Három kamera, négy-öt laptop, profi stúdióvilágítás, technikusok, operatőrök és izgatott készülődés – ez fogadott minket, amikor megérkeztünk a dm érdi központjában. A korábban az Év Irodájának is megválasztott épület egy nagyobb tárgyalójában alakították ki azt a kompakt stúdiót, ahová belépve egy, a magyar piacon mostanáig egyedülálló vásárlói élményt nyújtó projekt kulisszái mögé nyerhettünk bepillantást.
Ez az új vásárlási élmény a dmLIVE Shopping nevet kapta, ennek a forgatásán látta vendégül a Kreatív stábját a dm kommunikációs és marketinges csapata. A dmLIVE Shopping nem más, mint egy élő, interaktív videós stream, amelynek során mindig valamilyen, a dm-ben kapható termék, termékcsoport vagy márka köré szerveznek egy tematikus műsort Takács Nóra műsorvezetésével.
Az immár hetente jelentkező élő videókban általában valamilyen szépségápolási, kozmetikai, táplálkozási vagy életmód területhez kapcsolódó tanácsadást, inspirációs ötleteket kapnak a streambe bekapcsolódó nézők. A dolog egyik különlegessége, hogy ez a stream nem a megszokott közösségi videós platformokon követhető, hanem kizárólag a tavasszal bevezetett új dm App alkalmazásban nézhető egy erre létrehozott külön menüpontban. Méghozzá nemcsak nézhető, hanem, ahogy említettük, interaktív is, tehát a nézők kérdéseket tehetnek fel, miközben élő, egyedi vásárlási ajánlatok is feltűnnek a mobiljuk képernyőjén a műsorhoz kapcsolódó termékekről. Nem mellékesen pedig egy exkluzív kupont is kapnak mindazok, akik bekapcsolódnak az élő adásba.
Hogyan használd?
A dmLIVE Shopping használatának előfeltétele az ingyenesen elérhető dm App alkalmazásban a fiók regisztrációja, valamint az online shop és az active beauty fiók összekötése, ugyanis az élő vásárláshoz kizárólag az alkalmazáson keresztül lehet hozzáférni. További információk itt.
Az élő műsor, amelynek forgatására ellátogattunk, épp az október 31-i hétvégét megelőző szerdán zajlott, így adta magát, hogy valamilyen halloweeni tematikát vigyen bele a dm csapata. Így született meg a koncepció, hogy a már említett Takács Nóra műsorvezetése mellett a Rimmel egyik profi sminkese halloweeni bulisminket festett B. Nagy Réka énekesnő arcára.
Mielőtt azonban a műsor kezdetét vette volna, körbejártuk picit a stúdiót, és igyekeztünk minél több stábtaggal beszélve feltérképezni, hogyan is született meg és milyen kooperációk révén működik ilyen sikeresen ez a technikai szempontból is igen komplex projekt. Mint megtudtuk, a dm állandó partnere a műsorvezető mellett a Star Network, ők biztosítják a live stream technológiai hátterét több technikussal és operatőrrel, illetve bizonyos esetekben a műsorban szereplő hírességet, influencert is ők dedikálják. Ez általában olyankor történik meg, ha az élő streamben bemutatott márkának vagy termékcsoportnak nincsen saját influencere. Ez esetben volt, B. Nagy Réka ugyanis régóta a Rimmel márka nagykövete, így kézenfekvő választásnak tűnt Takács Nóra mellé a műsorba.
Mint azt a minket vendégül látó Hittner Krisztinától, a dm PR és ügyfélszolgálati csoportvezetőjétől megtudtuk, a dm sem ezen a saját platformon kezdte az élő streamelést, hanem a Facebook-oldalukon, és a legtöbb nagy márkához hasonlóan ők is a covid-lezárások idején kezdtek igazán aktívan élni ezzel a kommunikációs eszközzel. „Az új dm App bevezetésével pedig elérkezettnek láttuk az időt, hogy továbbfejlesszük ezt egy élő vásárlási élménnyé a digitális térben. A dmLIVE Shopping segítségével saját platformunkon kerülünk élő interakcióba a fogyasztóinkkal, továbbá nem csupán egy értékes tartalmat biztosítunk számukra, hanem különleges ajánlatokkal támogatva tovább bővítjük többcsatornás kereskedésünket” – folytatta a koncepció bemutatását Csuka Krisztina, a dm klasszikus marketing csoportvezetője.
De nemcsak Star Network és a dm csapatával ismerkedtünk meg, hanem Takács Nóra benyomásaira is kíváncsiak voltunk a projektről. „Évek óta dolgozom a dm-mel, őszintén mondhatom, hogy nagyon élvezem az együttműködést a dm márkával. Ez ráadásul egy különösen izgalmas projekt, hiszen sokkal komplexebb, mint egy egyszerű Facebook- vagy Youtube-stream, hiszen a kamerának megmutatott termékeket a nézők azon nyomban meg is vásárolhatják” – fogalmazott a műsorvezető, aki korábban modellkedett is, így a főleg szépségápolási és életmóddal foglalkozó témák eleve közel állnak a szívéhez.
Ahogy közeledett az élő adás kezdési időpontja, Nóra, Réka, Horváth Angéla sminkmester és a stáb is egyre izgatottabb lett, szabályszerűen nyüzsögtek a különféle technikai szakemberek a műsorvezető és két vendége körül, még az utolsó pillanatban is átalakították az ülésrendet, hogy az érdeklődő nézők minél jobb szögből láthassák a sminkelés aprólékos folyamatát. Pontban este hétkor aztán elindult a live stream, a stáb elcsöndesedett, minden résztvevő koncentráltan figyelte az eseményeket, az operatőr és az adásvágók nagy odafigyeléssel váltogatták a kamerákat és a beállításokat, a dm csapata pedig a közönség interakcióit monitorozta.
Néha írásban válaszoltak a cseten feltett kérdésekre, de a legérdekesebb, több nézőt is érintő kérdéseket Takács Nóra élőben tette fel Angélának, a Rimmel szakértő sminkesének, akinek mindössze fél órára volt szüksége ahhoz, hogy egy bájosan ijesztő bohócarcot varázsoljon B. Nagy Réka arcára. Mikor elkészült az ideális halloweeni bulismink, az énekesnő még egyszer belemosolygott a kamerába, Takács Nóra pedig elbúcsúzott a nézőktől a dm utolsó októberi dmLIVE Shoppingján.
A kamerák ekkor leálltak, a stábtagok pedig felszabadultan, mosolyogva zárták le a forgatást, a dm munkatársai megválaszolták az utolsó felmerülő közönségkérdést is, a laptopok lecsukódtak, a lámpák kialudtak, majd hamarosan halloweeni sötétbe burkolózott a drogérialánc ministúdiója.
