2021 szeptemberében – a piacon akkor 22 éve létező – Netpincérből Foodpanda lett. A rebrandinget az indokolta, hogy a magyar alapítású ételkiszállító céget a német Delivery Hero felvásárolta, igaz, még 2010-es évek középen. Az anyacég több évig megtartotta a Netpincér nevet és a platformot, majd a magyar leányvállalat az egységes Foodpanda brandhez került.
A Telex szerint a futároknak küldött tájékoztatásban az áll, hogy a céget nemcsak hazánkban érinti változás: több más országban is Foodora néven folytatja tevékenységét a vállalat, amely ebben látja „a legtöbb potenciált hosszú távon”. A skandináv országokban egyébként már ma is Foodorának hívják a céget.
A Foodpanda felsővezetői szintjén az elmúlt hónapokban több változás történt: januártól Radeczky Zoltán irányítja a vállalatot, miután elődje, Juhász István régiós megbízást kapott. A marketingcsapatot pedig novembertől irányítja új szakember, Szauter Zsolt, aki az Extreme digital - eMAG marketingigazgatói pozíciójából érkezett a Foodpandához. Ő előző munkahelyén a két márka összeolvasztásáért volt felelős.
A másfél évvel ezelőtti márkaváltás feladatait a Positive Adamsky látta el, az integrált kampány egyik fő eleme a rebrandinget is támogató reklámfilm volt.
