Márton Szabolcs, a Republic Group korábbi kreatívigazgatója az Indamediához igazolt, ahol két pozíciót tölt be. Egyrészt csoportszintű Customer Experience Directorként az Indamedia új illetve megújuló termékeinek piaci pozicionálása és reprezentálása lesz a feladata – ez egy új pozíció a cégcsoporton belül. Emellett a szakember az Indamediához tartozó Dialogue Creatives kreatívigazgatójaként az ügynökség munkájának szakmai irányítását is átveszi. Márton Szabolcs május 15. óta áll az Indamedia alkalmazásában.
„Közel 17 év reklámügynökségi lét után a tavalyi évben döntöttem el, hogy új utakra lépek, új kihívásokkal szeretnék szembenézni. Szerettem volna a kommunikáció más vetületeivel is megismerkedni, túllépni a hagyományos reklámügynökségi kereteken, innoválni és inspirálni, tanulni és tanítani. Hiszem, hogy bizonyos utak nem véletlenül keresztezik egymást, ezért volt egyértelmű, hogy a megkeresések közül az Indamedia elképzeléseire mondok igent. Egy hihetetlenül erős portfólióval és remek szakemberekkel vágunk bele egy csoportszintű megújulásba, aminek kapcsán eddig sosem látott megközelítéseket, innovatív termékeket és piacelső megoldásokat ígérhetek az olvasóknak és az ügyfeleinknek egyaránt. Mindenki készüljön, mert léptéket váltunk” – kommentálta a váltást Márton Szabolcs.
Korábban beszámoltunk róla, hogy Márton Szabolcs távozása után Jávor Bence érkezett kreatívigazgatóként a Republic Grouphoz.
