Vörös L. Andrea

Rovat:

Popkult
Becsült olvasási idő: 3 perc
Kiégésből alkotás: Kovács Andrea Kurszán újságíróból lett brandalapító és kollázsművész

A hvg.hu újságírója is volt, de 2015-ben végleg elhagyta a pályát: kollázsai cikkek illusztrációiként és cégek arculatában is megjelennek. A Majomkenyér gluténmentes és vegán édességek márkájának társalapítójaként egyértelmű volt, hogy a brand arculatát is meghatározza a művészete. A június 4-én nyíló kiállításán 18 új, analóg kollázsát nézheti meg a közönség.   

„A kollázs egy barátságos, befogadó, elfogadó outsider műfaj. Mivel nem igényel technikai tudást, így a beszálló szint nagyon demokratikus, szinte mindenki számára nyitva áll, és nem mellesleg erősen környezetbarát attitűdöt feltételez, ha a felhasznált anyagokat is figyelembe vesszük. A kollázs fogalmának meghatározása vita tárgya sokszor még ma is, így nincs meg benne a beágyazottak arroganciája, sokkal inkább a kívülállók kíváncsisága és nyitottsága”

 – mondja Kovács Andrea Kurszán, akinek Perverz Derű címmel nyílik kiállítása június 4-én 18 órakor az Ady25 Galériában. A 18 analóg kollázs az 1960-70-es évekből hátramaradt amerikai erotikus lapok - lemezjátszók és Puerto Ricó-i rumok között - pózoló férfi és női szereplőiből, a ’30-as évek napilapjainak híradásaiból, az 1960—2010-es évek magazinjainak fotóiból, az 1800-as évek képeiből és grafikáiból, valamint könyvek és cikkek szövegrészleteiből áll össze. 

A képek egyértelmű részletei valaminek, amik más képrészletekkel együtt új minőséget és értelmezést kapnak. „Mindenki a saját szűréjén keresztül fogadja be és dönti el egy sokféle értelmezést kínáló képről, hogy számára a szexről vagy inkább a vallásról szól, esetleg az euro árfolyamról vagy a halászati törvény anomáliáiról.”

Kovács Andrea Kurszán

Kovács Andrea 2005 és 2013 között a hvg.hu újságírójaként dolgozott belpolitikai témákkal és társadalmi problémákkal foglalkozó riportokat, interjúkat írt, ezt követően pedig szabadúszó kommunikációs szakemberként folytatta piaci szereplőknél és civil szervezeteknél, többek között a Magyar Helsinki Bizottságnál. 

Ízelítő a Perverz Derű kiállításból

Mindezek mellett – személyes érintettség okán - megalapította szintén újságíró kollégájával Salgó-Agócs Andreával a Majomkenyér névre keresztelt brandet, ami 10 éve készít gluténmentes és vegán édességeket hazai és külföldi piacra. A márka nemzetközi arculatának kialakítása is a nevéhez fűződik. A termékekhez kitalált art concept-jét a Valorem Stúdióval dolgozták rá a csomagolásokra.

„A cégünk megalapításának a legfontosabb oka az volt, hogy olyan dolgokat szerettünk volna készíteni, amik hozzásegítenek az önfeledt, gondtalan mindennapokhoz, amik megsokszorozzák a vásárlóink szabadságát. Az új arculat ezt az életérzést tükrözi a hozzánk beérkezett vásárlói történeteket magába sűrítve”.

Fotó: Androsovits Nóra
Fotó: Androsovits Nóra

 

2015-ben kezdett el kollázsokat készíteni, ez első körben egy szakmai kiégés idején nyújtott feltöltődést, idővel azonban önálló projektté vált. 2017-ben volt az első önálló kiállítása a Medence csoport szervezésében, 2018 és 2023 között a Sziget Fesztivál ArtZone szekciójának állandó résztvevője volt workshopokkal, hazai és nemzetközi popup kollázs kiállításokkal. Több hazai és külföldi csoportos kiállításra kapott meghívást az elmúlt években, a Heti betevő jótékonysági aukciójának a kezdetektől résztvevője. 2021-ban Magyarország - eddig legteljesebb – kollázs kiállításának társszervezője-kurátora volt. 

A Balaton-felvidéki, felújítás előtt álló régi könyvtárépületbe 35 művész több mint 150 kollázsát állították ki. Mindezek mellett az álhírek ellen dolgozó Urbanlegends.hu részére készít rendszeresen illusztrációkat, de csinált kollázsokat egy amerikai egyetemen kutatóként dolgozó magyar szakember, Parti Katalin, kriminológus Max Planck Társaság részére készített tanulmányához is, amely a covid karantén alatti, kapcsolaton belüli erőszakot vizsgálta. Egy barátja irodalmi projektjének is ő a kép felelőse: a rendhagyó helyszíneken (háztetőkön és gyógyfürdőkben) tartott felolvasások gyakori kísérői a kollázsok.  Az elmúlt években a kollázsok mellé szövegeket is ír, legutóbb a képei kíséretében ezek is megjelentek egy svéd művészeti magazinban.

Urbanlegends.hu illusztráció

A kiállítást Frazon Zsófia, etnográfus nyitja meg, a képekhez készült szövegekből Miklusicsák Aliz olvas fel, a zenéért pedig a Tilos rádió - Drágám hol a vacsorám műsorban zenei szerkesztője, SelectorKA felel majd.