bn

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Megválik többségi részesedésétől a küszködő Euronews tulajdonosa
Az európai műsorszolgáltató részvényeinek 88 százaléka eddig Naguib Sawiris egyiptomi iparmágnásé volt, helyére a magyar szálakhoz is kötődő Alpac Capital S.A. száll be.

Sawiris (vagyis az ő tulajdonában álló, luxemburgi székhelyű Media Globe Networks holding) kilépésről és az új tulajdonosról az Euronews közleménye nyomán a Reuters számolt be. Az Euronews vezérigazgatója, Michael Peters szerint 2022 első negyedévének a végéig lezárulhat az üzlet. Sawiris 2015-ös színre lépése előtt a műsorszolgáltató állami tulajdonú európai csatornáké volt.

Európai CNN

A még 1990-ben, az Öbölháború idején európai CNN-ként induló Euronews hirdetési bevételek csökkenésével küzd, veszteségesen működik. A világjárvány miatt a 2020-ban összesen 16 millió eurós vesztesége volt, 2021-ben várhatóan 13-14 millió eurós negatív eredménnyel zár.

Az itthon is sugárzó, magyar stábbal is dolgozó Euronews részvényeinek maradék 12 százaléka továbbra is közszolgálati műsorszolgáltatókból és helyi hatóságokból álló konzorcium kezében marad (például France Televisions, az olasz RAI és az Abu Dhabi Media Investment Company). 

Peters lemond vezérigazgatói posztjáról, de igazgatósági elnök marad.

Magyar kapcsolódás

Az állami tulajdonban álló Eximbank, az OTP Bank és a MOL befektetéséből indult még 2017-ben az East West European Venture Capital Fund, ezt kezeli a portugál Alpac Capital befektetési cég – írja az Mfor. A 20 millió eurósra tervezett alapot magyar és portugál befektetésekre szánják. Az Alpac értékpapír-felügyelet által bejegyzett és szabályozott társaság, budapesti és lisszaboni irodával. Magyar és portugál kis- és középvállalkozásokba fektet be, akik az üzleti és a kormányzati szektor digitális átalakítását segíthetik – ebbe a vonalba illeszkedhet a Euronews-üzlet is.

Kép: Euronews / Linkedin