Mesterséges intelligenciát is alkalmaz idén a zsűrizésnél az Epica Awards – jelentette be a szervezet a Cannes Lions reklámverseny kísérő rendezvényén. Az AIJE (AI Jury Experiment) a beérkezett pályázatok alapötleteit fogja értékelni – a kivitelezést tehát már nem.
Az AI az ügynökségek által beküldött rövid szöveges összefoglaló alapján fog pontozni, de a pontosabb eredmény érdekében többször értékel egy-egy ötletet, majd az eredményeket átlagolják. Az AI-t egyelőre a technológiával és digitális médiával kapcsolatos kategóriáknál vetik be.
Az 1987-ben alapított díj különlegessége, hogy a zsűri kizárólag a sajtó képviselőiből áll. Az újságíróknak viszont nem kell aggódniuk: az Epicánál nem cserélnék le az újságírókat mesterséges intelligenciára, csupán az eredmények összehasonlítására használnák – tehát az AI értékelései nem fognak beleszámítani a hivatalos díjakba. (Az Epica partnere a Kreatív reklámversenyének, a Hipnózisnak is.)
Az ötletgazda, Nicolas Huvé operatív vezető elmondta: ,,Kreatív díjakat osztó szervezetként tudomást kell vennünk az AI-ról. Több hónapnyi tesztelés után biztosak vagyunk abban, hogy jól működő protokollal rendelkezünk".
Mark Tungate igazgató hozzátette, hogy az Epica volt az első kreatív díjátadó, ami külön kategóriát szentelt a mesterséges intelligencia használatának, így logikus volt, hogy az AI-t bevonják a zsűrizésbe is.
Az Epica Awards idei nyertesei 2023. december 8-án derülnek ki.
