Méretes globális reklámkampányt indított a McDonald's nevű hamburgerező As Featured In címen, angolul beszélő olvasóink itt már gyaníthatják, hogy valami filmes dolog jön. Igen, a Meki összerakott egy reklámfilmbe jó pár filmes és sorozatos jelenetet, amikben szerepel a gyorsétteremlánc.
Felfedezhetők jelenetek többek közt a Jóbarátokból, a Lokiból (aminek új évadára kiemelten készül a lánc), az Office-ból (azaz A hivatalból) vagy épp az Amerikába jöttemből. A McDonald'snál nem sajtburgerrel gurigáznak, egyből száz országban ment adásba a reklám (így nálunk is, itt magyar felirattal nézhető).
Morgan Flatley, a cég globális marketingigazgatója azt mondta a Drumnak, nemcsak a való világban élő fogyasztóik rendelgetnek a Mekiben, hanem a kedvenc tévés és mozikaraktereink is. Ezt ünnepli a reklámfilm is, ami a Wieden + Kennedy NYC műve.
Frissítés: A magyar Mekikben is akciók
Cikkünk írása után a McDonald's jelentkezett egy magyar nyelvű közleménnyel is, amiben leírják többek közt, hogy az augusztus 15-én kezdődő kampányban a gyorskaják csomagolása is megváltozik. Azaz: „a Meki vendégjátékával készült alkotásokat idéző csomagolásban lesznek elérhetők a leggyakrabban szereplő népszerű mekis termékek” (Big Mac, sajtos McRoyal, valamint a köretek, üdítők, csomagolások).
A Loki miatt pedig a sorozatnak dedikált édes-savanyú szószt dobnak piacra. Ha ennek a fedelét beolvassa az ember a Snapchaten, egy felugró ablak jelenik meg, ahol a sorozat által inspirált, exkluzív tartalom lesz elérhető. (Pár napja munkatársunk nem kapott édes-savanyú szószt az egyik Mekiben, vélhetően a régi csomagolású széria már nem, az új pedig még nem volt az üzletekben.)
Még egy dolgot kitaláltak a láncnál: együttműködnek a londoni gördeszkás és utcai ruházati márkával, a Palace-szal, ami egyedi cuccokat tervezett a McDonald's kampányához. Ha valaki beolvassa az egyedi csomagolásokon lévő QR-kódot, bejuthat a Palace-McDonald's webshopba és ott meg is rendelheti a cuccokat.
(Kép forrása: The Drum / YouTube)
