik a füle vagy nincs meg derékig, mert az AI majd kipótolja. Ezt iszonyatosan élvezem, és nagy segítség a munkámban. Rengeteg időt megspórolok vele.

A megrendelő mikor fogja azt mondani, hogy a könnyebb és kevesebb munkáért kevesebbet is fizet? Mi lesz, ha munkaórában kezdi mérni a teljesítményt?

Nánási Pál: Úgy gondolom, hogy a megrendelőnek azt a tudást kell megfizetni, amihez hosszú évek tanulása és szakmai tapasztalata szükséges. A profizmus abban is áll, hogy valaki öt perc alatt meg tudja csinálni azt, ami másnak öt óra. 

De kétségtelen, hogy ez egy szubjektív szakma, és az ember saját magát kénytelen értékesíteni olyan áron, ami számára megfelelő. Ha a piac ezt kifizeti, akkor jó. Ha nem, akkor hiába csinálod a világ legjobb képét, lehet, hogy ötven évvel később valaki észreveszi, hogy a világ legjobb képe volt, de addig éhen halsz. 

A grafikusok helyzeti előnyben vannak az AI elsajátításával kapcsolatban? 

Frank Rizzo: Mivel alapvetően képgenerálásból indult ez az egész, szerintem igen. Ahogy eddig magamnak megfogalmaztam, mit szeretnék látni, és azt hogyan akarom elkészíteni, most úgy érzem, egy promptírásnál gond nélkül meg tudom fogalmazni, mit generáljon nekem a mesterséges intelligencia. Legalábbis én nagyon hamar beletanultam. 

Nagyon érdekesnek találom, hogy amikor írok egy promptot, és elsőre nem azt kapom, amit látni akarok, akkor először mindig az merül fel, hogy nem jól instruáltam - általában ez így is van -, ami idegesít, és addig „cseszegetem” a robotot, amíg nem sikerül neki. Ezzel gyártok egy csomó felesleges szemetet, de az AI így tanul, fejlődik, és közben én is, mert egy következő alkalomra ez a tapasztalat már beépül nálam. Vagy eleve egy másik AI-jal íratom a promptot, na de neki is meg kell mondani, miről van szó. Nagyon izgi ez a teljesen másfajta instruálási technika. És a grafikus főleg Photoshoppal dolgozik, amiben ugyanúgy ott van a mesterséges intelligencia. 

Szerintem az érdeklődés automatikusan benne van ebben a szakmában, legalábbis, ha nekem feldob valakit a TikTok, aki egy új AI-szolgáltatást ajánl, ami valamiben más vagy fejlettebb, mint az addigiak, abban a pillanatban ugrom az oldalra és tesztelem. Kitágítja a lehetőségeimet. Volt szerencsém olyan produkciókhoz is plakátokat készíteni, amihez nagy százalékban AI-ra volt szükség. Generálhattam olyan dolgokat, amik magyar filmekben ritkán fordulnak elő, legutóbb például egy nőt, akinek lerohadt a fél arca.

A maszkmesterek és sminkesek már ráncolják a homlokukat.  

Frank Rizzo: Nem féltem őket, mert a forgatásokon továbbra is szükség van és lesz a maszkmesterekre és a sminkesekre, de egy plakáthoz már valóban felesleges ez a munkakör. Nyilván zsánertől is függ, mert nem minden filmhez illik az AI-jal készített kép. A műfaj, a téma, a történet miatt a magyar filmek legtöbbje általában nem igényli ezt a nagyon elvarázsolt és még mindig elég művi világot, amit így teremteni lehet. Most azt gondolom, hogy a magyar filmgyártás a jellege miatt még sokáig el fogja tartani az emberi erőforrásokat. 

Nánási Pál: Van egy retusőröm, a Zazi, aki ott ült mellettem évtizedekig a stúdióban. Úgy dolgoztunk, hogy letöltöttem a képeket, és ő azonnal elkezdett dolgozni rajta, így amikor az ügyfél bejött, rögtön láthatott olyan fotót, ami közelít a végeredményhez. Zazi már 7-8 éve nem mellettem ül, hanem leköltözött vidékre, ahol kecskét tart, kecskesajtot készít. Fölrakott a parasztháza tetejére egy mobilroutert, én küldözgetem neki az anyagot, és ő retusálja a képeimet. De most már én is tudok használni retusáló programot, és sokkal ritkábban küldök képet a Zazinak. Így ő kénytelen több kecskesajtot készíteni.

Mielőtt vizionálnák a szakma halálát: a Lumière fivérek után azt mondták, hogy a festészetnek vége, hisz, ha mindent rögzíteni lehet egy filmre, ki fog majd ecsetet? Mégsem így lett, sőt!

Nánási Pál: Sőt felértékelődött a festészet. De ne felejtsük el, hogy a fotográfiának a legnagyobb rákfenéje a reprodukálhatósága. Hogyan teremtsük meg az értékét? Logót teszünk rá vagy hologramot, és leírjuk szerződésben, hogy tényleg nem készül belőle másolat? Az AI térnyerésével ezt még kevésbé lehet garantálni.  

Nemrégiben volt egy kiállításom, ahol 20 híres képemből csináltam egy-egy AI-verziót, egymás mellé raktam őket, és arra kértem a közönséget, hogy egy cédulán tippeljék meg, melyik az igazi és melyik a másolat. Sorra mentek képről képre, meresztették a szemüket, keresték a hibákat, a pontatlanságokat. Mindenki nagyon azt akarta hinni, hogy meg tudja állapítani a különbséget. A végén egy képernyőn nem a megfejtés volt látható, hanem egy videó fogadta őket, amiben elárultam, hogy átvertem őket: mert mindegyik AI-kép volt. 

Szerepelt ebben a sorozatban a fekete kakasról készült fotóm, ami egy borzasztóan bonyolult fotózás eredménye. Mindenkit idegesített az állat, elrepült, csapkodott, az egész stáb hajkurászta, pánikolt a tulajdonosa, mert egy nagyon különleges és drága példány volt, gyönyörű, szivárványos csillogású tollazattal és fekete taréjjal. A csőre vége ki volt kopva a csipegetéstől. Megmutattam az AI-nak, és tökéletesen imitálta a kopást és a random sérüléseket is. Mindezt egy bonyodalmas fotózási procedúra nélkül. 

Frank Rizzo: Én azon szoktam gondolkodni, hogy vajon az ízlésre vagy az esztétikára ez milyen hatással lesz? Tegyük fel, hogy az AI soha nem fog eljutni oda, hogy megszűnjön ez a művi érzés, ami jelenleg még megvan az AI generálta képeket látva. Vajon a felhasználói oldalon ezt egyre inkább elfogadják az emberek, és nem akadnak fenn azon, hogy a joghurtreklámban egy furcsán nevető AI-karaktert látnak, meg hogy annak a csodálatos Andrew Wyeth-stílusú festménynek „lebukós” a textúrája? Vagy éppen ellenkezőleg, egyre nagyobb lesz az ellenállás ezzel szemben, és egyre jobban felértékelődik az analóg meg a kézi munka? Filmplakátoknál szerencsére látom ezt az irányt, mindig nagyon tetszik az olyan példa, amikor szándékosan szembemennek a mesterséges iránnyal.

Hiába van jobb íze a feldolgozott termékeknek a gyártósorról, ha valami kézműves, jobban értékeljük, így lehet létjogosultsága azoknak a munkáknak, amihez hozzá sem ért az AI?

Nánási Pál: Van a fotográfiának eleve olyan műfaja, amin nem tud elhatalmasodni a mesterséges intelligencia. Ilyen a szocifotó, aminek a lényege, hogy a valódit mutassa meg.

Frank Rizzo: Kivéve az utómunkát. Azt remélem, hogy folyamatosan gyorsabb és elképesztőbb minőségű lesz minden folyamat, ami a kompozitálásban segít. Ki a fene akar állandóan a gép előtt ülni? Ezt leszámítva üdvözölném, ha megmaradnánk az emberközpontúságnál - ha még egyáltalán ott vagyunk. Mindenki tehesse a munkáját, ahogy eddig. A színésznek jelenjen meg a stúdióban, ahol a sokat tapasztalt fotós alkothat, én pedig az ő munkájukból dolgozom. Mert azért mégiscsak az a jó, ha az ember maga kitalálja, lefotózza, megfesti, kivágja, odaragasztja, az alkotás teljes folyamatában részt vesz. Az életszerűség nagyon hiányozna, ha a munkát 100 százalékban átvenné az AI. És lássuk be, egy filmplakát készítésénél is mennyivel jobb összejönni Udvaros Dorottyáékkal, és részt venni egy jó hangulatú fotózáson, mint otthon mackónadrágban legyártani 20 képből egy AI Dorottyát.