A tartalomgyártást és influencerkedést tanító suliba több, a közösségi médiában ismert szereplőt hívtak a szervezők. Többek között oktató lesz Henry Kettner, Lady Szomjas, Nagy Beni “Beniipowa”, Verebélyi Vivi, Nagy Norbi, Makk Adri, Hernádi Bence, Szecsó és Marics Peti. A Reachy Rich Club közleménye szerint a kezdetben nyolc kurzusból álló anyagból online lehet majd tanulni, de a jövőben offline eseményekkel és rendezvényekkel is készülnek a klubtagok számára.
Egyelőre az első három modul tananyaga érhető el (például közösségi média felület használat, tartalomszerkesztés, tudatos posztolás, preset pack, hashtag gyűjtemény, applikáció ajánló). Minden szint végén feleletválasztós vizsgát kell tenni, az első sikeres teljesítés után a résztvevők bekerülnek egy privát Facebook csoportba is. A modulok kidolgozásában közreműködött a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány.
„Az influencer piac is már egy érettebb fázisba lépett, ahol a nagyobb szereplők és csatornák a helyes utat a saját hibáikból okulva, autodidakta módon igyekeztek megtalálni, még mondhatni gyerek fejjel. A Reachy Rich-el komplex, pragmatikus képzési rendszerben gyűjtjük össze és adjuk át a tudást, amivel minden klubtag előnnyel indulhat a követőszerzésért folytatott versenyben”
– mondta Dévald Ákos, a kezdeményezés társalapítója.
