Bencze Máté, a Corvinus Marketing, Média- és Designkommunikáció tanszék PhD-hallgatója nyerte a denveri ACR (Association for Consumer Research) konferencia filmfesztiválján a legjobb videográfiáért járó díjat. A mű témája: egy térben dolgozni, élni, közösen kikapcsolódni és barátkozni – ez lenne a jövő útja?
„Ez a forgatás idén januárban Vászolyon – egy csodálatosan szép balatonfelvidéki faluban, Dörgicséhez közel – zajlott, ahol egy együttélésre és munkára nagyon alkalmas, szép, új épületben, a Portushome Colivingben egy hetet töltöttek együtt az önként jelentkező résztvevők, akik napközben távmunkában, online dolgoztak, délután és este pedig különböző programokon vettek részt. Kirándultak a gyönyörű havas vidéken, közösen főztek, meghatározták az éves céljaikat, beszélgettek. Ide a résztvevők sokkal inkább kikapcsolódni és feltöltődni jöttek. Persze baráti, sőt üzleti kapcsolatok is kialakultak köztük, távozás előtt többen mondták, hogy nagyon is el tudják képzelni, hogy a jövőben otthon összejönnek az itt megismert társaikkal egy-egy kellemes estére.
Az otthoni elmagányosodás jelenségre szerintem úgy reflektál a co-living, hogy megteremti azt a lehetőséget, hogy a munkavállaló elutazhat, pihenhet egy közösségben úgy, hogy nem kell közben szabadságot kivennie. Ebben a filmben elsősorban azt vizsgáltam, melyek azok a programok, amik elősegíthetik az emberek közt a kapcsolódást, kialakulhat-e egy törzsi identitás ilyen rövid idő alatt, és ezt a folyamatot hogyan facilitálja a közösségi menedzser” – mondja a filmről az alkotó, aki arról is beszélt, mik a további tervei.
„A következő filmem – és ez lesz a disszertációm alapja is – arról szól majd, hogy a résztvevők (építészek, humánökológusok, sound designer) egy workshop keretében, egy adott célért együtt dolgoznak a közösségi térben, egészen pontosan egy tértervezési projekten.”
