A kreatív szakmában dolgozóknak ajánlom leginkább a Van rá magyarázat: Az agy című szériát. Méghozzá azért, mert rengeteget segít, és olyan sűrűségű információanyaggal edukál, ami rengeteget adhat hozzá a munkabírásunkhoz, produktivitásunkhoz, kreativitásunkhoz, ötleteinkhez. 

Sőt, ha jól használjuk – volt olyan rész, amit kétszer is megnéztem -, akkor még a kiégést is megelőzhetjük a segítségével, mert olyan információk birtokába kerülünk, melyeket tudatosítva jól tudunk majd figyelni a saját kognitív működésünkre. 

Ez persze csak egy tipp, nem mindenkinek jön feltétlenül be, de számomra voltak kisebb reveláció értékű megállapítások benne, és egy aha-élmény mindig tovább tud lendíteni. De erről még később bővebben.

A Netflix dokumentumsorozata rövid, huszon-akárhányperces részekből áll, a Van rá magyarázat-formátum (a Vox Media és a Netflix közös terméke) remekül működik, 

ha egy picit informálódni szeretnénk, de olyan lájtos formában, ami még épp belefér egy hosszú munkanap végén. 

Ezt teszteltem is, gerilla módon: végignéztem valakivel még egyszer egy számomra inspiráló részt, aki először vonakodott, hogy „nem akar már munkával foglalkozni”, majd úgy berántotta az epizód, hogy még ő is meglepődött.

Nyilván láttunk már jól megcsinált edukáló doksit, ahol az infotainment elemei keverednek a poénokkal, a szellemes narrációval és a lényegi infóközléssel. Na, a Van rá magyarázat: Az agy pontosan ilyen. 

Az emberi agy a kutatók, a tudomány számára máig végtelen misztérium, és minden bizonnyal még egészen sokáig az is lesz, mert ahogy a sorozatból kiderül, számos, egyszerű logikával nem magyarázható, további kutatást igénylő jelenséggel találkozhatunk. 

Például ott van kapásból Einstein agya, amiről a halála utáni vizsgálatok megállapították, hogy egy teljesen átlagos struktúrájú emberi agy. Semmi garancia nincs rá, hogy ha valaki van olyan szerencsés, hogy ,,einsteini” aggyal születik, épp akkora zseni lesz, mint amekkora a tudós volt.

Gondoljunk csak bele, mennyi mindent nem tudunk az agyunkról – de például a bőrünkről, a fogsorunkról, a mandulánkról, a térdízületeinkről igen – hiszen ezekkel sokkal több napi „dolgunk” van. 

Sőt, lefogadom, hogy egyes szerveinkről meglepően többet tudunk, mint arról a nagyon bonyolult számítógépről, ami az egész működésünket irányítja, és csendben elvan a fejünkben. Az agy „csak van”. 

Tudja a dolgát, nincs vele dolgunk, gondolhatjuk. Csak fel kell kelni, bedobni egy kávét, mintha benyomnánk egy gombot az agyunkon, lepattanni a gép elé és minden máris megy, mint a karikacsapás, minden nap. Remélem, érezhető az irónia. Az agynak is, szándékos képzavarral élve: lelke van. 

Hatalmas önellentmondás, hogy épp annak a szervnek a működésébe nem gondolunk bele lényegileg, amivel gondolkodunk.

Ja, és semmi extra, túlkomplikált anatómiától, vagy egészségügyi félelemkeltéstől nem kell tartani. Aki a sorozatot nézi, „csak” okosabb lesz, és a lehetőségei tárházát elkezdheti bővíteni. 

És most kedvcsinálónak felsorolok pár olyan információt, amit a sorozatból megtudhatunk, például hogy:
 

• Az agyunk alapjáraton nem alkalmas valódi multitaskingolásra, mindig egyszerre egy feladatra koncentrál.

Ha váltogatjuk a tevékenységeket, előfordulhat, hogy a figyelem átváltása sokkal lassabban történik egyik feladatról a másikra. Ezért jobban járunk az időbeosztással is, ha egyszerre egy dologra koncentrálunk, ameddig csak bírjuk. 
 

• A kitartó figyelem általában 90 percig tud ugyanolyan hatásfokon működni, ne legyük tehát magunkkal türelmetlenek, ha hullámzó, mivel épp a hullámzás az alaptermészete.
   
• A koncentráció kulcsa, ha ha egyetlen dologra fókuszálunk.
   
• Mivel alapvetően társas lények vagyunk, sok mindent megteszünk másokkal/másokért, egy adott közösségért, illetve azért, hogy ők kedveljenek minket. 
  
  A Facebookon a Like gomb megjelenése például egyszerre volt a platform szempontjából forradalom a neten töltött idő szempontjából – azonban egy újabb aspektussal gazdagította a figyelemelvonást.
   
• Az emberek nagy része átlagosan hatpercenként csekkolja az üzeneteit online felületeken, de vannak, akik percenként. Ez minden alkalommal az adott feladat megszakításával jár, így újra fel kell venni az agynak a ritmust.
   
• A legkomolyabb figyelemelterelők a kutatások szerint mégis mi magunk vagyunk önmagunk számára. Az elkalandozó gondolatok, a szorongás és egyéb agyat dolgoztató tevékenységek mind elvonhatják a figyelmünket az adott feladatról. Még akkor is, ha egy dobozba zárnánk a fejünket, rajta két lyukkal. Az egyik legjobb tanulási módszer a fókuszálás irányítására a meditáció.
   
• A figyelem elkalandozásából meríthetünk is. A kreativitást csak fokozza az ügynevezett „semmittevés”, gyakran ekkor jönnek maguktól az ötletek.
   
• Az első kreatív mash-up egy oroszlánfejű, embertestű szobor volt, amit egy bizonyos, elismerésre méltóan kreatív ősember egy mamutagyarral faragott ki, negyvenezer évvel ezelőtt.
   
• A kreativitás nem misztikum, sokkal inkább olyan, mint egy izom: edzhető. Érdemes belenézni az érintett epizódba, hogy ötleteket merítsünk, milyen módokon lehetséges ez. Egyébként inspirációt is adhat, számomra a Talking Heads zenei invencióival kapcsolatos részek voltak a legizgalmasabbak. Egyik legsikeresebb számuk például két egymástól totálisan távoli kultúrát ötvözött, szándékosan értelmetlen dalszöveggel.
   
• Persze a sorozat nem találja fel a spanyolviaszt, mégis izgalmas volt látni, mennyire végtelen az asszociatív lehetőségek tárháza, ha egyszer valóban elengedjük magukat és kinyitjuk rá az agyunkat. Erre az improvizáció a legjobb példa.

• Egy kutatás érdekes eredményre mutatott rá: a konstruktív kreatív vita sokkal jobb ötletekhez vezet, mint amikor a kísérletben résztvevők a másik komfortérzetének érdekében mindenre bólogattak és dicsérték egymást a diskurzusban.
   
• A kreativitás persze nem a tökéletes szabadesést jelenti az ötletek felhői közé, az agy feladatmegoldásért felelős területei is aktívak, derült ki egy agy-szkenner-vizsgálatból, ami freestylerek agyát vizsgálta fellépés közben.

• Sokszor épp a hibázás, vagy a random ötletek vezetnek a legjobb megoldáshoz. Ha megnézzük Picasso Guernica című festményének első bika-vázlatait, megdöbbenhetünk, mennyire messze álltak a végeredménytől – mégis szükség volt rájuk hozzá.
   
• Az, hogy a kreativitásért mindössze az agyunk egyik féltekéje a felelős, totális mítosz. Adalék információ: az agykutatás már jó ideje ott tart, hogy azt is vizsgálják, ha valakinek egy területen alulműködik az agya. Az agy olyan okos, hogy egy másik terület is átveheti a funkcióját. Azaz a neuroplaszticitás a kreativitás javítására is használható.
   
• Aki a kreatív szakmában dolgozik, az tudja, hogy nagyon összetett a történet, nem véletlenül idézi a széria Eminem Oscar-díjas soundtrackjét, a Lose Yourselfet sem (You better lose yourself in the music/ the moment - azaz vessz el a zenében, a pillanatban), hiszen a flow, azaz az alkotás, a semmiből létrehozás vagy bármilyen művészeti tevékenység felemelő örömérzéssel is járhat, de egyúttal végtelen önfegyelmet és koncentrációt is igényel a gondolatok irányítása és a fókuszálás. 

Ez is önellentmondásnak tűnik, pedig csak egyszerűen az agy végtelen lehetőségeire világít rá: a kreatív elme egyszerre létezik az itt és mostban, mindenről megfeledkezve – és fókuszál arra, hogy mindenről megfeledkezve az itt is mostban létezzen… 

És végül: ha megfelelően koncentrálunk, sokkal több mindenre lehetünk képesek. Gyakorlatilag bármire, amit a sorozatban bemutatott mikroalkotások létrehozó művésze is igazol. Aki képes minden zavaró tényezőt kizárva, két szívverése között alkotva egy tű hegyére mikroszkóppal megfesteni a Lány, gyöngy fülbevalóval című képet, az nemcsak kreatív, de koncentráltan az, és valljuk be, ezt ki is maxolta.

Fotók: Netflix